Chana Maron 1923 – 2014 המסך יורד על ההצגה הנצחית של חנה מרון

 

Chana Maron 1923 – 2014

 

Pénteken, életének 91. évében, a tel-avivi Ichilov kórházban elhunyt Chana Maron, Izrael-díjas színművész, az izraeli színjátszás nagyasszonya.

 

Berlinben született 1923. novemberében. Eredeti családneve Hanna Meierzak volt. Csodagyereknek számított: alig hétévesen Fritz Lang filmjében szerepelt, de fellépett zenés műsorokban is.

 

Tíz éves volt, amikor családja a náci hatalomátvátelt követően az akkor még brit mandátum által kormányzott Erec-Jiszráélbe vándorolt.

 

1940-ben csatlakozott az akkor már neves tel-avivi Hábimá nemzeti színház társulatához. A második világháborúban a brit hadsereg kötelékében harcoló Zsidó Brigád katonáit szórakoztató művészegyüttes tagja volt.

 

1945-től a tel-avivi Kameri színházban lépett fel: alig 22 évesen itt vált országosan elismert színésznővé. Első férje gyakori szerep-partnere, Joszi Jádin színművész volt. Legnagyobb sikereit a Pygmalion, a Hello Dolly zenés játékaiban és Nathan Alterman darabjaiban aratta.

 

Második férje Jákov Rechter építész volt, akitől három gyereke született.

 

1970. február 10-én palesztin terroristák Münchenben megtámadták az El Al repülőgépét. Egy, az utasok közé dobott kézigránát Chana Maron egyik lábát bokától lefelé szétroncsolta. A következő évtől csonkolt lábbal folytatta fellépéseit.

 

1977-ben a háborús témájú „Heájit” (kb. „A keselyű”), 1982-ben a társadalom nyomorultjai küzdelmeit feltáró „Kvis lölo mocá” (kb. „Zsákutca”) című filmekben vállalt szerepet, de legemlékezetesebb késői fellépése a „Krovim krovim” (kb. „Drága rokonok”) népszerű televíziós sorozatban volt.

 

2000-ben Herzlián színiegyüttest alapított.

 

2003-ban, nyolcvan évesen még visszatért a tel-avivi Kameri színházba egy komédia-szerepre. ◙

Bejegyezte: Halmos László 

 

 

צילום: יעקב אגור "העולם הזה"
המסך יורד על ההצגה הנצחית של חנה מרון
„חנה מרון מעולם לא עזבה את הבמה. היא לא שחררה אחיזה אחרי מתקפת המחבלים שבה איבדה את רגלה. גם לא כשההזמנות כמעט פסקו מלהגיע. היא היתה מיתוס במדינה שחסרה אייקונים לשאת אליהם עיניים ועם לכתה, החסר הקיים ממילא מעמיק עוד קצת”. מרב יודילוביץ’ נפרדת מהשחקנית חנה מרון, שבפעם הראשונה והאחרונה ירדה מהבמה וכיבתה את האור
Rovatok: Egyéb Cimkék: