Dr. Bajkai István : Nem az elkeseredettség vezette az ellenzéket, sokkal inkább hírt szeretet volna verni maga körül

Nem az elkeseredettség vezette az ellenzéket, sokkal inkább hírt szeretet volna verni maga körül

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az ellenzéki megmozdulásokról, a tüntetésekről, valamint a két székelyföldi fiatalember ügyéről.

A múlt heti parlamenti események kapcsán a képviselő kifejtette, az ellenzéknek nyilvánvalóan az a célja, hogy ne csak kritizálja a kormányt, hanem megnehezítse annak a munkáját is. Ez utóbbi Bajkai István szerint nem helyes, mint megjegyezte, a kritika lenne a legfontosabb, mellette pedig új javaslatokkal kellene előállnia az ellenzéknek. Hozzátette, ami történt, az azért jóval több és súlyosabb az obstrukciónál, amire még nem volt példa a demokratikus parlamentarizmus történetében. A politikus szerint nem az elkeseredettség vezette az ellenzéket, sokkal inkább hírt szeretet volna verni maga körül. Ez akkor mutatkozott meg, amikor egy törvényjavaslat parlamenti szavazásakor a nemleges szavazat helyett inkább az elnöki pulpitus elfoglalásával törődtek – tette hozzá a képviselő, megjegyezve, ez az, ami már túlmegy az obstrukción.

Véleménye szerint obstrukcióról akkor lehet beszélni, amikor lassítani próbálják a törvényhozás munkáját, de most nem ez történt. Arra a felvetésre, amit az ellenzék hangoztat, hogy a javaslataikat már a bizottsági üléseken elutasítják a kormánypárti képviselők, Bajkai István azt felelte, ő maga két bizottság munkájában vesz részt, ezért is állítja, nem igaz, amit az ellenzék állít. A bizottsági üléseken, a plenáris üléseken is vannak vita- és időkeretek, van egy elfogadott munka- és eljárásrend. Ennek értelmében az ellenzék igenis elmondhatja a véleményét, ezt meg is teszik. A képviselő szerint már a bizottsági üléseken, ahol szakmai vitának kellene folynia, nem szakmai jellegű felvetéseik, javaslataik vannak, sokkal inkább általános jellegű politikai észrevételekkel élnek.

Bajkai István elmondta, a parlamenti zűrzavarban azért sikerült több jelentős törvényt is megszavazni, ezek között említést tett az otthonápolási díj megemeléséről, amit az egyik legfontosabb jogszabálynak nevezett. Korábban az ellenzék tett erre javaslatot, a kormány azt válaszolta akkor már, hogy már dolgoznak ezen az előterjesztésen, a képviselő szerint nem igazán volt az sem logikus, hogy amikor erről kellet dönteni, akkor éppen az ellenzéki képviselők szirénákkal rohangáltak a Parlament épületében. De felhozta még a kormánypárti képviselő, hogy így nem szavaztak az ellenzékiek arról, hogy megemeljék a paralimpiai játékok érmeseinek a díjazását.

A parlamenti tiltakozás később az utcán folytatódott, aminek az egyik eseménye az MTVA székházában történt, amikor is kidobtak az épületből ellenzéki képviselőket. Egyes jogászok szerint ebben az esetben mind az országgyűlési képviselők, mind a biztonsági emberek és a rendőrség is hibázott. Bajkai István ennek kapcsán elmondta, véleménye szerint egyetlen képviselőnek sincs joga erőszakkal behatolni egyetlen épületbe sem, hiszen az ember a lakásába sem enged be akárkit. Arra a felvetésre, hogy az MTVA mégis egy közintézmény, a politikus azt felelte, nem lehet egyszerűen besétálni egyetlen állami tulajdonba sem. Az egy másik dolog – tette hozzá, hogy egy képviselő kérdéseket intézhet állami szervek vezetőihez, meggyőződhet a válaszok valóságtartalmáról, pont arról szól a népképviselet, hogy az országgyűlési képviselők információhoz juthatnak. Ám itt nem erről volt szó – mondta el Bajkai István, mert szerinte az MTVA épületében sem véleményt akartak kinyilvánítani, hanem egy provokációval felhívni magukra a figyelmet. Az ominózus ellenzéki ötpontos javaslat beolvasása kapcsán azt mondta el a politikus, az ellenzéki képviselőknek joga van interjút adni, sajtótájékoztatót tartani. Arra a kérdésre, hogy az ellenzék szerint viszont alig kapnak szereplési lehetőséget a közmédiában és akkor is leginkább ellenségesen állnak hozzájuk, Bajkai István szerint ez nem igaz, hiszen elegendő csak megnézni, hogy hányszor kapnak lehetőséget a szereplésre.

A politikus szerint a képviselők esküt tesznek arra, hogy betartják az Alaptörvényt, a jogszabályokat, de ezen túlmenően van még egy kötelességük, ez pedig a példamutatás. Mint megjegyezte, ez nem sikerült az ellenzéknek sem a Parlamentben, sem pedig utána az utcákon.

Ami a tüntetéseket illeti, Bajkai István szerint ez a gyülekezési jogba bőven belefér, az már baj, hogy a tüntetők közé olyan emberek vegyültek, akik a békés tüntetőket felhasználták. A tüntetések szervezői egyébként direkt megkérték a rendőrséget, hogy segítsen kiemelni a provokátorokat, Bajkai István szerint egyébként már zajlanak is ilyen eljárások.

A képviselő beszámolt a két székelyföldi magyar fiatal ügyéről, akiket véleménye szerint jogellenesen ítéltek el Romániában terrorcselekményekért. Megjegyezte, a vád szerint a szilveszterre megvásárolt kétszáz petárdával tettek kísérletet a román államrend megdöntésére és jelenleg ötéves szabadságvesztésüket töltik. Bajkai István és Lomnici Zoltán egykori főbíró küzd Magyarországról a fiatalokért. Jelenleg a román államfő előtt van a kegyelmi kérvényük, amire még a héten választ kell adni. A politikus szerint az történt, hogy a román politika beleszólt az ottani jogrendszerbe. Hozzátette, az is baj, hogy mindezekért sem vizsgálják a román emberi jogok helyzetét az EU-ban, pedig lehetne mit vizsgálni, pedig a Fidesz európai parlamenti képviselői többször is szót emeltek emiatt. Bajkai István szerint ennek a mostani ítéletnek egyértelmű az üzenete, a magyarok ne mozgolódjanak, ne akarjanak autonómiát, a két fiatal éppen erről beszélt egymással, mert ha ezt teszik, akkor börtönben végzik. Ugyanakkor érdemes lenne megnézni, hogy Románia semmit sem tette a kisebbségi jogok védelmében. Bajkai István elmondta, nagyon szeretnék, ha a román államfő döntése nyomán a két fiatal a Karácsonyt már otthon töltené, de azért a romániai és a hazai jogászok már készítik elő azokat az eljárásokat, ha mégsem engednék a fiatalokat szabadon.