Egy egészséges társadalom alapja az őszinte beszéd

Egy egészséges társadalom alapja az őszinte beszéd

Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt a Heti Tv Pirkadat című műsorában egy előterjesztésről, a Tízparancsolatról, de szóba került még a Sargentini-jelentés is.

Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága tárgyalja – többek között – azt a javaslatot, amelyik az Alaptörvény módosításáról szól, ez arról szól, hogy ne lehessen miniszterelnök az, aki korábban Soros-ösztöndíjban részesült. Bajkai István szerint az előterjesztő ellenzéki képviselő egy jogi javaslatot próbál átvinni a bizottságon. A politikus szerint ez az előterjesztés, amilyen rövid, olyan sok formai és tartalmi hibával rendelkezik, de azt is megjegyezte, hogy látszik az is, itt egy politikai szándék húzódik meg. Bajkai István szerint ezt nem lehet átvinni, jogilag teljesen lehetetlen. Véleménye szerint ez a kísérlet csupán egy politikai blöff, ahol az előterjesztő a benyújtás pillanatában is tudta, ez kiderül, talán csak pár napig szerepelhet vele a médiában.

A képviselő nemrégiben Erzsébetvárosba, az ERőMŰVHÁZ-ba hívta meg kasler Miklós professzort, az EMMI miniszterét, egy fórumra, ahol teltház mellett lehetett meghallgatni a miniszter véleményét, gondolatait. Bajkai István szerint sikerült egy nagyon jó, emberközeli eseményt szervezni. Itt a nézők megérthették a professzor gondolatait, azt, hogy ha valaki tényleg a Biblia szerint él, követi a Jóisten utasításait, akkor egészségesebb lehet, megóvhatja magát a betegségektől. Azok az emberek, akik nem hazudnak, azok egyrészt építenek egy egészséges társadalmat, mellette megkímélik magukat egy csomó pszichikai problémától, egy ilyen társadalom sokkal egészségesebb, hiszen lehet hinni a másik ember szavának, mert tudjuk, azt mondja, amit gondol – tette hozzá a képviselő. A Tízparancsolat megtartása a politikus szerint egyfajta megelőző folyamatokat szolgálhat, ehhez hozzáfűzte, hogy a kormány egyébként az egészségügy területén nagy hangsúlyt fektet a prevencióra. Kiemelte azt is, hogy a társadalom akkor is egészségesebb lehet, ha a gyerekek figyelnek az idősödő szüleikre, gondoskodnak róluk.

Bajkai István a Klauzál Lions Klub tagjaként október elején egy jótékonysági eseményen vesz részt, amelyet a daganatos betegek megsegítésére szerveznek, itt vendégül látják – többek között – Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét is. Mint kiemelte, nagyon fontos minden ilyen esemény, minden jótékonysági esemény, aminek a megszervezéséért nagy köszönet jár a Klauzál Lions Klubnak és annak vezetőjének Radnainé dr. Fogarasi Katalinnak is. Ez a szervezet az, amelyik évről évre megrendezi az úgynevezett Morzsabált, az Operabál utáni napon, amikor is sérült és hátrányos helyzetű gyermekek részére szerveznek programot, idén is meglesz a rendezvény, csak most a Művészetek Palotája lesz a házigazda.

A politikus beszélt még a közeljövő feladatairól, ezek közül a Sargentini-jelentést emelte ki, amiről elmondta, azon kívül, hogy egyfajta politikai megrendelésre készült, még sok jogi hibája is van. A kormány már kijelentette, mindenképpen fel kíván lépni ellene, ebben az ügyben biztosan lesz tennivalója a Törvényalkotási Bizottságnak, ahol alelnökként és az Igazságügyi Bizottságnak, ahol tagként dolgozik Bajkai István. A képviselő szerint a hallgattassék meg a másik fél elve sérült, hiszen úgy készült a jelentés, hogy azt nem hallgatták meg, akiről szóltak a mondatok. Ez ütközik az egyik legősibb jogi alapelvvel, persze nem ez a legfontosabb baja – tette hozzá a politikus, mint kiemelte, ez a jelentés olyan, mint egy pártos tudományos mű, amilyet a szocializmusban alkalmaztak.