A Genfi Kezdeményezés Műhelye címet viseli az a kétnapos konferencia, amely – október 10-én – ke…

A 2003 október 12-i első Genfi Talákozó óta eltelt két év után, alapvetően megváltozott helyzeteben Budapesten, a CEU (Central European University) Nádor utcai épületében találkoztak az eredeti aláirók, Yossi Beilin és Yasser Abed Rabbo, továbbá Yonathan Touval és a Samih Al-Abed, a delegációk tagjai. Az ujabb találkozó megszervezésében kulcsszerepet játszott a Biztonsági és Startégiai Kutatások Központja Alalpitvány – első sorban annak alapítója dr. Deák Péter professzor, és munkatársa Lax Tamás. A tanácskozást Yehuda Elkana, a CEU rektora és elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva, mennyire más a Közel Keleti helyzet a gazai egyoldalú kivonulás után. Remélte, hogy az egyoldalú lépések korszakát a megegyezések korszaka válthatja fel. Yossi Beilin végigkövette azt az utat, ami a genfi találkozóig vezett, felidézte a Canp David-i és Taba-i eredméyntelen találkozókat és a sikertelenség okait, majd felidézte a Genfi Kezdeményezés megszületését. Elemezte az azóta kialakult helyzetet, és megprobált felvázolni egy olyan jövőt, amelyben a két nép tudomásul veszi, hogy mind a kettő kéyntelen, de kész is egymás mellett, és egymással együttműködve élni. Ugyanezt tette az utána felszólaló Yasser Abed Rabbo is. Bársony András magyar külügyi államtitkár a demokrácia építését tekintett a megbékélés fő építőkövének felszólalásában. Ugyis mint magyar, és ugyis mint europai politikus csak demokratikus és egyenlő államok egymás mellett élésével látja biztositottnak a békét. A nemzetközi sajtóértekezletet követő délutáni ülés témája a Genfi Kezdeményezés nemzetközi visszhangja volt, melyen Valki László professzor elnökölt. Samih Al Abed, Avi Primor és Clayton Fisher (a washingtoni Közel kelet Intézet programigazgatója) tartott rövid bevezetőt, amelyet a jelenlevők éles vitája követett. Az izraeliek azt hangsulyozták, hogy a palesztineknek kell olyan közhangulatot kialakítani Izrael Államban, amely a félelmementes bizalmat lehetővé teszi, hiszen addig, egyetlen kormány sem vállalhat felelős tárgyalásokat. A palesztin küldöttek nem tartották igazságosnak, hogy ha egyszer ők a megszállottak, akkor miért ők felelősek a közhangulatért – de amint Avi Primor többször megállapitotta, ez nem igazság, hanem hatékonyság kérdése. Ezzel a vitával zárult a délutáni vita. A konferencia rélsztvevői az este a Budapestre akreditált svájci nagykövet fogadásán vesznek részt, a holnapi, keddi találkozó témája Europa, a nemzetközi jog és a média szerepe lesz a Genfi kezdeményezés érdekében. Eörsi Mátyás EU parlamenti képviselő, valki László és Daniel Dor professzorok lesznek majd az előadók.
BPI-info