Párizstól Pittsburghig

Március 26-án mutatták be New Yorkban, az egyik legismertebb felsőoktatási intézmény, a Hunter College Közpolitikai Intézetében, a Roosevelt House-ban az érdeklődőknek, a nemzetközi sajtó képviselőinek a Bloomberg Philanthropy, a National Geographic, illetve a Radical Media környezetvédelemről szóló From Paris to Pittsburgh című dokumentumfilmjét. Tudósítónk is jelen volt a filmbemutatón.

Paris to Pittsburgh – Párizstól Pittsburghig 

A dokumentumfilm vetítését megelőzően a film producere hívta fel a jelenlévő közönség figyelmét arra, hogy bár a film az Egyesült Államokban készült, de a probléma, amelyről szól világméretű.

A film a klímaváltozásról szól, a téma USA-beli problémáit ismerteti, azonban a helyi problémákon túlmutat, hiszen az egész világot sújtják a klímaváltozás által okozott károk.

Párizstól Pittsburghig című dokumentumfilmben megszólalnak amerikai városok polgármesterei, politikusok, vállalkozások vezetői, szakemberek és egyszerű amerikai állampolgárok, s mindannyian az éghajlatváltozás okozta katasztrófákról, viharokról, tűzvészekről beszélnek és bemutatják azok káros társadalmi gazdasági hatásait is. A néző szembesülhet az árvizek, a tűzvészek általi rombolásokkal, de megismerheti a megújuló energia lehetőségeit is.

A film hangsúlyozza a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének szükségességét és az energiahatékonyság növelésének kérdéseit. Ennek az élharcosa Pittsburgh és a várost vezető polgármester, aki nyíltan lépett fel Trump elnök politikája, a párizsi éghajlatváltozási megállapodásból való kilépése ellen. A filmben megszólalnak más amerikai államok állampolgárai, vezető, így például  Puerto Rico, Kalifornia, Iowa, Florida és New Jersey képviselői.

A film megtekintése után Rebecca Fleischman a Bloomberg Philanthropies Environment munkatársa, illetve William Solecki a Hunter College professzora beszéltek a film hátteréről, arról, hogy mivel az amerikai szövetségi kormányzat letért a “zöld útról” és elkezdett kihátrálni a klíma egyezményekből, az amerikai nagyvárosok és az amerikai államok vezetői közül sokan úgy döntöttek, hogy vállukra veszik a klímaváltozás okozta gondok orvoslásának, illetve a megújuló energia elterjesztésének komoly ügyét és harcba kezdenek a Föld megmentéséért.

A film fő témája a klímaváltozás okozta gondok számbavétele, azonban a legtöbb szó mégis a megújuló energiáról esik a filmben. Képben és szóban bizonyosodhat meg a néző arról, hogy a nap és a szélenergia milyen komoly alternatívája a szén felhasználásával előállított energiának.

Számos példát mutat be a film, hogy amerikai egyes államai, városai milyen komolyan gondolják elsősorban a napenergia hasznosítását.

Az egyik, a filmben megszólaló, a „trumpi” döntést védő republikánus kijelenti a filmben, hogy a “klíma probléma nem tudomány, hanem vallás”. Ezt az állítást a film készítői, a film riportalanyai képekkel és bizonyítékokkal alátámasztva vitatják, s a néző számára bizonyítják is az állítás ellenkezőjét,

Talán a legmeggyőzőbb “érvelő” a filmben Bill Peduto, Pittsburgh polgármestere aki kijelentette, hogy „Pennsylvania államban jelenleg több munkahely van a megújuló energiában, mint a szén, a földgáz és az olajiparban.” A film alapvetően erről szól. Példákon keresztül láthatja a néző, hogy a nap és a szélenergia felhasználásáé a jövő.

A film elkészítésének legfőbb motorja Michael R. Bloomberg, korábban New York főpolgármestere volt – s jelenleg az ENSZ éghajlatváltozási különmegbízottja tisztét is betölti saját cégei irányítása mellett –  azt mondja a filmben, hogy “Lehet, hogy az amerikai kormány ellenzi a párizsi megállapodást, de az amerikai nép elkötelezett a céljai mellett, és semmi nem tehet Washington, hogy megállítson minket.”

A filmet a világ 172 országában 43 nyelven vetítik. A film Magyarországra is eljutott a National Geographic tűzte műsorára.

A filmet Sidney Beaumont and Michael Bonfiglio rendezte. A film narrátora az Emmy és Golden Globe díjas színésznő és aktivista Rachel Brosnahan.

A film előzetese a Bloomberg Philanthropies weboldalán ide kattintva megtekinthető.

WBPI New York