Nem mondok le a terveimről

Nem mondok le a terveimről

Dr. Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere, a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a durvuló választási kampányról, valamint terveiről is, mint a országgyűlési képviselő.

 

Már javában tart a kampány, Ön is kapott már hideget-meleget az elmúlt időszakban.

Ez így van, már többször is beszéltem arról korábban, hogy az eddigieknél egy jóval durvább, sárdobálós kampányra kell felkészülni, a plakátok összefirkálásától kezdve szinte mindenre. Sajnos már láttam olyat is, ahol a zsidó honfitársainkat sértő mocskolódó kifejezéseket is használnak, ezek szerintem megengedhetetlenek a XXI. század Európájában. Rettenetes, hogy ezek a kifejezések, gondolatok is a kampány eszközeivé váltak, ezek a kifejezések egy nagyon szomorú történelmi időszakra emlékeztetnek engem. Ezek a gondolatok az emberiséget, az emberiességet, zsidó honfitársainkat sértő kifejezések, amelyeknek nincs helye.

Ön szerint hogyan lehet az ilyen esetekre reagálni?

Szerintem azoknak, akik ilyen kifejezéseket használnak, így kívánják a politikai mondanivalójukat elmondani, azok szégyelljék el magukat!

Vannak, akik szerint ezek a firkálások a szólásszabadságba beleférnek. Ön is így látja?

Véleményem szerint mások gyalázása, közösségek gyalázása, az antiszemita kifejezések nem férnek bele a szólásszabadság kategóriájába. Akik szerint belefér, azok nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent a humánum, a humanizmus.

Erzsébetváros is büszke a közterület-felügyelői hálózatára, de ilyenkor hol vannak ők, amikor szinte minden hely már be van kamerázva?

Pont ma tárgyaltam alpolgármesterként a közterület-felügyelet vezetőivel, áttekintettük az eddigi tevékenységüket. Most a számok nem sokat mondanak, de több mint négyezer feljelentést tettek már. Az is nyilvánvaló, hogy emelni kell a közterület-felügyelet létszámát, az önkormányzat már döntött a fizetésemelésekről is. Én magam többször is elég önkritikus voltam, vagyok az önkormányzat működésével kapcsolatban, lehetne még sokkal jobban is dolgozni, ezért is döntöttünk a közterület-felügyelők létszámának a növeléséről. A kérdését illetően persze az lenne a legjobb, ha minden ilyen tettet jogkövetkezmények követnének, az előbb említett ügyben is már nézik a kamerafelvételeket, zajlik egy vizsgálat.

A létszámbővítés és a fizetésemelés azt is magával hozza, hogy a közterület-felügyelők a bulinegyed hangoskodóit az anyanyelvükön is képesek lesznek megszólítani?

Igen, hiszen nyelvvizsgával rendelkező embereket is keresünk, olyanokat, akik angolul németül is el tudják magyarázni a szabálykövetés fontosságát. Persze messze nem vagyunk még ott, ahol szeretném, ha tartanánk, de azért már elindultunk egy jó irányba.

Még tart a hideg idő, ami az utcák síkosságát is magával hordozzák. Mit tesz a kerület azért, hogy az emberek ne essenek el, ne törjék el kezüket, lábukat?

Az önkormányzat emelt támogatást biztosított azért, hogy az utcák tiszták legyenek, a jegyzői hivatal is folyamatosan ellenőrizte, hogy a társasházak teljesítették-e az utcákra vonatkozó kötelezettségeiket. Az önkormányzat fejlesztéseinek köszönhetően látványos fejlődést láthatnak majd az itt élők.

Ön előkelő helyen szerepel a Fidesz országos listáján, az egyéni képviselőjelöltsége mellett, így biztosan tagja lesz a következő Parlamentnek. Ez azt is jelenti, hogy meg kell válnia az alpolgármesterségtől is. Nem sajnálja majd ezt a munkáját?

Sajnálom, hiszen nagyon szeretem ezt a kerületet, nagyon sok fejlesztés és beruházás tekintetében tettem meg az első, nagyon fontos lépéseket. Sajnálom, hogy ennek a munkának a gyümölcsbe fordulását nem várom meg, de azt látom, jó úton indult el a kerület, ehhez sokat tudtam tenni. Természetesen országgyűlési képviselőként is ezért a kerületért is dobog a szívem, igyekszem később is sokat tenni az itt élőkért, ahogy a terézvárosiakért egyaránt. Nem mondok le a terveimről, bár a megvalósításban már más minőségben veszek részt, úgy gondolom, hogy munkámmal több fejlesztést, több forrást igyekszem biztosítani majd.

A kerületi médiában hirdetik azt a szolgáltatást, amelyet időseknek, mozgásukban korlátozottaknak, kisgyermekes anyukáknak kínálnak, ahol a bevásárlásban nyújtanak segítséget.

Valóban, már több mint egy éve működik a kerületben az ingyenes zöld taxiszolgáltatásunk, ahol a bevásárlásban, az orvoshoz való eljutásban is támogatjuk azokat, akik ezt igényelik. Két elektromos jármű áll rendelkezésre a kerületben, a szolgáltatás idejének a kibővítését is tervezem, de további járművek beszerzésén is gondolkodunk már. Remélem, hogy ezt a szolgáltatást majd Terézvárosban is meg lehet valósítani, sőt akár az egész fővárosban is a gondoskodó önkormányzat gondolat jegyében.

Ehhez azonban elektromos töltőállomások is kellenek a kerületben.

Való igaz, az előkészület már folyik, erre kormányzati elképzelések is vannak, már az idén 10 ilyen állomás lesz Erzsébetvárosban. Ez a szám most elégséges, de persze még lehet növelni majd a számukat, ahol még ingyenesen lehet feltölteni ezeket az autókat.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter