állít emléket a II. világháború alatt zsidók ezreinek életét
megmentő Kasztner Rezsőnek, akit korábban sokan azzal vádoltak, hogy
vitatható körülmények között vált a holokauszt hősévé.
Kasztner az 1941-42-ben alapított Budapesti Segély- és
Mentőbizottság egyik vezetőjeként tárgyalásokat folytatott a
nácikkal arról, hogy pénz, különféle javak és katonai felszerelés
fejében engedjenek távozni magyarországi zsidókat.
1944 júniusában futott ki Budapestről az azóta csak
Kasztner-vonatként emlegetett szerelvény, rajta 1684 magyar és
lengyel zsidóval a menedéket nyújtó Svájcba. Az izraeli Jad Vasem
Intézet szerint neki köszönhette az életét további 20 ezer magyar
zsidó, akik Kasztner tárgyalásai nyomán egy ausztriai munkatáborba
kerültek a koncentrációs tábor helyett.
A kutatók azt is feltárták, hogy a háború végén Kurt Becher SS
parancsnok kíséretében koncentrációs táborokban tett látogatásaival
legalább százezer foglyot mentett meg a haláltól, amikor rávette a
parancsnokokat a tömegmészárlások befejezésére. Becher azért tette
lehetővé ezt az akciót, mert azt akarta, hogy egy zsidó tanúsítsa a
háború után a személyes „jószándékát”.
Anna Porter Kasztner’s Train (Kasztner vonata) című könyve hét
év kutatómunkájának gyümölcse: interjúkat és korábban ismeretlen
dokumentumokat vonultat fel. A szerző szerint itt az ideje, hogy
Kasztner megkapja azt a tiszteletet, amit érdemel, és elhallgassanak
a vele szemben szárnyra kelt vádaskodások. A háború után Izraelben
letelepedett Kasztnert ugyanis egy perben elítélte az izraeli
bíróság arra hivatkozva, hogy a nácikkal tárgyalva „eladta a lelkét
a német sátánnak”. Később ugyan tisztázták a vád alól, ám közben
1957-ben három zsidó szélsőjobboldali meggyilkolta.
Ladislaus Lob, a német irodalom professzora, aki apjával
Kasztner vonatán menekült meg 11 éves korában a bergen-belseni
haláltábortól, Dealing with Satan: Rezso Kasztner’s Daring Rescue
Mission (Üzlet a sátánnal: Kasztner Rezső vakmerő mentőakciója)
címmel írta le visszaemlékezését.
Gaylen Ross filmkészítő szerint Kasztner egy névtelen figura
volt, egy kis cionista csoport egyik tagja, aki kivívta magának a
tárgyalási pozíciót. A rendező The Persecution and Assassination of
Dr Israel Kasztner munkacímmel dolgozik az igaztalanul vádolt
embermentőről szóló dokumentumfilmjén.
A feltárt dokumentumokból kiderült, hogy a vádakkal ellentétben
Kasztner nem a saját rokonait mentette a híres vonaton, és nem
fizettette meg a vonatjegyet a felszállókkal: családtagjai közül
csak 19-en voltak a szerelvényen, száz további rokona Auschwitzban
halt meg; a jegyért pedig csak 150-en fizettek, amiből további
nincstelenek útját is fedezni tudta.
A rendező egyfajta a pszichológiában használatos
Rorschach-tesztnek látta a Kasztner-kérdést: „az emberek azt
akasztották rá, amit éreztek”. Elsősorban a túlélők bűntudatát a
halottakkal szemben, aztán pedig olyan morális dilemmákat, mint a
nácikkal való tárgyalás zsidó életek megvásárlásáról.
„A zsidók megkérdőjelezték más zsidók motivációit, megfeledkezve
róla, hogy a holokauszt az emberiség elleni bűntett volt, amit a
nácik követtek el, és nem a zsidók” – hangsúlyozta Ross.
„Azt akarta, hogy a zsidók megmentőjeként nézzenek rá, és
alapvetően jó ember volt. Schindler a legbátrabb embernek nevezte,
akit valaha ismert” – összegezte véleményét Anna Porter.
BreuerPress/MTI/Reuters
