Gulyás Gergely a „Stop Soros” törvénytervezet kapcsán csütörtöki sajtótájékoztatóján.

NEM MARADHAT KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL AZ ILLEGÁLIS MIGRÁCIÓ TÁMOGATÁSA, FINANSZÍROZÁSA

 

Lépéseket kell tenni, hogy az illegális migrációt támogató, finanszírozó tevékenység ne maradjon következmények nélkül – jelentette ki Gulyás Gergely a „Stop Soros” törvénytervezet kapcsán csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A kormány tegnap ismertette a „Stop Soros” törvénytervezetet, melyet társadalmi vitára bocsátanak. Gulyás Gergely közölte, a kormány döntése a frakció támogatását is élvezi, a részletek tekintetében a visegrádi kihelyezett frakcióülésén is állást foglalnak.

„AZ IDEGENRENDÉSZETI TÁVOLTARTÁS INTÉZMÉNYE ELŐSEGÍTI, HOGY TÁVOL LEHESSEN TARTANI A HATÁRSÁVTÓL, ILLETVE MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉTŐL AZOKAT, AKIK AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÁS TÁMOGATÁSÁVAL VESZÉLYT JELENTENEK A MAGYAR POLGÁROK BIZTONSÁGÁRA.”

A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett, a nemzeti konzultáción több mint 2,3 millió magyar állampolgár nyilvánított véleményt a bevándorlás kérdésében, és mondott nemet arra, hogy hazánk bevándorlóországgá váljon. Azt szeretnénk, és ez a kormány célja, hogy Magyarország megmaradjon magyar országnak, és minden, a kormány által a bevándorlás ügyében készített törvényjavaslatnak ezt kell szolgálnia, a Fidesz-frakció is ezt az elvárást fogalmazza meg – jelentette ki. Megjegyezte, több mint kétszer annyian foglaltak állást a Soros-tervvel, a bevándorlással szemben a nemzeti konzultáción, mint ahány szavazatot a legnagyobb ellenzéki párt kapott az előző országgyűlési választáson.

A törvényjavaslat lényege, hogy az illegális migrációt támogató, külföldi forrásokból működő szervezeteknek regisztrálniuk kell, be kell számolni tevékenységükről, és külföldi juttatásuk után illetéket kell fizetniük, az ebből származó bevételeket pedig a kormány kizárólag határvédelemre fordíthatja – ismertette Gulyás Gergely.

Elmondta azt is, hogy a javaslatcsomag létrehozná az idegenrendészeti távoltartás intézményét is, melyre a határsáv 8 kilométeres körzetében kerülhet sor, de harmadik országbeli, nem magyar állampolgárral szemben ez érvényes lehet az ország egész területére. Erre az intézkedésre csak bevándorlás okozta válsághelyzetben van lehetőség – tette hozzá.

Fotó: fidesz.hu

Gulyás Gergely a migráció elleni küzdelem kapcsán megjegyezte, eddig az látható, hogy csak a nemzeti intézkedések voltak sikeresek, mert Brüsszel a bevándorlást támogatja. Sajnálatosnak nevezte, hogy az unió nem szankcionálta az illegális bevándorlást, határátlépést, hanem a schengeni egyezményt be nem tartókkal, a jogsértőkkel kapcsolatban várt el szolidaritást. A csatlakozáskor, amely terülten a tagállamok nem ruháztak át szuverenitást, ott nekik kell a saját hatáskörüket gyakorolni, a határvédelem pedig ilyen kulcsfontosságú feladat – fejtette ki.

A frakcióvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a nemzeti szuverenitás tekintetében 2015 óta a befolyásolásnak új formái jelentek meg. A külföldi támogatással működő szervezetek működésében változás történt, mert a veszélyeket magában rejtő bevándorlás támogatásával szemben állnak a magyar állam és a magyar polgárok biztonságával – emelte ki. A politikus szerint ezért kell újabb lépéseket tenni, hogy az illegális migrációt támogató, finanszírozó tevékenység ne maradjon következmények nélkül. Elmondta azt is, hogy a mostani javaslatnál sokkal durvább gyakorlatok is előfordulnak Európában, például Angliában egy eljárás lehetővé teszi az állampolgárságtól való megfosztást is, melyet viszont a magyar alkotmány tilt.

Gulyás Gergely kiemelte, az idegenrendészeti távoltartás intézménye elősegíti, hogy távol lehessen tartani a határsávtól, illetve Magyarország egész területétől azokat, akik az illegális bevándorlás támogatásával veszélyt jelentenek a magyar polgárok biztonságára.

A törvényjavaslat kapcsán a képviselő kitért arra is, hogy lehetőség lesz jogorvoslatra minden olyan intézkedéssel szemben, mely bármilyen formában korlátozza a szabad mozgást.

Kérdésre válaszolva a Fidesz frakcióvezetője elmondta, ha Soros György nem tudja igazolni magyar állampolgárságát, akkor kitiltható Magyarországról. Gulyás Gergely kérdésre válaszolva azt is kijelentette: Magyarország egyetlen bevándorlót sem fogadott be az elmúlt időszakban.