Szó esik a házak falán kiütő elszíneződés esetéről, valamint az engesztelés napjának szabályairól is.

Kezdjük a brit milá-val! „És a nyolcadik napon metéld körül előbőrének húsát”(12:3). Tekintettel arra, hogy a brit milá micvájáról már Mózes első könyvében olvashattunk, adódik a kérdés: miért ismétli meg e helyen a Tóra az előírást?

Több forrásunk (Hinuh, Hizkuni, stb.) szerint a Tóra azért ismétli meg e helyen a micvát, hogy tudassa: ha szombatra esik a nyolcadik nap, akkor is el kell végezni a körülmetélést. A midrás a maga finom módján rávilágít, hogy a brisz csak belépőt jelent a micvák világába: “minden körülmetélt zsidó az Éden-kertbe jut, mert Kádos Báruh Hu elhelyezte nevét Izraelen, hogy beléphessenek az Éden-kertbe.

És milyen nevet és pecsétet helyez el rajtuk? A Saddáj nevet. A “sin” az arcra, a “dalet” a kézre, “jud” a körülmetélésre. És ezért, ha egy zsidó távozik az “örök élet házába”, akkor egy megbízott angyal az Éden-kertnél megfog minden körülmetélt zsidót és beviszi az Éden-kertbe.

Ha nincsenek körülmetélve, akkor – annak dacára, hogy két betű rajtuk van a Saddáj névből, mert a “sin” az arcán, a “dálet” pedig a kezén van” – mivel nincs rajta a Saddáj név “jud”-ja, és csak a Séd (démon) kifejezés olvasható rajta, azaz egy démon leviszi a Gyehennára.

Ha egy körülmetélt, de bálványimádást végző zsidó menne be az Éden-kertbe, akkor Kádos Báruh Hu ráparancsol az angyalra, hogy növessze vissza az előbőrét, és legyen olyan az előbőre, mintha soha nem lett volna körülmetélve, hogy ne az Éden-kertbe, hanem a Gyehennára jusson”.

Két szidránk minden igényt kielégítő alapossággal foglalkozik a magyarra általában poklosságnak fordított betegség körülményeivel. Bölcseink a csúf, gyógyítható, de kellemetlen betegséget a rossznyelvűség (láson hárá) következményeként értelmezik.

A midrás (Vájikrá Rábbá) szerint ötször találkozhatunk a „poklos tana” (torát negá hácáráát) kifejezéssel, ami arra utal hogy a rossznyelvűség gyakorlója az egész Tórát hágja át. Ezt alátámasztja, hogy mind az öt könyvben olvashatunk a láson hárá problémájáról. Az első könyvben (3. fejezet) a kígyó (meg Ádám és Éva) esik áldozatául, a másodikban (2. fejezet) az egymással veszekedő zsidó férfiak, akik között Mózes próbál (sikertelenül) békét teremteni.

A harmadik könyvben explicit tilalmával találkozhatunk (16. fejezet: „ne járj rágalmazóként népedben”), a negyedikben Koráh lázadása (19. fejezet) emlékeztet a rossznyelvűség veszélyeire. Az ötödikben (9. fejezet) Mirjám láson hárá vétkéről szól a Tóra: „Emlékezz, mit tett Örökkévaló Istened Mirjámmal”.

A Jeruzsálemi Talmudból (Bráhot) tanuljuk: „Rabbi Simon ben Joháj mondja: ha ott álltam volna a Szinájon, mikor a Tóra Izraelnek adatott, azt kértem volna Istentől, hogy teremtsen az embernek két szájat, egyet a Tórával való foglalatosságra, egyet pedig más szükségleteire”. A bölcs rabbi jól látta, hogy Isten akkor sem hibázott, amikor csupán egy szájjal áldott meg minket, hiszen „noha csak egy (szánk) van, a világ nem képes talpon maradni árulkodásai miatt, ha kettő lenne, mennyivel inkább így lenne”.

Múlt héten a kóser étkezés tórai alapjait ismételtük át, most a betegségek bemutatása következik.
Rabbi Jiszrael Salanter/Lipkin a következő módon magyarázza a fogyasztás céljából megengedett, illetve tiltott állatok bemutatásával foglalkozó Smini hetiszakasz és a betegségeket részletező Tázriá-Mecóra párásá közti összefüggést: „Miként bölcseink megmondták, ezen csapások a láson hárá bűne miatt érik az embert. Ennek dacára érdemes alaposan megnézni, miként viszonyulnak Izrael gyermekei e súlyos bűnhöz! Többségük kínosan ügyel a tiltott ételekre vonatkozó előírásokra, körültekintő vizsgálatot folytatnak, nehogy akár csak a legjelentéktelenebb mértékben is áthágják a szabályokat, ugyanakkor nem veszik figyelembe, hogy az általuk folytatott pletykálkodás „élőket emészt el”…

A rabbi 1810 és 1883 között élt, azóta sokat változott a zsidó közösség, így szavai nem minden szempontból aktuálisak, hiszen elég kevesen esznek kósert.

A poklosság nem csak a rossznyelvűség miatt támadhatott, mestereink több okot is el tudtak képzelni, ezeket szedték „csokorba”: rablás, rosszindulat, hazug gondolatok, lopás, istenkáromlás, hamis eskű, vérontás, szexuális vétségek, bálványimádás, nagyképűség.

A héten utoljára a láson hárá témájáról: A Háfec Háim szerint a láson hárá-t gyakorló ember tettének hatására a Sehiná elhagyja a világot. Ezt a midrásban (Dvárim rábbá 6:14) álló megállapításra alapozza: „a Szent Áldott Ő így szólt: ebben a világban láson hárá-t beszélők vannak köztetek, ezért elmozdítom a Sehiná–t közületek”.

De ha valaki elköveti e bűnt – ez nagyon fontos tudnivaló – akkor sincs veszve minden, javítható: Rabbi Hámá, Rabbi Hániná fia mondta: „ha tálmidháhám, akkor foglalkozzon Tórával, amint írva van: a nyelv szelídsége életnek fája” (Példabeszédek 15:4)… ha ámháárec (kevésbé tanult), akkor tegye alázatossá gondolkodását!

Ma nem a szidrához kapcsolódik a kommentár, hanem az ünnephez. A Talmudban (Bráhot 5a) tanuljuk: A B’rájtában áll: Rabbi Simon ben Joháj mondja: három értékes ajándékot adott Isten Izraelnek és mindet csapásokkal kísérve, ezek azok: a Tóra, Izrael földje és az Eljövendő Világ. A Tóra honnan (tudjuk)? „Boldog ember az, akit megfeddsz Örökkévaló, és akit megtanítasz törvényedre” (Zsoltárok 94:12).

Izrael földje (kapcsán írva van): „ahogy az ember megfeddi fiat, úgy feddett meg Örökkévaló Istened téged” (5Mózes 8:5), és írva van utána: „mert Örökkévaló Istened elvisz téged a jó országba” (uo. 7.). Az Eljövendő Világ (kapcsán írva van): „Mert gyertya a parancsolat, és a Tóra világosság, és az élet útja a tanító-feddések”. (Példabeszédek 6:23).

Hág számeáh!

Darvas István
rabbi