A fejlődés záloga a sikeres tervezés és a folyamatos utánpótlás biztosítása

A fejlődés záloga a sikeres tervezés és a folyamatos utánpótlás biztosítása

A Hantech Zrt. a mezőgazdasági gépgyártásban kiemelkedő szerepet játszó cég, amelyik elsősorban Európában, a tengerentúlon, valamint a Távol-Keleten találta meg piacát. A százszázalékosan magyar családi tulajdonú cég a világ legjelentősebb mezőgazdaságigép-gyártó cégeinek szállít részegységeket. A kiváló munkának köszönhetően a Hantech Zrt. 2017-ben a tervezettnél jóval kiválóbb eredményeket ért el. Ugyanakkor a cég mindezek mellett nagy hangsúlyt fektet a szakképzésbe is, a csornai szakképző iskolájuk a duális képzésnek köszönhetően egyre népszerűbb.

A Hantech Zrt. Csorna egyik legnagyobb foglalkoztatója, a településen közel kétszáz helyi embernek adnak itt munkát.  A folyamatos bővülésnek, a kiemelkedő eredményeknek köszönhetően, közel 20 éve a cég a szakképzés területén is megjelent. Zelenka Pál tulajdonos elmondta, 1999 óta közel ezer szakmunkástanulót vizsgáztattak le, akik nem mentek el külföldre, hanem jelentős cégeknél dolgoznak, legyen szó a Hantechről, az Audiról, az Opelről, a Suzukiról.

Minden évben jelentős túljelentkezés van az iskolában, amelyik a duális szakképzésnek köszönhetően, mint azt a Hantech vezetője elmondta, nem az utcának tanítanak.

A végzetteknek, akik nem csak szakmát tanulnak, hanem érettségi bizonyítványt, nyelvtudást is szereznek a Hantech Zrt-nél is érdemes maradni, mert a cégnél folyamatosan van béremelés, csak a tavalyi évben kétszer is sor került erre 20%-os mértékben.

A cégnek jelenleg ötszáz alkalmazottja van, a tulajdonos kiemelte, számukra nagyon fontos az az elképzelés, hogy a képzett szakemberek maradjanak itthon, itt találják meg boldogulásukat. Komoly feltétele a képzésnek, hogy az itt tanulók a szakmai tudás mellé emberséget is kapnak, aminek köszönhetően szinte biztosan nem mennek el, ha elmennek, akkor biztosan visszajönnek. Ez az egyre fejlődő magyar gazdaságnak is jelentős értéket jelent, megmutatva, hogy a tudásba való befektetés az országnak hoz hasznot.

Zelenka Pál elmondta, a Hantech által gyártott termékek jelentős részét exportra gyártják, a lehető legmodernebb technikával. Mindezek mellett a szakembereket jól meg kell fizetni és akkor biztosan nem mennek el, itthon maradnak Magyarországon.  Tudni kell – emelte ki a cégvezető, a Hantech egy hihetetlen fejlődési ívet ír és írt le az alapítása óta, értékeket is hordoz magában, magyar értékeket. Mindezt úgy teszi, hogy mindig is a legmagasabb technológiai megoldásokat alkalmazta, így érte el, hogy világszínvonalon működő cégek beszállítója is lett, ez jelzi. Mindezek azt is jelentik, hogy a Hantechnél hatalmas innováció, fejlődés van.

A Hantech Zrt. tulajdonosainak véleménye szerint, csak akkor van értelme bármilyen újításnak, befektetésnek, ha a menedzsment képes előretervezni, akár több évre, évtizedre. Ezt eddig sikeresen valósította meg a cég, ezért is volt képes egy korszerű oktatási struktúrát létrehozni a duális képzés keretei között. Ezt, a Hantech által működtetett rendszert a magyar állam is elismerte többször is, hiszen az itt végzettek a magyar gazdaság fejlődését segítik elő, hiszen egyre nagyobb szükség van az új, képzett munkaerőre. A csornai székhelyű társaság vezetése rájött, akkor lehet igazán sikeres, ha saját szakmunkásképző intézettel biztosítja munkaerő-szükségletét, a régi és a folyamatosan érkező, képzett dolgozóinak pedig 10 százalékos béremelést helyezett kilátásba. A duális szakképzés keretében közel 100 diák tanul a cég szakmunkásképző intézetében, folyamatosan kívánják növelni az intézményben tanulók számát, hogy képzett munkaerőként álljanak be a termelésbe. A Hantech ezzel is Magyarország gazdasági fejlődését kívánja elősegíteni. Ebben az évben is 80 új szakmunkástanuló kezdte meg tanulmányait a Hantech Zrt. iskolájában és a tervek szerint ez a folyamat a jövőben is folytatódni fog. Olyannyira, hogy idén is többszörös túljelentkezés van a Hantech Zrt. szakiskolájában, de mint ahogy azt az iskola és a cég vezetése is leszögezte, igyekeznek minél több diáknak lehetőséget biztosítani a szakmai alapok elsajátítására.

Mindezek mellett nagy szerepet szánnak a világhírű magyar mérnökképzésnek, mérnöktudománynak is, ennek elősegítése érdekében a cég egyeztetéseket kezdett a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karával, hogy a duális képzésnek megteremtsék az egyetemi szintű lehetőségeit. Az együttműködés keretében a szakmai hátteret a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező Hantech Zrt.és az 1900-ban alapított Közlekedési Műszergyártó Zrt. biztosítja.

A Hantech Zrt. a világ mezőgazdasági gépgyártásának piacán egyre elismertebb, a cég piacai Ausztriától kezdve egészen az Egyesült Államokig terjednek. Partnerei között megtalálható többek közt a cseh Zetor, a lengyel Crystal, a japán Kubota és az amerikai John Deere mezőgazdasági cégek, továbbá hosszú távú stratégiai együttműködési szerződést kötöttek a német-amerikai Welger cégcsoporttal is.

Ugyan Európában találhatók a főbb piacok, de nagyon fontosak számukra, hogy a keleti piacon is megállják a helyüket. Az Öböl-menti országoktól kezdve egészen Kazahsztánon át a Távol-Keletig is ismerik a cég termékeit.

A Hantech Zrt. az elmúlt gazdasági évben a tervezettnél jóval kiválóbb eredményt ért el, ez a tulajdonosok számára egyfelől öröm, másfelől viszont hatalmas felelősség, mert számukra a folyamatos fejlődés a legfontosabb, hiszen mindig van lehetőség fejlődni, előrelépni. Mindezekhez a Hantech Zrt. számára kiváló partnert jelent egyrészt a kormányzat, a hazai vállalkozásokat támogató környezet.

Az eredmények természetesen azt is jelentik, hogy a Hantech Zrt. tulajdonosai nem csak a cég, a munkavállalók, a magyar ipar felé tartoznak hatalmas felelősséggel, hanem a társadalom felé is. Ennek okán a cég immár több éve vesz részt különböző jótékonysági akciókban, programokban, mint például a Gondviselés Háza támogatása, amelyik a Győr-Moson-Sopron megyéből érkező enyhe, közép, illetve súlyos fogyatékkal élők részére biztosít nappali ellátást és támogató szolgáltatást.  Zelenka Pál, a Hantech Zrt. tulajdonosa szerint minden feladata, piaci kötelezettsége mellett vannak társadalmi kötelességei is, amelyeket nem csak sikeres cégvezetőként, hanem magánemberként is érez, mert ahogy kiemelte, számára Lukács evangéliumának a gondolata a mérvadó, mely szerint, ha valakinek több van, akkor bizony adni kell és ez csak többletet jelenthet az adakozó számára is.

Breuer Péter