„Szakítanunk kell azzal a koncepcióval, hogy a Mazsihisz elsősorban érdekvédelmi szervezet!”
Szakítanunk kell azzal a koncepcióval, hogy a Mazsihisz elsősorban érdekvédelmi szervezet!”
Dr. Feldmajer Péter, már több évtizede szerepel a hazai zsidó közéletben. Véleményére sokan figyelnek itthon és külföldön egyaránt. Volt a Mazsihisz elnöke, alelnöke, közben folyamatosan szervezi a helyi zsidó közösségi élete Nagykörösön. Interjúnk során beszélt a Mazsihiszről, a hazai zsidóság jövőjéről, saját terveiről egyaránt.
A nagykörösi zsinagógában fogadott minket, egy különleges épületben.
A zsinagógánk 1925-re lett kész, az előzőt a földrengés döntötte össze, 1911-ben. A zsinagógánk az egyike annak a kettőnek, ami a Duna-Tisza közben megmaradt, a többit az eleink eladták, vagy hagyták elvenni. Az édesapám és a nagykörösi zsidó közösség tagjai ezt nem hagyták, így ez a zsinagóga megmaradt az ateizmus éveiben is, mindvégig zsinagógának, mi mindvégig ide jártunk, itt imádkoztunk 1990-ig, amikor ez nem volt nagy dicsőség, azóta is élő és pezsgő zsidó közösség van Nagykörösön. Van saját rabbink, Róna Tamás rabbi úr foglalta el az itt megüresedett, nota bene az 1910-es évek óta megüresedett rabbiszéket. Vannak gyerekek, vannak tanulók is. A zsinagógánk a központja a Mazsihisz Közép-Magyarországi Csoportjának, a szolnoki, a kiskunhalasi, a kecskeméti, és a nagykörösi zsidó közösség tartozik ide. Igyekszünk minden ünnepet, minden Sabeszt megünnepelni, elmondhatjuk, hogy rendszeresen van minjen, ahol a régi neológ szokások szerint köszöntjük az ünnepet, köszöntjük az Örökkévalót. Legutóbb néhány napja voltunk itt, amikor a Sabesz-Jantev idején összegyűltünk, most is van az asztalon macesz, ha bárki megéhezik, egyen.
Ahogy az ember körbenéz a zsinagógában, nem teljesen érzi, hogy ez egy neológ zsinagóga, sokkal inkább egy ortodoxra hasonlít.
Régen ez nem volt ennyire elválasztva, itt a neológia abban nyilvánult meg, hogy milyen imakönyvet használtak, hova helyezték el a Tóra olvasót, azaz előre vitték, volt kórus, de a nők és a férfiak a háború előtt elválasztva ültek, a nők a fenti részen, az erkélyen, a férfiak a lenti részen, ahogy az az ortodox zsinagógákban szokás. Az emberek, már akik tartották a vallást, inkább az ortodox szokásokat követték. Amik itt vannak a zsinagógában még a régi időkből maradtak, az egyik termünk felújítását azt tavaly fejeztük be, ami egy zsidó iskola volt, ahol a háború előtt osztatlanul tanultak a gyerekek, itt megtanulták az imádkozást, a vallási élet alapjait, s persze megtanulták a világi tárgyakat is. Ezt nem szabad lebecsülni, hisz abban az időben a gyermekek többsége az egész társadalmat tekintve, alig-alig végezte el a négy általánost, a zsidó közösségen belül pedig valamennyien elvégezték ezt az iskolát. Sajnos a háború után már nem volt ilyen gyereklétszám, úgyhogy amikor mi gyermekek voltunk, akkor már a Talmud-Tórában tanultunk vasárnaponként.
Említette a rabbit, aki most a hosszú szünet után tölti be a rabbiszéket. Ő ellátja a környező településeken is a rabbi teendőket?
Igen így van, ellátja a rabbi feladatokat az egész környéken, részt vesz különböző ünnepségeken, különböző zsinagógai eseményeken, ez persze nem kis nehézséget okoz számára, de megoldja. Ne feledjük, hogy ha visszagondolunk arra, amit Schweitzer József volt országos főrabbi mesélt mindig, ő a háború után, amikor a hivatását kezdte Pécsett, akkor busszal járt Szombathelyre, busszal járt Kaposvárra, az egész Dunántúlon, mert abba az időben nem voltak autók, de mégiscsak el tudott menni, mert aki hivatásának érzi ezt a szakmát, nem csak lejön az emeletről, a közeli lakásából és elsétál a zsinagógájába, hanem nyakába veszi az országot, mert tudja, egy zsidó gyerek is megéri a törődést, megéri, hogy sokat utazzon.
Hamarosan a Mazsihiszben is választások lesznek, s ha jól tudom, Ön az egyik hivatalos elnökjelölt.
Erről még nem tudok, bár volt olyan vezetőtársam, aki már azelőtt bejelentette indulását, minthogy tudta volna, hogy a saját zsinagógája, a saját hitközsége jelöli-e a Mazsihisz közgyűlésébe. Én ne kívánok ennyire előre futni, most tartottuk a Nagykörösi Zsidó Hitközség közgyűlését, ahol engem választottak meg olyan személynek, aki küldöttként képviseli majd a nagykörösi hitközséget a Mazsihisz közgyűlésében. Most nyílik meg a lehetőség arra, hogy ha valaki akar, akkor jelölhet engem erre a tisztségre. Én azt gondolom, hogy 100-120 küldött az, aki szavaz. Ha a szavazóknak egy jelentős hányada, 10-15%-a szeretné, hogy én elinduljak, akkor valószínűleg ezt a jelölést el fogom fogadni. Ha 1-2 emberről van szó, aki úgy látja, hogy el kell indulnom, akkor komolyan megfontolom. Önmagában az, hogy valaki úgy képzeli magáról, hogy ő jelöltként elindul és önmagát jelöli, az én erkölcsi meggyőződésem szerint rendkívül csekély.
Ön többször is volt már a Mazsihisz elnöke, most arra kérem, hogy a legutóbbi két évet értékelje, hiszen ebben az időben Ön volt a Mazsihisz alelnöke.
Ha a legutóbbi időszakot tekintjük, akkor a Mazsihisz alelnöki tisztét töltöttem be, a szervezet jelenlegi vezetési rendszerében olyan egyszemélyi vezetési rendszer uralkodik, amely nem enged beleszólást másoknak a döntésekbe, így az alelnököknek sem. Kizárólag egy személy határozza meg, hogy a szervezet milyen irányvonalat kövessen, merre menjen. Ha az elmúlt időszakot áttekintjük, azt kell lássuk, hogy a Mazsihisz egy folyamatos vesztési pozícióba került, elvesztette hitelének jelentős részét, minden olyan csatában, amelyben elindult, vagy belekeveredett, vesztes pozícióban került ki. Ezt a helyzetet meg kell változtatnunk, ismét egy olyan életképes, meghatározó szervezetté kell válnunk, amely csak olyan konfliktusokba megy bele, amely szükséges, és csak olyanokba, s olyan taktikával, stratégiával, amely nem a vereséget hozza magával.
Akkor ezek szerint az elmúlt két évben Ön nem volt más, mint biodíszlet?
Megfelelő szinten, megfelelő élességgel mindig kifejtettem a nézeteimet, még akkor is, ha ez ritkán mutatkozott meg a nyilvánosság előtt, bár több ízben megnyilatkoztam. Azonban én úgy tartom, a tisztségviselőknek, akik vezetik, vezetniük kell egy közösséget, azoknak nem a nyilvánosság előtt kell egymással vitatkozniuk, hiszen ezek a viták a Mazsihisz renoméját rontják. Sajnos láthattuk, hogy hova vezetett a Budapesti Zsidó Hitközségen belüli, vagy a Mazsihisz és a BZSH között kirobbant vita. Ezek személyi viták voltak és teljesen feleslegesek voltak. Ezeket más eszközökkel kellett volna megoldani, úgy, hogy a Mazsihisz szervezeti önállósága megmarad, nem kerül olyan pozícióba, amikor politikai erők játékszerévé válik.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke nemrégiben nyilatkozat, hogy az előző vezetés hibája a jelenlegi helyzet kialakulása.
Ez egy nagyon ismerős taktika a magyar közéletben, hiszen tudjuk azt, hogy mindig az előző nyolc évre, az előző négy évre mutogatnak, ez az idő azonban már elmúlt. A Mazsihisz jelenlegi elnöke azt mondta, megköti a cselekvőképességét az, hogy a régi ügyvezető igazgató a helyén maradt, ezért őt megfelelő érvekkel arra kértem, hogy távozzon. Elfogadta az érvelésemet, s lemondott a pozíciójáról, immáron egy éve. Ha megnézzük a Mazsihisz elmúlt egy évét, semmiféle pozitív folyamat nem indult be, nem változott meg a struktúra, sőt az addig is meglévő, piramisként jellemezhető struktúra még inkább beszűkült, ma már nem 4-5 ember dönt a kérdésekről, hanem egyedül az elnök.
Ön mit csinálna másként? Mit tud ígérni a zsidó közösségnek, akár helyben, akár országosan?
Elsősorban azt, hogy megváltozna a döntési rendszer, olyan döntési rendszert honosíthatnánk meg, amelyben nem 1-2 zsinagóga érdekeit képviselnénk, hanem az ország valamennyi zsinagógájáét. Beleszólást engednénk a vezetőségnek abba a munkába, amelyet az elnöknek kell vinnie. De nem úgy, hogy ő dönti el a dolgokat, hanem úgy, mint az alázatos ügyvéd a klienseit képviseli, akik a magyarországi zsidóság tagjai. Ma ez nem így történik. Nagyon fontosnak tartanám azt, hogy visszatérjünk a jelenlegi pártszerű működéstől egy megfontolt, kiérlelt és hosszú távra hozott döntési rendszerre. Nem lehetne bennünket összekeverni bármelyik politikai párttal, hiszen ha megnézzük az elmúlt időszakot, sok olyan esemény történt, amikor nem lehetett megkülönböztetni a pártok hangját a Mazsihisz hangjától. Szakítanunk kell azzal a koncepcióval, hogy a Mazsihisz elsősorban érdekvédelmi szervezet! Én hiszek abban, hogy a Mazsihisznek – ahogy az alapszabályban is benne van – történelmi egyháznak kell lennie, egy olyan egyháznak, amely méltó ahhoz, hogy ismételten elfoglalja a helyét a különböző egyházak sorában és egyenrangú partnerként kezeljék. Ehhez az kell, hogy elsősorban saját magunkon változtassunk, az kell, hogy magunkba nézzünk, és a hibáinkat kijavítsuk. Az kell, hogy újból meghallgassunk másokat, a rabbikat, a közösség hangjait, az elnökeinket.
De miért nem választották meg Önt két évvel ezelőtt elnöknek?
Visszahívtak, magyarul leváltottak. Úgy gondolom, ez egy nagyon pozitív fejlemény volt a közösség életében, – persze én saját magam ezt tragédiaként éltem meg. De az, hogy a hivatalban lévő elnököt – egy olyan alapszabály alapján, melyet én magam szerkesztettem és fogadtattam el a többiekkel – le lehet váltani, ez azt jelentette, hogy a demokratikus elveimet nem adtam fel, soha nem adtam fel és most sem fogom feladni, sem mások, sem saját magam kedvéért.
Szó volt a történelmi egyházakról, mondana pár szót az egyházak közti kapcsolatokról, és a nemzetközi kapcsolatokról is?
A Mazsihisz az elmúlt két és fél évtizedben mindent megtett azért, hogy elfoglalja helyét a nemzetközi zsidó közösségen belül. Tudvalevő, hogy 1991 óta voltam a Mazsihisz elnöke, megszakításokkal, és ebben az időszakban a magyarországi zsidóság renoméja megnövekedett. A Zsidó Világkongresszusban, abban az időben, amikor kezdtük a 90-es évek elején, egy amerikai személy képviselte a magyar zsidóságot, ennek abszurditását külön nem kell jellemeznem. Innen jutottunk el odáig, hogy 2013-ban sikerült idehozni Budapestre a Zsidó Világkongresszus közgyűlését, ahol az alapszabályt megváltoztatva, a Mazsihisz mindenkori elnöke a Végrehajtó Bizottság tagja hivatalból, nem választás útján. Tehát a legnagyobb tekintélyű zsidó világszervezetben egy komoly és erős pozíciót sikerült szereznünk. Ezen kívül tagjai vagyunk az Európai Zsidó Kongresszusnak, itt a végrehajtó bizottság tagjának engem már másodszor választottak meg. Ez a szervezet az európai zsidóságot képviseli. Sajnos úgy alakult a világ, hogy a korábbi helyzettől eltérően, a magyar zsidóság Közép-Kelet-Európa legnagyobb zsidó közössége. Azért mondom, hogy sajnos, mert a romániai, csehországi, kárpátaljai zsidóságot túlnyomórészt elpusztították, illetve eltávozni kényszerültek az elmúlt ötven évben ezekből az országokból azok, akik a Holokauszt után megmaradtak. Ezeket a változásokat tükrözik azok, amiket megtettünk. Mindig újra és újra el kell mondanunk, a magyarországi zsidóság egy olyan közösség, amely megőrizte identitását, s sajnos az egyetlen olyan, amely létszámában önálló zsidó életet tud szervezni és élni.
Ezek szerint Ön május 12-én Jeruzsálembe utazik, hogy az aktuális izraeli kongresszuson részt vegyen?
Az Európai Zsidó Kongresszus közgyűlése május 11-én kezdődik, rendhagyó módon Tel Avivban, majd ezt követően veszünk részt a többi vezetőtársammal együtt az antiszemitizmus elleni konferencián, amelyet az izraeli külügyminisztérium szervez. Nagyon fontos, hogy megismerjük azokat a tendenciákat, amelyeket a világ más részein is tapasztalnak. Nagyon szomorú az, hogy Magyarországon növekszik az antiszemiták száma, szomorú, hogy az egyes felmérések szerint, ez Budapesten már elképesztő arányokat, elképesztő növekedést mutat, viszont ha összehasonlítjuk a világ többi részével, s kitekintünk innen, akkor azt kell lássuk, hogy mi még „a béke szigete” vagyunk. Itt Magyarországon rendkívül rossz mentális következményei vannak, hogy állandóan a zsidókat támadják különböző médiákban, különböző helyszíneken és minden elképzelhető mocskot ránk szórnak. Ám életünk és vagyonunk nincs veszélyben, s bármilyen szomorú, ki kell mondanunk, az európai zsidók egy részének nem az a problémája, mint nekünk, hogy mit mondanak a tévében, a rádióban, mit mond egy szélsőjobboldali párt, hanem az, hogyan tud elmenni a zsinagógába, hogy ne verjék meg. Hogyan tudja elküldeni a gyerekét az iskolába, hogy az életük ne kerüljön veszélybe. Abban a Franciaországban, amely valóban egy több ezer éves zsidó kultúrára tekint vissza, abban a Franciaországban, amely az állampolgári egyenlőség bölcsője, s mindannyiunk kútfője, amit az 1700-as évek végén teremtettek, ott úgy lehet elmenni a zsinagógába, hogy azt fegyveres emberek őrzik, úgy lehet elvinni a gyerekeket iskolába, hogy azt fegyveres emberek őrzik, rendőrség, katonaság, titkosszolgálat. Gondoljunk bele, milyen világ az, ahol csak úgy lehet zsidónak lenni, hogy fegyvereket kell mellénk állítani, mert félnünk kell, vagy tartanunk kell attól, hogy idegen emberek meggyilkolnak bennünket. A magyarországi helyzet nem jó, a mi szempontunkból nem jó, de összehasonlítva messze jobb, mint más országokban. Nem azon kell gondolkodni, hogyan élezzük ki a különböző felmerülő konfliktusokat a magyar társadalommal, azokkal az emberekkel, akik nem zsidók, azokkal az emberekkel, akik esetleg közömbösen tekintenek ránk. Arra kell törekednünk, hogy újból és újból nyilvánvalóvá tegyük, a magyarországi zsidóság békében akar élni, békében akarja imádni az Örökkévalót, imádkozni hozzá és nem kíván belpolitikai konfliktusokba belekeveredni. Ez az út, amit követnünk kell! Ha megnézzük azt, hogy mi történt az elmúlt pár hónapban, az elmúlt egy-két évben, akkor nem ezen az úton jártunk, erről vissza kell fordulnunk. Az emberek többsége nem is tudja pontosan, hogy miről szólnak ezek a viták. Nekünk úgy kell fogalmaznunk, úgy kell az álláspontunkat elmondanunk, hogy azt megértsék ezek az emberek.
Schweitzer József, a nemrég elhunyt országos főrabbi sokat tett a történelmi egyházak közötti párbeszédért. Ön szerint kinek kell ezt folytatnia?
Elsősorban a rabbiknak. A Mazsihisz vezetői mindig is meleg és rendkívül jó kapcsolatot ápoltak elsősorban a három másik történelmi egyházzal, a katolikus, a református és az evangélikus egyházzal. Bátran elmondhatjuk, a rendszerváltás óta ezek az egyházak mindig is kiálltak a Mazsihisz, mint egyház mellett, nem mint érdekvédelmi szervezet mellett, ezt lehet tovább folytatni. Nagyon fontos szerepet tölt be a papok együttműködése, itt a rabbiké a főszerep. Schweitzer József igen jó kapcsolatokat ápolt a katolikus egyházzal, de a többi egyház vezetőjével is. Én ma már látom azokat a rabbikat, akik szintén követik ezt az utat, megpróbálják a párbeszédet kiegészíteni. Nagyon fontos ez vidéken, hiszen elenyésző kisebbségben vannak a zsidó emberek, mert a Holokauszt idején meggyilkolták a zsidók többségét, illetőleg elvándoroltak ezekből a városokból, kisebb helyekről. Itt nagyon fontos, hogy a rabbik elmenjenek az iskolákba, az egyházi iskolákba, beszéljenek a vallásról. Újból és újból elmenjenek az iskolákba, újból és újból elmenjenek a paptársaikkal együtt különböző rendezvényekre, hogy mutassák, élünk és vagyunk és el tudják juttatni a vallási üzeneteinket, hogy megértsék, ez a vallás olyan, mint a többi vallás, csak mi ebben hiszünk.
Mi az a három mondat, amiben Ön hisz, amit mindenképpen elmondana a választáson?
Hiszek abban, hogy nem véletlen, hanem az Örökkévaló kegye, hogy megmaradhatott a magyarországi zsidóság. Hiszek abban, hogy amit apáink, nagyapáink ránk hagytak, azt meg kell őriznünk. Régi szóval, meg kell őriznünk a magyar Izraelt, ne csak nekünk, hanem gyerekeinknek, unokáinknak, dédunokáinknak is legyen helye, itt, Magyarországon és tudjanak imádkozni. Hiszek abban, hogy békét kell teremteni, békét kell teremteni a zsidó közösségen belül, békét kell teremteni a Mazsihiszen belül és békét kell teremteni a Mazsihisz és a társadalom különböző részei között, még akkor is, ha úgy érezzük, igazságtalanul bántanak bennünket.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
