Ez egy jó közösségi esemény

Ez egy jó közösségi esemény

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a parlamenti imareggelikről, de szóba került a hajléktalanok ügye is.

 

A képviselő az Idősek világnapján ellátogatott a Dózsa György úti idősotthonba, ahol Bajkai István a szokásoknak megfelelően köszöntötte az embereket, megköszönve nekik, hogy ezt az országot felépítették, megtartották a mostani nemzedékeknek és bár nem készült fel rá, de egy kis zongorajátékkal is szórakoztatta a megjelenteket.

A politikus – szintén a szokásoknak megfelelően – a Parlament imareggelijén is megjelent, ahol minden pártból érkeznek képviselők, mint elmondta, ez egy jó közösségi esemény, hiszen mindenki számára van egy közös alap, ez pedig az Istenhit.

Bajkai István beszámolt arról is, hogy a Törvényalkotási Bizottság, ahol alelnökként dolgozik, nemrégiben tartotta meg az őszi menetrend első ülését, itt már most foglalkoztak mindenféle jogi kérdésekkel. A másik bizottság is, az Igazságügyi, ahol jelen van a képviselő megtartotta az első ülését, a politikus hozzátette, a törvényalkotásban, az előkészítő munkákban még intenzívebb szakasz következik, azaz Karácsonyig megállás nélkül fognak dolgozni.

Bajkai István szerint az október 1-től életbe lépett jogszabály, amelyik megtiltja az életvitelszerűen zajló utcán élést rendben van, a fővárosban, a kerületekben megfelelő ellátóhálózat áll rendelkezésre a hajléktalanoknak. A különböző intézmények vezetői jelezték már, hogy van elég hely. Mint megjegyezte, bármennyire is sajnálatos a hajléktalanlét, de mégis arra kell kényszeríteni ezeket az embereket, hogy emberhez méltó körülmények között töltsék el az éjszakákat, a nappalokat, ez egyfajta tudati változást is igényel a részükről.