Gulyás Gergely napirend előtti felszólalásában

AZ ELLENZÉK BUKÁSRA ÁLL SAJÁT SZAVAZÓI ELŐTT IS

 

Az ellenzék azért fogott össze, mert bukásra állnak és azt hiszik, az elégtelent elvtelenséggel kettesre lehet javítani – jelentette ki Gulyás Gergely napirend előtti felszólalásában, kedden.

A Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés rendkívüli ülésén kifejtette: az ellenzék célja az ülés összehívásával az volt, hogy a választóktól eddig kapott elégtelent legalább kettesre szeretné javítani. Ezért fogott össze a Jobbik, az MSZP és az LMP, ezért fogott össze Hadházy Ákos és Vona Gábor, Kulcsár Gergely és Tóth Bertalan, Gyöngyösi Márton és Mesterházy Attila – jegyezte meg.

„ELLENÁLLTUNK A BRÜSSZELBŐL RÁNK ERŐLTETNI KÍVÁNT KVÓTÁKNAK ÉS A DÉLI HATÁRON KERÍTÉST ÉPÍTETTÜNK AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓK FELTARTÓZTATÁSÁRA. A BAJBAJUTOTTAKON SEGÍTETTÜNK, DE NEM HAGYJUK, HOGY MAGYARORSZÁG BEVÁNDORLÓORSZÁGGÁ VÁLJON.”

A vezető kormánypárti politikus hangsúlyozta: ezért fogtak össze olyanok, akik többször becsületszavukat adták arra, hogy soha, semmit közösen nem kezdeményeznek és nem írnak alá. Azért fogtak össze, mert bukásra állnak és azt hiszik, az elégtelent elvtelenséggel kettesre lehet javítani – közölte.

Alig több, mint két hónappal a választás előtt nem kormány-, hanem ellenzékváltó van Magyarországon – húzta alá.

Gulyás Gergely felidézte, a kormány a bevándorlási válság során elsőként tette nyilvánvalóvá Európában, hogy egyetlen bevándorlót sem vagyunk hajlandók befogadni. „Ellenálltunk a Brüsszelből ránk erőltetni kívánt kvótáknak és a déli határon kerítést építettünk az illegális bevándorlók feltartóztatására. A bajbajutottakon segítettünk, de nem hagyjuk, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon” – emelte ki.

Mit tett az ellenzék ezalatt? – tette fel a kérdést a frakcióvezető, kifejtve, azt mondták nincs bevándorlás, csak a kormány találta ki, majd azt mondták: nem kell a kerítés, majd mikor megépült jelezték, alig várják, hogy lebonthassák. Tagadták a felső határ nélküli betelepítési kvótát is, majd mikor az Európai Parlament (EP) ennek bevezetését kezdeményezte, akkor a DK képviselői még szavazatukkal is támogatták a javaslatot – fogalmazott a kormánypárti politikus.

„GYAKORLATILAG TELJESEN ÖSSZEÁLLT A KERÍTÉSBONTÓ KOALÍCIÓ.”

Kitért a bevándorlásra is, szerinte ugyanis egyre nagyobb erők mozdulnak meg Magyarország „megtöréséért”, „azok szeretnék megtörni, akik szerint a bevándorlás lehetőség, a multikulturális társadalom pedig kívánatos”.

Megmozdulnak a külföldről támogatott NGO-k, a bevándorlás brüsszeli barátai, senki által meg nem választott bürokraták és nemzetközi szervezetek. Ezt nem lehet szó nélkül hagyni, a kormány ezért terjesztette elő a „Stop Soros” törvénycsomagot – fogalmazott.

Mint mondta, eközben idehaza is „zajlanak a dolgok”, „gyakorlatilag teljesen összeállt a kerítésbontó koalíció”, sokfelől érkeztek, de az LMP, a Jobbik, a DK és az MSZP is ugyanazt akarja, „ki Allahot emlegetve, ki szavazatával, ki aláírásgyűjtéssel, ki nyilatkozatokkal operál, de a lényeg ugyanaz, „együtt bontanák le a határzárat, és azonnal megindítanák a betelepítéseket”. Külföldi támogatóikkal azon vannak, hogy Európa „multikulti kontinens”, Magyarország pedig bevándorlóország legyen, de amíg ez a kormány hivatalban van, addig erről szó sem lehet – jelentette ki az államtitkár.