A BreuerPress és a HetiTV hírei 

A BreuerPress és a HetiTV hírei 

Az Élet menete egyszerre hirdeti az összetartozást és emlékeztet a holokauszt áldozataira – mondta Latorcai Csaba a nemzetközi szervezet harmincéves történetét bemutató kiállítás megnyitóján a Dohány utcai zsinagóga sírkertjében. A Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára kiemelte: részt venni az Élet menete programjain „egyet jelent az egymás iránti szolidaritás, a párbeszéd, a türelem és a főhajtás kifejezésével.” „Határozott kiállás amellett, hogy a ma élő nemzedékek nem hagyják feledésbe merülni azokat a szörnyűségeket, amelyek a koncentrációs táborokban zsidó honfitársaikkal megtörténtek”. Az államtitkár beszédének végén közölte: nem tartják meg a Horthy-emlékmisét január 27-én. Úgy fogalmazott: „jóllehet, több mint húsz esztendeje január végén és február elején Horthy Miklósért szentmisét mutatnak be”, most, a „holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából ez a hagyomány megszakad”.

 

Évenkénti egyszeri, az átlagnyugdíjnak megfelelő mintegy 120 ezer forintos juttatást ígér a nyugdíjasoknak Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje. Az ellenzéki politikus az Országos Nyugdíjas Parlament Országházban tartott második ülésén úgy fogalmazott, a magyar baloldal nem tud nem beszélni a tizenharmadik havi nyugdíjról, ami jó eszköz lehet egy igazságosabb nyugdíjrendszer felé. Karácsony Gergely szerint az átlagnyugdíjnak megfelelő összegű tizenharmadik havi nyugdíj egyszerre lehet képes felfelé húzni az alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők bevételét, valamint szolidaritást ébreszteni az ennél magasabb időskori illetményt kapókban.

A kormányzat nyitott a blockchain technológiák bevezetése iránt, keresi a partnereket, akik segíthetnek megadni a közös választ erre a kihívásra, a cél pedig az, hogy az ország regionális vezető szerepre tegyen szert a pénzügyi és blockchain technológiák terén – mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program végrehajtásáért felelős miniszterelnöki biztos a témában rendezett budapesti konferencián. A budapesti Blockchain Competence Center (BCC) megnyitóján a politikus hangsúlyozta: a kormányzat célja az, hogy olyan, biztonságosan használható digitális technológiák nyerjenek teret, amelyek növelik a polgárok életminőségét és versenyképességét, valamint hozzájárulnak digitális kompetenciáik gyarapításához. A BCC társalapítói az eseményen elmondták: a blockchain technológia a gazdasági tranzakciók kikezdhetetlen nyilvántartása, amelynek révén a fizikaiak után teljesen egyedi, törölhetetlen és másolhatatlan „digitális tárgyak” hozhatóak létre, ennek gazdasági hatása pedig szerintük ahhoz lesz hasonló, amilyet az internet elterjedése gyakorolt a médiaiparra.

A  blockchain, vagyis magyarul  blokklánc egy forradalmian új technológia. Most még nagyon kevesen értik, hogy a blokklánc mire jó, de 5-10 év múlva szinte minden ilyen technológián fog alapulni.
Átírja nem csak a bankrendszer, de teljes iparágak működését, az államigazgatást, az oktatást, a kereskedelmet.

 

Nyolcezer adag kanyaró elleni védőoltást juttat a Magyar kormány Kárpátaljára A tavaly ötezer kanyaró elleni vakcinával támogatta a kárpátaljaiak járvány elleni védekezését. A védőoltások biztosítása a határon túli magyarság számára nemcsak a nemzeti összetartozás erősítésének lehetősége, hanem a határainkon túlról érkező járványügyi kockázat csökkentésének eszköze is. A határ menti területek járványügyi biztonságával hazánk járványügyi biztonsága is erősödik. Kárpátalján gyorsan terjed a kanyaró, de a megyében már két hete elfogyott az oltóanyag. Kárpátalján mintegy 300 kanyarós beteget regisztráltak, és naponta újabb eseteket jelentenek. A leghatékonyabb megelőzési módszer az átoltottság fenntartása. Magyarországon a kanyaró elleni védőoltásokat 1969-ben vezették be életkorhoz kötött kötelező oltások formájában, és 1989-től kezdődően bevezették az újraoltást a hosszú távra szóló védettség kialakításáért. Magyarországon csak néhány behurcolt, elszigetelt eset fordult elő, honi eredetű kanyarómegbetegedés 2002 óta nem történt.

Donald Trump amerikai elnök hajlandó találkozni Robert Muellerrel, és eskü alatt válaszolna a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt, vélelmezett orosz beavatkozást vizsgáló különbizottság vezetőjének a kérdéseire. Trump azt mondta, ő személy szerint szívesen válaszolna Mueller kérdéseire, és alig várja, hogy megtegye, de még kikéri ügyvédjeinek tanácsát. Trump kifogásolta, hogy egykori vetélytársa, Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt nem eskü alatt tett vallomást a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) a külügyminisztersége idején magánszerverről bonyolított elektronikus levelezésének ügyében. „Ő nem eskü alatt tette, de én eskü alatt tenném…” – mondta. A Robert Mueller vezette különleges bizottság Donald Trumpot valószínűsíthetően arról kérdezné, hogy az előző FBI-igazgató, James Comey tavaly májusi leváltásával vajon mi volt a célja, nem akadályozni akarta-e ezzel az igazságszolgáltatást.

 

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet a Biztonsági Tanács ülésén élesen bírálta Mahmúd Abbász palesztin elnököt. Haley szerint a palesztin elnökből „hiányzik a bátorság” a békemegállapodáshoz.  Nikki Haley hangsúlyozta: Mahmúd Abbász „visszautasította az Egyesült Államok mindenfajta szerepvállalását…  Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Washington változatlanul „mélyen elkötelezett” a palesztin-izraeli béke megteremtése mellett. Nikki Haley nem sokkal azt követően beszélt az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT), hogy Donald Trump elnök a davosi Világgazdasági Fórumon – a Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott megbeszélései után – azt nyilatkozta újságíróknak: ha a palesztinok nem ülnek vissza a tárgyalóasztalhoz Izraellel, akkor Washington felfüggeszti a palesztinok segélyezését. Trump azt is nehezményezte, hogy szerinte a palesztin vezetés „tiszteletlenül viselkedett” Mike Pence alelnökkel, amikor néhány nappal ezelőtt, Pence közel-keleti körútja alkalmával, nem volt hajlandó találkozni vele.

 

Felfüggesztette a kormányalakítási tárgyalásokat az októberi választáson győztes ANO mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD).   Andrej Babis, az ANO elnöke szerint a személyi kérdésekről folyó tárgyalásokat azért függesztették fel, mert érzékelték, hogy a szociáldemokraták körében nincs egység és ezért meg akarják várni a tisztújító kongresszusuk eredményét, amely pontosíthatná a CSSD tárgyalóküldöttségének mandátumát.  Milan Chovanec   a szociáldemokrata párt elnöke megismételte: a CSSD nem tud támogatni olyan kormányt, amelynek elnöke ellen büntetőjogi eljárás van folyamatban az európai uniós támogatással való visszaélés gyanúja miatt. Ez az ügy személyesen Babist érinti. A CSSD ezért követeli azt, hogy az ANO az esetleges új kormányban ne ellenőrizhesse a pénzügyminisztériumot, a belügyminisztériumot és az igazságügyi tárcát.

 

Márciustól már fizethetünk az új ezressel, a sor végére maradt új ötszázasok az idén mutatkoznak be a Magyar Nemzeti Bank menetrendje alapján. az MNB 2014-ben kezdte meg a forint bankjegyek megújítását, amelynek célja, hogy a régi címleteket egységes, korszerűbb biztonsági elemekkel rendelkező, a bankjegyvizsgáló gépek által is könnyebben kezelhető bankjegyekre cserélje. A programban az elmúlt években a hatból már négy címlet megújult és bevonták a régi 20 000, 5000 és 2000 forintos bankjegyeket, amelyekből már csak az új változatokkal lehet fizetni.

 

Babos Tímea  – karrierje legnagyobb sikerét aratva – a francia  Kristina Mladenoviccsal karöltve megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokság, az Australian Open  női páros versenyét, majd néhány órával később pedig vegyes párosban lépett pályára, ahol egy szoros meccsen sikerült kiharcolnia a döntőbe jutást az indiai Rohan Bopanna oldalán. Babosék  ellenfele  a döntőben  a 8. helyen kiemelt  a Dabrowski–Pavics páros lesz. Babos Tímea élete első Grand Slam-tornáját nyerte és ez az első felnőtt Grand Slam-győzelme, ő az első magyar győztes a melbourne-i torna történetében, és az ötödik magyar, aki felnőtt Grand Slam-címet szerzett.

 

A jövő hét elején többfelé feltámad a nyugatias szél, mely enyhe levegőt szállít térségünkben. Így enyhe hajnalokra van kilátás, és napközben is több helyen alakulhat 10-13 fok körül a hőmérséklet. A változóan felhős időben néhol kisebb eső, zápor is előfordulhat.