Több palesztin szervezet máris jelezte elfogadhatatlannak tartja a válságkabinetet.

Arafat még vasárnap este határozta el a válságkormány létrehozását, és döntésével egy időben dekrétumot adott ki, amellyel rendkívüli állapotot hirdetett ki a palesztin területeken.


Értékelők szerint ezzel a palesztin kormánynak lehetősége nyílik arra, hogy dekrétumokkal kormányozzon, a palesztin biztonsági szervek pedig letartóztathatják a fegyveres csoportok egyes tagjait, és visszaszoríthatják az olyan szervezeteket, mint a Hamász vagy az Iszlám Dzsihád . Időközben azonban palesztin források megerősítetek hogy nem fognak palesztinokat letartozatni A válság kormányban a belügyi tárcát Naszr Juszef kapta, míg a pénzügyeket és a külügyeket az eddigi miniszterek, Szalám Fajjád, illetve Nabíl Saat irányítják tovább. Az új palesztin kormány megalakulását a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű radikális szervezet egyenesen a palesztin nép kárára végrehajtott államcsínynek nevezte és a testületet ebben a formájában elfogadhatatlannak nevezte A Demokratikus Front Palesztina Felszabadításáért (DFPL) nevű radikális palesztin szervezet azt hiányolta a válságkormány létrejötte kapcsán, hogy az nem érzi szükségét egy állandó, egységes irányítás megteremtésének. A DFPL egyúttal figyelmeztette a Korei vezette testületet: ne tegyen engedményt az izraeli kormánynak. Arafat vezette Fatah képviselője azt a véleményét hangoztatta, hogy a válságkormány sokat fog ártani a palesztin népnek, „sok lesz a letartóztatott, és szembefordulnak az Iszlám Dzsiháddal, valamint a Hamásszal”. az Iszlám Dzsihád egyik magas rangú vezetője figyelmeztette a kormányt: olyan kabinetet akarnak, amely megvédi az intifádát és az ellenállást, ellenkező esetben nem támogatják. Izraeli vezető politikusok korábban többször is kijelentették: nem tárgyalnak olyan kormánnyal, amely Jasszer Arafat által manipulált bábokból áll. Ugyanakkor azt is sejtetni engedték, hogy Korei kormányát aszerint ítélik meg, „fel akarja-e számolni a terroristaszervezeteket, és képes-e rá”. Az új palesztin miniszterelnök a válságkormány megalakulása után adott interjújában jelezte: készen áll a tárgyalásokra Izraellel egy tartós tűzszünetről. Ugyanakkor megismételte nem akar erőt alkalmazni palesztinok ellen. Breuer Péter BPI. 7.10.2003