„Juden raus!”, azaz „Zsidók kifelé”feljelentést eddig senki nem tett

„Juden raus!”, azaz „Zsidók kifelé” feliratot írt fel valaki Lenti zsidó temetőjének egyik kövére.

 A sértő, uszításra alkalmas szöveget a hét végén fedezték fel, s arról rögtön értesítették lapunkat is.

A szerkesztőségünket megkereső férfi elmondta, nem tartozik a zsidó közösség tagjai közé, ennek ellenére mélységesen elítélendőnek tartja a történteket. Mint mondta: Lentiben és térségében zsidógyűlöletre utaló jeleket nem tapasztalt, s most is reméli, hogy csupán elszigetelt jelenségről van szó.

A sértő kifejezést egy régi síremlék talapzatára, vastag, fekete színű alkoholos filctollal firkálták fel.

A lenti zsidó temetőben hosszas előkészítő munka után a Zala megyei önkormányzat és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közös programjának keretében éppen a még fellelhető sírkövek mentése zajlik. Lapunkban többször foglalkoztunk már azokkal a méltatlan állapotokkal, amik a temetőt korábban jellemezték. Az egykori sírkertet ugyanis teljesen elhanyagolták, a sírköveket ledöntötték, egy részüket ellopták, a még meglévő maradványokat pedig szinte teljesen belepte a föld és az aljnövényzet.

A történtek okán szerettük volna megkérdezni Siklósi Vilmost, a zalaegerszegi zsidó hitközség vezetőjét, ám többszöri próbálkozásunk ellenére sem értük el.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon pedig azt a választ kaptuk, hogy a fentiek miatt feljelentést eddig senki nem tett.

Forrás: Zalai Hírlap