Engem az ismerőseim munkamániásnak is hívnak

Engem az ismerőseim munkamániásnak is hívnak

Dr. Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere, országgyűlési képviselőjelöltje beszélt arról, hogy miként lehet egyszerre több helyen is megfelelni, de mellette szóba kerültek még kerületi ügyek is, mint a helyi népszavazás is.

 

Ön nem csak alpolgármester, országgyűlési képviselőjelölt, hanem ügyvéd is. Hol szeret jobban lenni, a tárgyalóteremben, az alpolgármesteri munka közben, netán a kampányesemények alatt?

Az eredeti szakmámat nem tagadnám meg, az ügyvédi szakmában lassan harminc éve vagyok benne, az én világom eddig a bírósági tárgyalótermek világa, a szerződések megírása volt az én világom. Ugyanakkor, hogy elvállaltam a Fidesz-KDNP képviselőjelöltségét a kampánymunkát is nagy lelkiismeretességgel igyekszem végezni, nagy energiákat teszek bele, érzem azt is, hogy ebben is kívánok és tudok is fejlődni.

A képviselőjelöltséggel mennyire rendeződnek át a mindennapjai, kevesebb ideje jut a családjára, kevesebbet tud leülni a zongorához?

Teljesen átrendeződött, bár a feleségem a megmondhatója, eddig sem volt túlságosan könnyű az életünk, engem az ismerőseim munkamániásnak is hívnak, kora reggeltől késő estig dolgozom. Persze most, hogy az ügyvédi tevékenység és a társadalmi megbízatású alpolgármesterség mellé az országgyűlési képviselőjelöltség is bejött, aminek a keretében kampányolok, részt veszek a felkészülésben, ez már nem kevés egy embernek. Bízom benne, hogy ezeket jól el tudom látni, nyilvánvalóan sok konfliktussal is jár, de abban is reménykedem, hogy mindezt a családom nagy megértéssel kezeli, tolerálja. Most, hogy a feleségem állapotos, várja a gyermekünket, megígértem neki, van, amiben nem kötünk kompromisszumot, a gyermek megszületésekor és utána is egy ideig ott leszek, igyekszem jó apaként viselkedni. Nagyon vártuk már a gyermekünket, számunkra nagy kincs, ezért is nevezzük majd el Kincsőnek, de nem lesz egyszerű, mert a választás körül érkezik majd ő is erre a világra.

Ha már zongora, akkor az ERőMŰVHÁZ most kapott egy nagyon jó versenyzongorát.

Igen, úgy sikerült megszerezni, hogy a bécsi Musikvereinben voltak lecserélendő zongorák, pont Schiff András hívta fel a figyelmünket erre, így gyakorlatilag a piaci ár feléért sikerült megvennünk ezt a szép darabot, amit előtte alaposan kipróbáltunk persze. Ezzel a Steinway zongorával most készülünk a rövidesen megrendezésre kerülő zongorabemutató koncertre.

Sokat foglalkoztak a kampányával, amikor tojást, majd tejet osztott. Ön szerint mit kifogásoltak ebben az akcióban és lesz-e következő? Már csak azért, mert mondjuk a burgonyát nehezebb hazacipelni, mint a tojást és a tejet.

Tudom, hogy ez nem a reklám helye, de az önkormányzatunknak egyébként van két villanyautója, amely azt a célt szolgálja, hogy az időseknek, betegeknek a bevásárlásban, a cipekedésben segítsen az erzsébetvárosiaknak, csak jelezni kell az önkormányzat felé, hogy igénylik ezt a szolgáltatást. Természetesen ezt a szolgáltatást már régóta csináljuk, ez nem része a kampánynak.

Február 18-án kerületi népszavazás lesz Erzsébetvárosban, már több párt képviselője is megszólalt, mindenki azt mondta, hogy az itt élők vegyenek részt a népszavazáson és támogassák a bulinegydben működő vendéglátóhelyek éjféli zárását. Mi az Ön és a Fidesz-KDNP szövetség álláspontja ebben az ügyben?

Én semmiképpen sem szeretném befolyásolni az emberek véleményét, arra biztatok minden erzsébetvárosit, hogy minél többen menjenek el a népszavazásra, annak érdekében, hogy az érvényes legyen. Miután eddig még soha, senki nem kérdezte meg az itt élőket, hogy merre fejlődjön, haladjon az életük, az életkörülményeik, sajnos akkor nem tették ezt meg, amikor kialakult ez a helyzet, a fejük felett döntöttek. Azt javasoljuk, mondják el a véleményüket, a kerület vezetése meg ezt a legjobb lelkiismerete szerint veszi ezt majd figyelembe, a megfelelő döntéseket meghozni. Hozzá kell tennem, eddig is sokat dolgoztunk azért, hogy az itt élők életkörülményei javuljanak, a későbbiekben is ezt tesszük majd.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter