1_בְּרֵאשִׁית
beresit
(Mózes öt könyvéből az első, 1.fejezet.1.bekezdéstől – 6.fejezet. 8. bekezdés végéig) א,א
Kezdetben teremté az Isten az eget és a földet.
בְּרֵאשִׁית בָּרָא אֱלֹהִים אֵת הַשָּׁמַיִם וְאֵת הָאָרֶץ
Minél többet foglalkozom a Tórával, annál nehezebb megfogalmaznom a bennem kavargó gondolatokat. Kezdetben könnyebb volt – néhány évvel ezelőtt az ősi szöveg mai üzenete ragadott meg. Aztán a héber nyelvben rejtett mondanivaló összetettsége, később a drámai szerkezet. Ma már a Tóra jelenti a rendszert, a vele való heti foglalkozás a legnemesebb szellemi elfoglaltságot, az újra és újra felfedezés örömét.
Az első hetiszakasz, a világ teremtéséről, mindannak a fantasztikumnak, amit Mózes öt könyve jelent, a sűrítménye.
Beresit – a Károli Biblia fordítása szerint kezdetben, de ha visszafordítjuk a magyar szót héberre, akkor az adekvát szó: behatchala (בהתחלה).
A beresit (ברשאית) ennél sokkal összetettebb jelentésű: szerepel benne a ros (ראש), amely fej főnévi jelentéssel bír, de az első (ראשון) szó gyökere is egyben. Ha pedig elvonjuk a szóból a ros (ראש) részt, akkor brit-et (ברית) kapunk, ami jelentése: szövetség.
Tehát, mint egy klasszikus drámában, az első szóban benne van az egész történet. Az értelmezés persze már egyéni, éppen ezért sokféle lehet. Az én szekuláris olvasatomban az emberi értelem kötötte szövetség a mindenható Természettel.
Ebben a viszonylatban az idő tágan értelmezhető jelenség, a teremtés hat napja évmilliókat is átfoghat, de azt a véges életű ember felfogni képtelen. A napokba való sűrítés emberivé teszi az alkotást, ugyanakkor megteremti az idő hetekre osztását, a munka és a pihenés harmónikus egységét.
A természet megalkotta a gondolkodó embert, aki viszont meg akarja érteni a természetet, annak működését és minden részletét. Ezen közben maga is alkotóvá válik. Az alkotás képessége emeli ki az állatvilágból: “ teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra ” /MózesI.1.26/ (נַעֲשֶׂה אָדָם בְּצַלְמֵנוּ כִּדְמוּתֵנוּ )
Az első könyv első fejezete a teremtés himnusza – tömör mondatokba szedve az elvégzett munka iránti elégedettség érzésével telített alkotás hétköznapjai.
A második fejezet a hetedik nappal, a pihenéssel kezdődik, amely egyben az összegzés, visszapillantás, bizonyos értelemben pedig a részletek magyarázata is. Az ember, amely neve héberül ádám (אָדָם), mivel a földből – min ha-ádámá (מִן-הָאֲדָמָה) vétetett. /MózesI.2.7/
Bár az 1.fejezet 27.bekezdésében már megjelenik az emberi pár “ Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket ” ( בְּצֶלֶם אֱלֹהִים בָּרָא אֹתוֹ, זָכָר וּנְקֵבָה בָּרָא אֹתָם ), a második fejezetben kitér a részletekre, miként készített asszonyt a férfi számára (יִקָּרֵא אִשָּׁה כִּי מֵאִישׁ לֻקְחָה-זֹּאת).
A konfliktus a harmadik fejezetben jelenik meg, a kígyó képében: ha az ember a teremtő képére, hasonlatosságára készült, akkor mi a különbség az “eredeti” és a “másolat” között? Mi az a rejtett “tudás”, ami megkülönbözteti a kettőt?
A válasz: az etika (a jó és rossz megkülönböztetésének ismerete) és a halhatatlanság.
A tudatlanság Édenkertjéből való kiűzetés – a felnőtté válás, szükségképpen, minden nemzedék életében bekövetkezik. A halhatatlanság pedig olyan kielégítetlen vágy, ami születésünktől belénk van oltva, és arra sarkall, hogy gyermekeinkben vagy alkotásainkban legalább részben, megvalósuljon.
Ádám és Éva (a földből vétetett és az életet adó – אדם וחווה ) egymás megismeréséből (וְהָאָדָם יָדַע אֶת חַוָּה ) nemzedékek sora születik. Közben megismerjük a helyet, az életkörülményeket, amely a nagy mű születésének korát jellemzik. A földművelő Káin és a pásztorkodó Ábel konfliktusa valódi gazdasági ellentétet jelképez. A negyedik fejezet végén születik meg Enos (אֱנוֹשׁ) aki nevéből ered a héberben az emberi kifejezés – enosi (אנושי).
Az ötödik fejezet Ádám nemzettségének története egészen Noé-ig. Ezek szerint az emberiség kezdetén többszáz évig élvezhették a földi létet, sőt, az emberek lányai az Isten fiaival házasodtak, a világot óriások népesítették be. /MózesI.6.4./
Először a Teremtő csak 120 évre limitálja az emberi életet, de a dolgok alakulása annyira nem tetszik neki, hogy nem sokkal ezután megbánja tettét – el akarja törölni a föld színéről az embert. A dráma elérte a csúcspontját. Küszöbön a végzet, “ de Noé kegyelmet talála az Úr előtt ” (וְנֹחַ מָצָא חֵן בְּעֵינֵי יְהוָה) – ez a mondat ma is használatos héber kifejezés, és annyit jelent, hogy Noé tetszett az Istennek…
Az isteni tökéletesség és az emberi gyarlóság között feszülő ellentéttel zárul a hetiszakasz, amelyben ott a remény, Noé figurájában.
Akinek gyereke van, jól-rosszul, nehézségek közepette felnevelte, előfordul, hogy olykor a csalódottság vesz erőt rajta. Hiszen az a “ teremtmény ” nem mindig, minden részletében olyan, mint amilyennek megálmodtuk születésekor, mint amilyenné formálni akartuk. A kamaszkor számtalan konfliktust hoz szülő és gyermeke között, amely során kiderülhet, hogy egyikük sem tökéletes, de az is, hogy ezen a tökéletlenségen belül is olyan értékeket hordoznak, amelyekről korábban egyikük sem feltételezett.
Ajánlott irodalom:
1. Az eredeti szöveg magyarul, és héberül: (Mózes öt könyvéből az első, 1.fejezet.1.bekezdéstől – 6.fejezet. 8. bekezdés végéig) א,א
2. Sturovics Andrea hetiszakasz-magyarázata: beresit
3. Héber wikipedia : פרשת בראשית
4. Az előző évi (5771) amichay hetiszakasz-elemzés : 1_beresit
