A BreuerPress és a HetiTV hírei 

A BreuerPress és a HetiTV hírei 

A Stop Soros törvénycsomag, valamint az elmúlt nyolc év kormányzati munkájának értékelése is szerepel a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának visegrádi kihelyezett ülésének napirendjén – közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője. Gulyás Gergely kiemelte: a következő 3-4 hónap a migráció témájában kulcsfontosságú lesz, hiszen az ENSZ migrációs csomagjának alapvető tételei minden tekintetben szemben állnak azzal, amit a kormánypártok a migrációról mondanak, illetve gondolnak. Hangsúlyozta: fontos előrelépést sikerült elérni számtalan kulcsfontosságú területen, így a gazdaságot nem csupán stabilizálták, hanem a növekedés alapjai is biztosítottak. Úgy látják, szerényen, de magabiztosan várhatják az eredményekre tekintettel az országgyűlési választásokon való megmérettetést – összegzett Gulyás Gergely.

 

Szombaton kezdődik a hivatalos választási kampány, hétfőtől pedig a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, azaz arra, hogy kik szerepeljenek a szavazólapokon. Február 17-én, szombaton, a szavazást megelőző 50. napon kezdődik az országgyűlési képviselő-választás hivatalos kampánya a választási eljárási törvény értelmében, ekkor lépnek életbe a kampányra vonatkozó szabályok is.  A választási kampány végéig, vagyis a szavazás lezárásáig a jelölőszervezetek és a jelöltek engedély nélkül készíthetnek plakátot, de a plakátokon és a szórólapokon is fel kell tüntetni, hogy ki készítette a hirdetményt. Képviselőjelölteket ajánlani hétfőtől lehet. A képviselőjelöltek a választókerületi választási irodák által kiadott ajánlóíveken gyűjthetik a választópolgárok ajánlásait. Egy választópolgár több jelöltet is támogathat. A választópolgárok gyakorlatilag „képviselőjelölt-jelölteket” ajánlhatnak, hiszen csak akkor lesz valakiből hivatalos jelölt, ha sikerül összegyűjtenie 500 érvényes ajánlást, és a helyi választási bizottság nyilvántartásba is veszi.

 

Az Alkotmánybíróság (Ab) visszautasította az erzsébetvárosi vigalmi negyed nyitvatartásával kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt. A helyi választási bizottság hitelesítette, majd a Fővárosi Törvényszék is helybenhagyta a főváros VII. kerületének önkormányzati képviselői által kezdeményezett helyi népszavazási kezdeményezés kérdését, mely így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetvárosi Önkormányzat képviselő-testülete Budapest VII. Kerület Károly körút – Király utca – Erzsébet körút – Rákóczi út által határolt területén úgy szabályozza az üzletek nyitvatartási rendjét, hogy a vendéglátást folytató üzletek 24.00 óra és 6.00 óra között nem tarthatnak nyitva?” Az Ab visszautasította a népszavazási kezdeményezés ellen benyújtott panaszt részben azért, mert az indítványozó érintettsége bizonyos vonatkozásban nem állapítható meg, részben pedig azért, mert még nem is létezik az a szabályozás, amelynek alaptörvénybe ütközését vizsgálni lehetne.

 

Akár már 2025-2026-ban járhatnak a meghosszabbított 2-es metróval az utasok – mondta a Magyar Hírlapnak a XVI. kerület polgármestere. Kovács Péter hozzátette, azt tartaná reálisnak, ha 90 százalékban európai uniós, 10 százalékban állami támogatásból valósulna meg a projekt. Ha megkapják a kormányzati és az EU-s támogatást, akkor 2022-2023-ban kezdődhetnek el a 2-es metró és a HÉV összekötésével járó munkálatok. A polgármester a rövidebb bejutás mellett azt tartja a fejlesztés legnagyobb előnyének, hogy teljesen átstrukturálja majd a közlekedést, így nem kell annyi busznak közlekednie, és nem kell átszállni az Örs vezér terén. Kitért arra is, hogy a HÉV-nek nagy szüksége lenne a felújításra, a projekt részeként valószínűleg ezt is tudnák orvosolni, és csak egy kisebb pluszforrást kellene rászánni.

 

Külpolitika:

 

Nagyjából kétszeresére nőtt a Földközi-tengeren keresztül Olaszországba érkező migránsok száma januárban a tavaly év végi adatokhoz képest, de ez még mindig meglehetősen alacsonynak számít – derült ki az Európai Unió part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) jelentéséből. A friss adatok szerint mintegy 8300 ember érkezett a múlt hónapban a négy fő migrációs útvonalon keresztül az Európai Unióba, ami hét százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban volt. A fő belépési pontnak még mindig Olaszország számít, jóllehet az itt regisztráltak száma a korábbiakhoz képest meglehetősen alacsony, még ha januárban duplájára is nőtt a decemberi adatokhoz képest, és elérte a 4800-at, ami nagyjából az egy évvel korábbi szintnek felel meg. Spanyolországban januárban 1300 illegális bevándorlót regisztráltak, és ez harmadával kevesebb az előző havi adatoknál, viszont 20 százalékkal több az egy évvel korábbiaknál. Bár a Földközi-tenger nyugati részén húzódó útvonalon tavaly megerősödött a migrációs nyomás, ez még mindig csak a harmadik legnépszerűbb tranzitútvonal Európa felé. Az érkezők legnagyobb csoportját a guineaiak, a marokkóiak és az elefántcsontpartiak alkotják.

Donald Trump amerikai elnök David B. Cornstein New York-i üzletembert készül az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének jelölni – jelentette kedden a washingtoni Fehér Ház honlapján. A közlemény szerint Cornstein jelenleg a Pinnacle Advisors cég elnöke, korábban pedig vezető tisztségeket töltött be a Nasdaq amerikai részvénytőzsdén dollármilliárdos értékben jegyzett Finlay Enterprise vállalatnál. A New Yorkban született Cornstein korábban a New York City Off-Track Betting Corporation lóverseny-fogadásszervező vállalat elnöke volt, alelnökként szolgált a város gazdaságfejlesztési társaságánál. Az üzletember New York Állam Olimpiai Bizottságának elnökeként, illetve a Battery Park városi tanácsának tagjaként is tevékenykedett, valamint a Jacob Javits Development Corporationnál is dolgozott. A Fehér Ház közlése szerint Cornsteint a kemoterápiás kezelésekre szakosodott Chemotherapy Foundation és a cukorbetegekkel foglalkozó Juvenile Diabetes Foundation alapítvány korábban az év emberének választotta.

 

 

Körülbelül 35-40 ezer katonája lehet Szíriában a Hezbollahnak – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő a libanoni radikális síita szervezetről. A szakértő a terrorszervezetnek nevezett Hezbollahról megjegyezte, lassan utánpótlási vonalat épít ki Szírián keresztül Libanon és Irán között. Jelenleg már több katonája lehet Szíriában, mint az Aszad-rezsimnek – tette hozzá. Izraelnek lépnie kell az ügyben, annál is inkább, mert több ezer rakéta előállítására képes gyárat épít a Hezbollah Dél-Libanonban – mutatott rá. A Hezbollah szerint „új stratégiai fázist” kezdetét jelenti az, hogy a szíriai légvédelem szombaton lelőtt egy F-16-os izraeli harci repülőgépet. Előzőleg Izrael egyik harci helikoptere lelőtt egy iráni drónt – amely szombat hajnalban behatolt Izrael területére – majd iráni célpontokat támadott Szíriában.

 

A rendőrség megállapításai elfogultak és szélsőségesek, és annyi lyukkal vannak tele, mint egy svájci sajt – így reagált az Israel Hayom tudósítása alapján Benjamin Netanjahu arra a hírre, hogy az izraeli rendőrség vádemelési javaslattal adja át a miniszterelnököt érintő mindkét korrupciós ügyet Aviháj Mandelblit főügyésznek. Netanjahu bejelentette, hogy nem áll szándékában lemondani, hanem a következő választásokig vezeti kormányát. A zsidó állam kormányfője ártatlanságát hangoztatta, és azt állította, hogy a rendőrség ajánlásainak többségét az ügyészség később elveti. Az ellenzéki baloldali pártok lemondásra, illetve az eljárások idejére visszavonulásra szólították fel Benjámin Netanjahut, s hasonló nyilatkozatot tett közzé Ehud Barak volt miniszterelnök is.

 

Gazdaság:

 

Tavaly Magyarországon a termőföld hektáronkénti átlagára 1,429 millió forint volt, több mint 16 százalékkal nőtt a 2016-os átlagárhoz képest – derül ki az Agrotax Kft. által készített Agrotax iránytű kiadványból. A kiadvány a múlt évi termőföldpiac országos trendek alapján készült független elemzését tartalmazza, amelyet a termőföld-értékelés online programjának kifejlesztője az Agrotax Kft. szakemberei készítettek – közölte Sáhó Ákos, a cég ügyvezetője. Hozzátette: Magyarországon minden régióban 1 millió forint felett volt a föld átlagára hektáronként. A legmagasabb átlagos árak a Dél-Alföldön (1,652 millió forint), míg a legalacsonyabbak Észak-Magyarországon (1,116 millió forint) alakultak ki.

Sport:

Andreas Köpke, a világbajnoki címvédő német labdarúgó-válogatott kapusedzője továbbra is azzal számol, hogy Manuel Neuer időben visszatér a pályára, és a csapat elsőszámú hálóőre lesz a nyári, oroszországi vb-n. „Jelenleg úgy tervezek, hogy Manuel ott lesz a tornán – mondta a Bild című lapnak Köpke. – Gondolom, a vb előtt még a Bundesligában és a Bajnokok Ligájában is játszani fog. Nincs B tervünk Neuer kapcsán.” A korábbi válogatott szakember emlékeztetett a négy évvel ezelőtti, brazíliai vb-re, amely előtt Neuer vállsérüléssel bajlódott, s aztán a tornán kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A jelenlegi sérülése ugyanakkor nem hasonlítható össze az akkorival, szeptemberben ugyanis – rövid időn belül harmadszor – lábközépcsont-törést diagnosztizáltak nála, s meg kellett operálni. A Bayern München 31 éves kapusa most orvosai javaslatára Thaiföldön tölti rehabilitációját, s január végén a közösségi médiában azt tette közzé, hogy jó úton halad a felépülése.