A közösség képes egyesíteni a modernitást és az ortodoxiát
Balázs Gábor eszmetörténész a Pesti Súlról, az ortodoxiáról és a modern világ kapcsolatáról, a zsidó- nem zsidó együttélésről is beszélt.
Kérem, beszéljen a saját közösségéről!
A Visegrádi utcai ortodox zsinagóga, a Pesti Súl, ami egy pici zsinagóga, itt a nagyünnepeken is maximum százan vagyunk, a hétvégeken 10-20 között találhatunk itt embereket, természetesen a nőket is beleértve. A zsinagóga, a közösség képes egyesíteni a modernitást és az ortodoxiát, azaz továbbél a hagyományos zsidó élet, de nyitottak is vagyunk a világ kihívásaira. Felmerül a kérdés, mit tesz egy közösség akkor, ha megérkezik a városba egy ortodox rabbi, aki deklaráltan homoszexuális és el akar jönni a zsinagógába? Miként reagál erre a közösség? Mit tesz a közösség akkor, amikor tudja, bizonyos tagjai nem tartanak be egyes vallási előírásokat? Minket pont az érdekel, hogy milyen elméleti szintű megoldásokat lehet ezekre találni. Miért csináljuk azt, amit csinálunk, miért nem csak azért csináljuk, hogy valamennyire fennmaradjunk? Ahol én felnőttem az egy jellegzetes pesti liberális, elfogadó, világi zsidó értelmiségi közeg volt, ahol a vallást valamilyen középkori szokásnak tekintették. Így nekem hosszú út volt eljutni oda, hogy úgy gondoljam, a hagyományos életforma nemhogy gátja, hanem megtermékenyítője lehet a modern gondolkodásnak.
Mit is jelent ez?
Az ortodoxiához tartozás azt jelenti, az ember naponta háromszor imádkozik, csak kóser élelmiszert fogyaszt, ez erősen korlátozza a mindennapi élet szabadságát, másként fogalmazva viszont a szabadságnak egy újabb dimenzióját nyitja meg, amikor az ember saját maga dönt minden egyes kérdésről. Én ezt meg akarom tenni, ez belefér-e az életember vagy pedig nem? Én magam a kétezres évek elején kezdtem el kapcsolódni, amikor sokan voltak olyanok Magyarországon, akik külföldről jöttek vi8ssza. Az nagyon sokat segített, megismerhették, vannak a zsidó életnek olyan fórumai, amelyek addig nem is léteztek. A közösségben jelenleg kevés az olyan ember, aki szigorúan elvi alapokon, a modern ortodoxiához való ragaszkodás miatt jár ide. Inkább olyanok tartoznak ide, akiknek megfelel ez az életforma, akik szeretik, hogy a tanulás állandóan jelen van, hogy egy intellektuálisan nyitott légkörben lehet beszélgetni arról, mit jelent nekünk a zsidó hagyomány. Akik ugyanakkor ragaszkodnak a konzervatív vallási rituálékhoz, akik kis közösségre vágynak, akik nem a számok bűvöletében élnek. Mi mindig is törekedtünk arra, hogy minden korosztályt meg tudjunk szólítani, nem baj, ha nincs teljes egyetértés, nem baj, ha vannak nemzedéki ellentétek, ez hozzátartozik egy közösség életéhez. Kialakítottunk egy gyerekszobát, hogy amíg a felnőttek imádkoznak, a gyerekeknek azért hosszú az a két és fél óra, addig ők tudjanak játszani.
Mi van még itt a Pesti Súlban?
Van egy közösségi terünk, ahol a tanulásokat, a közös étkezéseket tartjuk. Nekem mára az életem lett a zsidó oktatás, Izraelben végeztem el az egyetemet, ott írtam a disszertációmat, az életem egy jelentős része a zsidó filozófiával való foglalkozás. A hagyományos klasszikus kultúra kérdései örök kérdések, amikre mindig változik az embereknek, így a zsidóknak is a válasza, mindig új formában tesszük fel a kérdéseket, de mindig ugyanazokat a kérdéseket járjuk körbe több ezer éve, ez nem egy olyan tevékenység, ami értelmetlen lenne. Lehet, hogy soha nem fogunk válaszokat találni, de az, hogy a kérdések mindig aktuálisak lesznek, azokra meg mindig találunk olyan válaszokat, amelyek az adott kornak megfelelőek lesznek.
Beszélt zsidókról, ne zsidókról, akkor minden szép és jó?
Volt azért rossz tapasztalatunk a zsidó-magyar együttélésről, a sátoros ünnepek kapcsán, amikor itt ültünk a sátorban az udvaron, akkor találta éppen időszerűnek a többi lakó a folyosón lemosni a csempét, a vizet meg a nyakunkba zúdították. Soha nem zsidóztak, nehéz eldönteni, hogy őket megzavarták emberek, akik megzavarták az ő mindennapi életüket, netán úgy érezték, itt van egy zsidó közösség, amelyiket ők sokszor a pokolba kívánnak. Különösen nagy becsben tartom azokat a szervezeteket, amelyek az oktatás szintjén a zsidó-nem zsidó együttélést, a zsidó kultúra megismertetését tűzte ki céljául. Ez az egyik legnehezebb feladat, mert a zsidókérdés is azok közé tartozik, amiről mindenki azt hiszi, ért hozzá, tudja, hogy mi is az. A tapasztalatom szerint a nem zsidó társadalomban elsősorban előítéletek élnek a zsidóságról, ezek közül a legnagyobb az, hogy van ilyen, a zsidóság, a zsidók. A zsidók között ugyanúgy vannak, mint a nem zsidók között, akik nagyon elviselhetetlenek, olyanok, akik nagyon kellemesek, a nagy többség meg egy normális szürke színű átlag, akinek vannak erényei, hibái, különböző dolgok iránt érdeklődnek, különböző az életformájuk, a szexuális preferenciájuk, gyakorlatilag mindenben különböznek. Legfeljebb valamilyen nagyon-nagyon tág közös nevezőt lehet találni, egyrészt azt, hogy a környezetük őket zsidónak gondolja, ezért muszáj zsidónak lenniük. Másrészt pedig a valamilyen módon rendkívül sokszínű magyarországi és nemzetközi zsidó élethez ötlet- és alaklomszerűen időnként kapcsolódnak.
Köszönöm a beszélgetést.
Az interjú a 2017. július 7-i Halljad Izrael! adásában elhangzó beszélgetés szerkesztett változata.
