Az, hogy a Holokauszt után egy vibráló zsidó életről beszélhetünk Budapesten, ez maga a csoda

Az, hogy a Holokauszt után egy vibráló zsidó életről beszélhetünk Budapesten, ez maga a csoda

Heisler András, a Magyarországi Zsidó hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, a Zsidó Világkongresszus (WJC) és az Európai Zsidó kongresszus (EJC) alelnöke beszélt a nemzetközi szervezetek konferenciáiról, az egyházi egészségügyi intézmények együttműködéséről, a hanukai csodáról.

A Mazsihisz elnöke megemlékezett Randolph L. Braham professzorról, a magyarországi holokauszt elsőszámú kutatójáról, tudósáról, aki könyörtelenül szembenézve az igazsággal egy olyan alapművet írt meg, ami alapvetően meghatározója lesz az idők végezetéig a Holokauszt történelemnek. Heisler András megismételte a közösségi médiában leírt szavait, amelyek így hangzottak el:

„Elment Randolph L. Braham

Tavaly, 95 éves korában még Magyarországra látogatott. A Goldmark teremben elmondott beszédét megelőzően irodámban Petőfi Sándor talán leghíresebb szerelmes versét szavalta el – fejből. Szerette Magyarországot és meg akart minket óvni sötét démonaink feltámadásától.

Az igazság immár ismert, hisz’ ott van Randolph L. Braham munkáiban. Braham professzornak hála, soha többé nem szabadulhatunk meg az igazságtól. Jöjjön el az idő, amikor minden magyar hálás lesz ezért neki. Néhány hete még nyílt levelet írt hozzám, amiben arra kért, védjük meg „a holokauszt magyarországi fejezetének történelmi integritását”. Kedves Randolph, ígérem, megtesszük.”

Heisler András beszámolt arról, hogy nemrégiben vett részt a WJC és az EJC konferenciáin, mindkét helyen azonos témáról beszéltek, a világban és így Európában is egyre erőteljesebben jelentkező antiszemitizmusról. Megjegyezte azt is, elég szomorú dolog, hogy egy érdekvédelmi szervezetnek ezzel kell foglalkoznia a közösségépítés helyett. A WJC konferenciáján a Venezuelában élő caracasi magyar zsidó közösség helyzete kapcsán Heisler András külön beszélt a dél-amerikai közösségi vezetővel, de az is kiderült, hogy a Zsidó Világkongresszus minden támogatást megad a venezuelai közösség tagjainak. Évekkel ezelőtt épült meg Venezuelában a zsidó közösség sport- és kulturális központja, mára ez lett az egyetlen olyan védett hely Caracasban, ahol a zsidók nyugalomra találnak. Ám az is biztos, hogy nagyon rossz a helyzet, a WJC folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket és ha kell, akkor természetesen segít.

Az Európai Zsidó Kongresszuson is az antiszemitizmus volt a fő téma, itt mutatták be az EJC által készített kiadványt, ami segítséget nyújt zsidó vezetőknek abban, mit kell tenniük az antiszemitizmussal szemben az európai zsidó közösségeknek, beleértve a keresztény egyházakkal való kapcsolattartást, a közösségi médiát, az oktatást, a tudományt és más területeket is. Több politikus is meglátogatta a konferenciát, így az osztrák kancellár, Sebastian Kurz is. A rendezvényen szó volt a körümetélésről, a kóser vágásról is. A Mazsihisz elnöke hozzászólását felidézve elmondta, a konferencián kiemelte: a magyar kormány deklarálta, ezek a kérdések a vallási szabadság részét képezik, ebbe a magyar kormány nem kíván beleszólni.

Arra a kérdésre, hogy mi okozhatja a feléledő és erősödő antiszemitizmust Heisler András megjegyezte, beszéltek erről is, de a pontos okot nehéz meghatározni. Azt tapasztalják, akkor erősödik az antiszemitizmus, amikor más típusú feszültségek kerülnek előtérbe és ma nagyon sok ilyen feszültség feszíti a világ társadalmát. Ilyenkor a kisebbségek, így a zsidósággal szembeni fellépés is erősödik.

A Mazsihisz elnöke kitért arra a megállapodásra, amelyet az egyházi egészségügyi intézmények együttműködése terén kötöttek a társegyházakkal. Hozzátette, jelenleg négy egyházi kórház létezik Magyarországon, két katolikus rend, egy református és egy zsidó, még két másik felekezet is tervez saját fenntartású intézményt. Az aláírók létrehoztak egy egyházi egyesületet, szorosabbra veszik az együttműködést, ennek kapcsán megosztják a különböző területeket egymás között, vizsgálatokat végeznek egymás betegei javára.

Arra a kérdésre, hogy mi a közös az egyházi egészségügyi intézményekben, Heisler András szerint két dolog van, ami fontos. Véleménye szerint ezekben a kórházakban a betegek kezelése sokkal emberségesebb, ezt a betegek elmondására alapozzák, akik körében népszerűek az egyházi intézmények, mert nem csak az orvossal, gyógyszerrel, hanem hittel és szeretettel is gyógyítanak. A másik pedig az, hogy például a Mazsihisz Szeretetkórházának nincs tartozása, azaz soha nem kellett a kórházi konszolidációban részt vennie.

A többi egyházi kórház már megállapodott, aláírta a szerződést a kormánnyal, a Mazsihisz vezetői is várják már a magyar kormány szerződéstervezetét. Az tény, hogy született egy kormányhatározat erről, amelyik egy három éves fejlesztési programot támogat, aminek a végén a Szeretetkórház egy korszerű, XXI. századi gerontológiai központ lesz. Heisler András közölte, nemrégiben tárgyaltak Latorcai Csabával, az EMMI közigazgatási államtitkárával, aki ígéretet tett arra, felgyorsítja a szerződés ügyét.

A múlt héten nyújtotta be a kormány a 2021. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslatot, minden felekezet életében ez egy fontos alkalom, hiszen ilyenkor az állampolgárok megjelölhetik vallási hovatartozásukat. Arra a kérdésre, hogy a Mazsihisz a távoli időpont ellenére készül-e erre az eseményre, az elnök elmondta, még nem foglalkoztak ezzel, bár a tervezetet már látták. Megjegyezte azt is, a zsidó közösségnél a történelmi tapasztalatok, de a vallási előírások miatt sem szeretik, ha megszámlálják őket. A népszámlálás bár hasznos és örvendetes dolog, hiszen a társadalomról egy részletes képet képes megadni, ám az, hogy hányan vallják magukat zsidónak, az soha nem lesz releváns adat. Hozzátette azt is, ezért nem lenne szabad senkinek erre való hivatkozással döntést hozni.

A magyarországi helyzettel kapcsolatban Heisler András elmondta, a Mazsihisz, a magyar zsidó közösség nagyon büszke arra, hogy házigazdái lehettek az európai zsidó múzeumok kongresszusának, a Mazsihisz Zsidó Múzeuma és Levéltára révén. A múzeum és különösen a levéltár jelentős nemzetközi elismertségnek örvend, ezt a mostani 140 fős rendezvény is bizonyította. Mindez azt is jelzi, hogy a Magyar zsidó múzeummal és Levéltárral bármilyen fejlesztés kapcsán lehet számolni, mindezt a Mazsihisz elnöke a magyarországi emlékezetpolitikai konfliktusok kapcsán tette hozzá.

Heisler András a közelgő Hanuka kapcsán elmondta, számára, négy unokás nagyapaként ez fontos ünnep, aminek a történetével kapcsolatban elmondta, időszámításunk előtt 165-ben szabadították fel a szír-görög megszállás alól a jeruzsálemi Szentélyt, ahol csak egy napra elegendő olajat találtak, de ezzel a mennyiséggel nyolc napig égett a Szentély mécsese. Ez a csoda kísérte végig a zsidóságot a történelemben, hiszen kétezer év után újra beszélhetünk önálló zsidó államról, a Holokauszt után pedig egy vibráló zsidó életről beszélhetünk Budapesten – ez maga a csoda.

A Mazsihisz idén három nagyobb hanukai programot szervez, a gyermekeknek, a fiataloknak és az időseknek, de ezen túl a zsinagógai körzetek is tartanak rendezvényeket.

 

Breuer Péter