Jogfosztás – 90 éve Tanulmányok a numerus claususról

Jogfosztás – 90 éve Tanulmányok a numerus claususról 

Szerkesztette: Molnár Judit  Nonprofit Társadalomkutató Egyesület, Budapest, 2011

Előszó ,Tartalom

„1920 szeptemberében a Teleki Pál miniszterelnök vezette kormány beterjesztette a numerus clausus törvényt, amelyet a kétszáznyolc fős Nemzetgyűlés hatvannégy jelen lévő tagja ötvenhét »igen« szavazattal, hét »nem« ellenében megszavazott. Az 1920. évi XXV. törvénycikk »a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról« rendelkezett. A törvény megszüntette azt a gyakorlatot, amely szerint az egyetemre történő beiratkozáshoz elegendő volt érettségi vizsgával rendelkezni. A tanszabadság elvével szakítva bevezette a »zárt szám« (numerus clausus) rendszerét: a felvehető hallgatók létszámát ettől kezdve a kultuszminiszter állapította meg. Az egyetemek jogot nyertek arra, hogy felvételi vizsgát tartsanak, amelynek során a felvételizőnek »nemzethűségéről« is tanúbizonyságot kellett tennie. A felsőoktatásból kizárhatták a forradalmakban szerepet játszott vagy azokkal rokonszenvező hallgatókat, a törvény harmadik bekezdése pedig a végrehajtási utasítással együtt létrehozta a zsidók elleni faji kvótát, ily módon korlátozva a felvehető zsidó hallgatók számát. Ezzel együtt visszaállították a nők oktatási jogainak 1918 előtt érvényben lévő korlátait.” – A fenti mondatokkal kezdődött 2010 őszén a numerus clausus törvény kilencvenedik évfordulója alkalmából a Holokauszt Emlékközpontban rendezett időszaki kiállítás bevezető szövege.

       A kiállítással egy időben az Emlékközpont akkori vezetése a Magyar Történelmi Társulattal közösen nemzetközi konferenciát szervezett. A kétnapos konferencián hazai és külföldi tudósok, valamint ifjú kutatók számoltak be a numerus clausushoz kapcsolódó eredményeikről. Nemegyszer parázs vita is kialakult a kollégák között. Már azokban a napokban megfogalmazódott, hogy az előadásokat kötetbe kell szerkeszteni. A huszonkét előadóból húszan döntöttek úgy, hogy az elképzelést támogatva közösen, kötetben publikálják tanulmányukat. Az előadók többsége nem egyszerűen lábjegyzettel látta el előadásának szövegét, hanem a konferencia vitáinak köszönhetően továbbgondolta azt. Mondhatjuk, szakmai műhely alakult ki, elérve azt, hogy az előadók a konferenciát követő hónapokban elmélyültebben vitathassák meg kutatási eredményeiket, s ennek köszönhetően igazán értékes tanulmánykötetet tudunk átadni az olvasónak. Reményeink szerint e könyvet nemcsak szakemberek forgathatják haszonnal, hanem érdeklődő „laikusok”, tanárok, egyetemi hallgatók, egyszóval mindazok, akiket foglalkoztat, hogyan, milyen körülmények között született a Horthy-korszak ezen emblematikus törvénye, amely az állami politika rangjára emelte a politikai antiszemitizmust. De nemcsak a törvény megszületésének körülményeiről szól a kötet, hanem a numerus clausushoz kapcsolódó politikatörténetről, ideológiáról, oktatáspolitikáról, a törvény „száműzötteiről”, s nem utolsósorban a környező országok „zsidópolitikájáról”.

 

Roger Griffin bevezető tanulmányában szélesebb kulturális összefüggésbe helyezi ezt a magyar zsidóság történetében szimbolikus jelentőségű eseményt, amely akkor következett be, amikor a két világháború közötti Európában is egyre általánosabbá vált a politikai antiszemitizmus.

       Kovács M. Mária arra hívja föl a figyelmet, hogy a numerus clausus valójában az első zsidótörvény Magyarországon, amelynek faji paragrafusa – egy átmeneti és csekély enyhülés ellenére – a Horthy-korszak egészében érvényesült. „Tehát nem helyénvaló az az állítás – írja Kovács M. Mária –, hogy a numerus clausus 1928-as módosítása után a zsidóellenes diszkrimináció eltűnt volna a magyar intézményrendszerből, és az egyetemi zsidókvótát csupán egy évtized múltán, külső nyomásra alkalmazták volna újra.” Vörös Kati írásában fölvázolja, hogy a 20. század elején az antiszemitizmus egyre nyíltabban vállalt, hivatalos állásponttá lett Magyarországon, aminek eredményeként a zsidóként megszólaló magyar zsidó értelmiség hangja egyre inkább marginalizálódott. Hajdu Tibor a numerus clausus okait és hatását elemzi. Megállapítja, hogy a numerus clausus jelentőségét nem lehet alábecsülni, mert olyan jogi keretet teremtett, amiről 1848 óta eladdig szó sem lehetett, vagyis előfutára volt a későbbi, náci szellemű jogalkotásnak. Fazekas Csaba a numerus clausus törvény elfogadásának egyik kulcsfigurája, Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök zsidókérdéssel kapcsolatos álláspontját elemzi. A tanulmány összefoglalja Prohászka parlamenti, illetve a numerus claususszal kapcsolatos egyéb közéleti tevékenységének – ismert és kevésbé ismert – mozzanatait, valamint azoknak a korabeli sajtóban tapasztalható tükröződését. Vonyó József Gömbös Gyula fajvédő csoportjának a zsidókérdésben már korábban – 1920 nyaráig – kialakított álláspontjáról ad áttekintést, és részletesen elemzi, miként következtek ebből a törvény vitájában hangoztatott nézeteik, érveik. A kisgazdapárton és az Egységes Párton belüli alkalmazkodást követően külön kitér a Fajvédő Párt programjában és propagandájában megfogalmazott törvénykritikára, illetve az annak kiterjesztésére vonatkozó követeléseikre. Paksy Zoltán a biológiai fajvédelem magyarországi hirdetőjének, Méhely Lajos professzornak nézeteit és közéleti tevékenységét mutatja be. Méhely nézetei hirdetésében minden eszközt igénybe vett, brosúrák egész sorozatát adta ki részben saját költségén, nyilvános – közte „tudományos” – fórumokon hirdette eszméit, járta az országot és részt vett rendezvényeken; különösen fontosak a kor legnagyobb szélsőjobboldali tömegszervezetének, az Ébredő Magyarok Egyesületének rendezvényein elmondott beszédei. Mindeközben akadémikusi címet szerzett, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen pedig saját tanszéket vezetett.

       Szakemberek sokasága, tudósok, mérnökök, művészek, zenészek hagyták el folyamatosan Magyarországot az 1920-as években. Frank Tibor az 1918–1920-as traumával foglalkozik írásában, ami jó háttérrel szolgálhat, hogy megérthessük a korszak pusztító mértékű értelmiségi exodusát. Kitér arra is, hogy bár a numerus clausus törvény az egyetemre készülő zsidó fiatalok számára különösen nehéz helyzetet teremtett, az emigráció minden diplomás számára komolyan megfontolandó lehetőség volt. Mészáros Judit a budapesti pszichoanalitikus iskola újrakezdési lehetőségeit elemzi. A „numerus clausus száműzöttei” komoly űrt hagytak maguk után. A szerző egyértelműen leszögezi, hogy „a húszas évek elején bekövetkezett törés visszavetette a pszichoanalízis magyarországi fejlődését, miközben a szellemi potenciál elvándorlásával megtermékenyítően hatott a pszichoanalízis európai, majd a nácizmus keltette újabb emigrációs hullám következtében a modern pszichoanalízis és a dinamikus pszichoterápiák észak-amerikai fejlődésére”.

       Karády Viktor a numerus clausus közvetlen következményeivel összefüggő főbb társadalomszerkezeti változásokat foglalja össze. Következtetése szerint a numerus clausust ott hajtották végre komolyabb szigorral – elsősorban a fővárosi egyetemeken és egyes szakfőiskolákon –, ahol ennek érdekében az intézmények használói és vezetői nagyobb nyomást gyakoroltak, vagy ahol ugyanezek közvetlen utcai vagy belső nyomásnak voltak kitéve. Nagy Péter Tibor az 1920 előtti és utáni bölcsésznépesség felekezeti arányait hasonlítja össze. Alapkérdése, hogy a tudományos intézményrendszer és az iskolai munkaerőpiac működése mennyiben ellensúlyozta, illetve erősítette fel a numerus clausus hatását. Fenyves Katalin leszögezi tanulmányában, hogy a numerus clausus korlátozó intézkedése és a nők egyetemi felvételének korlátozása, egyes helyeken tilalma „indoklásaként” az első világháború utáni területvesztés okozta értelmiségi munkanélküliségre volt szokás hivatkozni. Közelebbről vizsgálva a kérdést azonban láthatjuk, hogy már az első világháború idején megfogalmazódtak rosszalló vélemények az egyetemeken tanuló nők növekvő arányának láttán: a hagyományos nőfelfogással, a konvencionális női szerepekkel nem volt összeegyeztethető a felsőfokú képzettségű nők megjelenése a társadalom addig férfiak számára fenntartott területein. Fenyves írásából azt tudhatjuk meg, hogy milyen diplomás elitkép megvalósulását kívánta szolgálni a két világháború közötti időszak egyetemjárással kapcsolatos jogi szabályozása.

       Frojimovics Kinga nem tudott ugyan részt venni a konferencián, tanulmányát mégis közzétesszük kötetünkben. Ezt egyedülálló kutatása indokolja. Három magyarországi neológ rabbi – Heves Kornél, Löw Immánuel és Friedmann Hillél – numerus claususszal kapcsolatos beszédeit elemzi. Mindhárman a holokauszt áldozatai lettek. Sorsuk annak bizonysága, hogy a numerus clausus törvénnyel végzetes folyamat kezdődött Magyarországon.

       Kerepeszki Róbert a Horthy-korszak legjelentősebb egyetemi szervezetét, a Turul Szövetséget, és annak a numerus claususra vonatkozó tevékenységét mutatja be. Érveik, szempontjaik, néhány akciójuk és tüntetésük vizsgálata mellett a tanulmányban szóba kerülnek a nemzetközi párhuzamok is mind a hasonló egyetemi szervezetek, mind a hasonló jelenségek tekintetében. Szakály Sándor elsősorban azt elemzi, hogy miként viszonyult a magyar tisztikar a „zsidókérdéshez” 1938-től, az úgynevezett első zsidótörvény elfogadásától kezdve.

       A kötet utolsó részében a környező országokban is létező (politikai) antiszemitizmus megnyilvánulásaival, a különböző külföldi numerus claususokkal, numerus nullusokkal ismerkedhet meg az olvasó. Bebesi György az oroszországi pogromokat mutatja be, Kovács István a lengyelországi zsidók két világháború közötti helyzetét ismerteti, Fiziker Róbert az 1920-as évekbeli ausztriai antiszemitizmussal foglalkozik; Hildegarda Pokreis azt vizsgálja, hogy – miután az Erzsébet Egyetem a trianoni szerződés következményeként Pozsonyból Pécsre költözött – hogyan alakult a zsidó egyetemi hallgatók helyzete a pozsonyi Komenský Egyetemen. Felicia Waldman és Mihai Chioveanu végigkíséri a két világháború közötti romániai antiszemitizmust, a zsidók állampolgári és politikai jogaiktól, valamint tulajdonaiktól való megfosztásától az etnikai tisztogatáson keresztül kivándorlásra kényszerítésükig.

 

Tartalom

 

Előszó (Molnár Judit)

 

Bevezető

Roger Griffin

Politikai vagy ontológiai bizonytalanság? A modernitás szerepe a magyar antiszemitizmus megerősödésében a 20. század eleji Európában

 

A numerus clausus politikatörténete és ideológiája

Kovács M. Mária

Numerus clausus Magyarországon: 1919-1945

Vörös Kati

A zsidókérdés-toposz, az antiszemitizmus és a magyar értelmiség a 20. század elején

Hajdu Tibor

Trianon, középosztály, zsidókérdés

Fazekas Csaba

Prohászka Ottokár és a numerus clausus

Vonyó József

Gömbös fajvédő csoportja és a numerus clausus

Paksy Zoltán

A numerus clausus meghaladása: Méhely Lajos és a „tudományos” fajvédelem Magyarországon az 1920-as években

 

A numerus clausus száműzöttei

Frank Tibor

A magyar trauma 1918-1920

Mészáros Judit

Veszteség és újrakezdés – a budapesti pszichoanalitikus iskola történetében

 

Numerus clausus és oktatáspolitika

Karády Viktor

A numerus clausus és az egyetemi piac. Társadalomtörténeti esszé

Nagy Péter Tibor

A numerus clausus és a bölcsészdiplomások

Fenyves Katalin

„Se nő, se zsidó”? Diplomáselit-felfogások és a numerus clausus

 

Rabbik a numerus claususról

Frojimovics Kinga

„Mételyes már közéletünk, és fojtó-fullajtó lett levegője”:

A numerus clausus magyarországi rabbik templomi beszédeiben

 

A numerus clausus nemzedék

            Kerepeszki Róbert

A numerus clausus és a Turul Szövetség

Szakály Sándor

A magyar királyi honvéd tisztikar és a „zsidókérdés” 1938-1942

 

A numerus clausus nemzetközi összehasonlításban – Oroszország, Lengyelország Ausztria, Csehszlovákia, Románia

Bebesi György

Az orosz pogromtradíciók és az 1905 őszi pusztító tömegrohamok

Kovács István

A lengyel zsidóság helyzete a két világháború között

Fiziker Róbert

„A HETZ MUASS SEIN” Antiszemitizmus a múlt század húszas éveinek Ausztriájában

Hildegarda pokreis

A Komenský Egyetem zsidó hallgatói, 1920-1940

Felicia Waldman

A numerus clausus rögeszméje a 20. századi Romániában és az ezzel kapcsolatos törvénykezés

Mihai Chioveanu

Megtisztítás és elpusztítás. A román nemzetállam tisztogatásainak tekervényes útján (1941-1944)

Budapest–Szeged, 2011. október–november

 

Molnár Judit