Szükség van a viták lefolytatására és utána arra is, hogy konszenzusra jussanak

Szükség van a viták lefolytatására és utána arra is, hogy konszenzusra jussanak

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a pápalátogatás kapcsán beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában a román-magyar kapcsolatokról, de természetesen szóba került még a az Európai Unió helyzete, valamint a helyhatósági választás is.

A politikus beszámolt arról, hogy a hétvégén Csíksomlyón járt, ahol a pápai szentmisén vehetett részt, ahol több tízezer magyar vett részt ezen az eseményen a Kárpát-medencéből és azon túlról is. Ez egy igen fontos esemény volt, ahol azt is elmondta többek között Ferenc pápa, hogy a csíksomlyói búcsú az a magyarság egyik nagyon fontos hagyománya, amit bizony életben is kell tartani.

A mostani látogatás azért is volt különleges, mert húsz évvel ezelőtt már járt II. János Pál pápa Romániában, Bukarestben, de az akkori román vezetés mindent megtett azért, hogy ne látogasson el Erdélybe, ezt sikerült is elérnie, bár a Szentatya megígérte, legközelebb mindenképpen ellátogat az erdélyi magyarokhoz. Ő ezt nem tudta teljesíteni, de most Ferenc pápa megtette ezt. Ez az erdélyi magyaroknak egy elégtétel volt, már csak azért is, mert Csíksomlyó egy ötszáz éves Mária-kegyhely, ami az utóbbi években is több támadásnak volt kitéve, például a román kormány vette le Csíksomlyót a világörökségi jelölti listáról.

Többen felvetették azt, hogy a mostani pápalátogatás nagyban hozzájárulhat a román-magyar kapcsolatok javulásához. Ezzel kapcsolatban Nacsa Lőrinc hozzátette, már azért voltak pozitív irányú elmozdulások a kapcsolatokban, ugyanakkor sajnos olyanok is megtörténtek, ami a javulást visszavetették, mint például a marosvásárhelyi iskola ügye, az erdélyi temető kérdése. A képviselő szerint ezek mind-mind elfogadhatatlan lépések, amelyek ellen a magyar kormánynak fel mkell emelnie a szavát és minden lehetséges eszközt be kell vetni a helyzet megoldása érdekében. Ferenc pápa éppen arról beszélt, hogy az együttélés, a testvéri együttműködés milyen fontos, az őt hallgatók között pedig az első sorokban ott ült a román miniszterelnök, a román kormány tagjai, valamint a magyar köztársasági elnök is, miniszterelnök-helyettes is. Ezért is lehet azt mondani, ez az esemény a román-magyar párbeszédhez

A kereszténydemokrata politikus elmondta azt is, rengeteg függőben lévő probléma van a felek között, amikre még nincs megoldás, de talán azt ki lehet jelenteni, az elmúlt húsz évhez képest történtek előrelépések. Hozzátette, amikor a meghívó Jakubinyi püspök úr a román kormány tagjai előtt magyarul köszönte meg a pápának a látogatását, a szentmisét, akkor ezt lehet akár egy kis autonómiaként is felfogni. Arra a felvetésre, hogy ezek a kis lépések mennyire másként érzékelhetőek Magyarországról és Erdélyből, Nacsa Lőrinc megjegyezte, valóban mást és másként élik meg ezeket az erdélyi magyarok, de Magyarországnak az a dolga, hogy mindenben igyekezzen támogatni az ottani magyar közösséget, legyen szó politikai, diplomáciai, gazdasági, szellemi segítségről.

Az EP választások utáni helyzettel kapcsolatban a képviselő arról beszélt, hogy a tagállamok vezetői úgy határoztak, az eddigi csúcsjelöltek nem lesznek automatikusan jelölve az Európai Bizottság elnöki tisztségébe. Ezt helyesen tették, hiszen a kormányfők feladata megtenni a jelöléseket a különböző pozíciókra. Szükség van a viták lefolytatására és utána arra is, hogy konszenzusra jussanak, ebben a kérdésben a június végi uniós csúcs lesz a döntő.

A magyar kormány már kijelentette, egyik jelenlegi csúcsjelöltet sem tudja támogatni, arra a kérdésre, hogy lehet-e valamilyen olyan alternatív személyi javaslat, amit támogatni tudnának, Nacsa Lőrinc kijelentette, a V4-es országokat egy súlycsoportban kell kezelni a nagyobb államokkal. Ez azt is jelenti, hogy a szavuknak is ugyanolyan súlya legyen, mint a németeknek, a franciáknak. A visegrádi kormányfők elhatározták, egységesen fognak fellépni, egy olyan jelöltet próbálnak meg keresni, akit mindannyian tudnak támogatni, ehhez meg további szövetségeseket is gyűjteni.

A KDNP további szerepét illetően az Európai Néppártban, a politikus elmondta, az EPP alakuló frakcióülését összehívták, amint a KDNP és a Fidesz képviselői is megjelentek. A kereszténydemokraták ebben a frakcióban dolgoznak, a további munkából is ki akarják venni a részüket.

Ősszel újból voksolás lesz Magyarországon, hiszen helyhatósági választásra kerül sor, Nacsa Lőrinc megjegyezte, nem vár csendes nyarat, hiszen véleménye szerint az ellenzék már jóval korábban elengedte az EP választást és az önkormányzatira kezdte meg a felkészülést, tartottak előválasztásokat, már megneveztek polgármester-jelölteket. Ám csak arról beszéltek ezek a pártok – tette hozzá, hogy ki mi szeretne lenni, a technikai részleteket tárgyalták meg, ám azt, hogy valójában mit is akarnak, mit kínálnak a választóknak, erről nem lehetett még hallani.

Emiatt sem tehetik meg a kormánypártok, hogy ne csináljanak semmit a sikeres EP választás után, a kampány folytatódik, el fogják mondani egyrészt, hogy a Fidesz-KDNP polgármesterei mi mindent tettek az emberekért, mit szeretnének még tenni és azt is, hogy ezekhez milyen segítséget tud adni a kormány.

A KDNP, miután szövetségben dolgozik a Fidesszel, ezért minden településen megállapodik ez a két párt a jelöltekről. Miután ez egy jól működő szövetség – emelte ki Nacsa Lőrinc, ami az ország, az emberek számára is hasznos, ezért is kell mindenről egyeztetni. A KDNP-s polgármesterek is nagyon jól dolgoztak az elmúlt időszakban, mint például Óbudán, Tatán, Piliscsabán, de sok fiatal is lehetőséget kapott különböző testületekben is, a kereszténydemokraták folytatni szeretnék ezt, azaz minél több fiatalt bevonzani, hogy a közösség előt is tudjanak bizonyítani.