A BreuerPress és a HetiTV hírei

A BreuerPress és a HetiTV hírei

Belpolitika

A külgazdasági és külügyminiszter szerint ugyan alig néhány napja kezdődött el az idei év, de már most ki lehet jelenteni, hogy „rendkívüli időszak elé nézünk”. Ezekben a rendkívüli időkben „szükségünk van a bennünket, magyarokat jellemző erőre, bátorságra, és legfőképpen az egységünkre” – tette hozzá Szijjártó Péter. A miniszter hangsúlyozta: a népszavazás során több mint hárommillió, a nemzeti konzultáció során több mint kétmillió ember mondott nemet az illegális bevándorlásra, a kötelező betelepítési kvótára. „Ez az egység, ez a többmilliós tömeg a biztonságunk záloga, ha egységesek vagyunk, erősek vagyunk, ha nem, eltaposnak minket” – hangsúlyozta. „Eddig sikeresen védtük meg Magyarországot az illegális bevándorlástól, a határunkon a kerítés áll, a törvényeink szigorúan büntetik az illegális bevándorlást, a rendőreink, katonáink megvédenek bennünket. Azonban nem dőlhetünk hátra, sőt most kell igazán ébernek és bátornak lennünk, hiszen a Magyarország elleni támadások folytatódnak, sőt erősödnek.

Juhász Péter a Facebookon kommentálta a 24.hu információját, amely szerint az MSZP Csepelen csatába küldi Németh Szilárd rezsibiztos ellen Bangóné Borbély Ildikót. Az Együtt-elnök azért reagált hevesen a hírre, mert ez azt jelenti, hogy az ellenzéki szavazatok megoszlása miatt biztosan elveszíti esélyét a mandátum megszerzésére Szabó Szabolcs, aki 2014-ben közös baloldali jelöltként legyőzte a Fidesz-alelnököt ebben a körzetben. Juhász – egyebek mellett – azt írja, hogy Molnár Gyula, a szocialisták elnöke egyszerűen nem válaszol azokra az üzenetekre, amelyekben arra kéri, tárgyaljanak az egyéni választókerületekről annak érdekében, hogy egy baloldali jelölt álljon szemben a fideszes ellenféllel minden körzetben. Juhász Péter úgy gondolja: ha a szocialisták nem törekednek a megállapodásra, akkor az világossá teszi, hogy a Fidesz érdekében politizálnak, rendszerszinten együttműködnek a kormánypárttal.

Elindította 2018-as választási kampányát a Momentum. Fekete-Győr András pártelnök Kecskeméten azt mondta: „A Fidesz 8 éve folyamatosan lop, az ellenzék 8 éve nem csinál semmit. Itt az ideje, hogy a korrupt politikusokat felváltsák világot látott, becsületes, egyenes gerincű és alázatos fiatalok” – mondta. Fekete-Győr bejelentette, hogy Soproni Tamás lesz a párt kampányának vezetője. 2018-ban olyan lehetőséget kap az ország, hogy végre leváltsa az elmúlt 27 év sikertelen és romlott politikai elitjét – jelentette ki Soproni Tamás. Ahogy ígértük, 106 egyéni választókerületi jelöltet állítottunk, az ország minden pontján ott vagyunk” – tette hozzá.

Diákok szerveznek tüntetést január 19-re a Parlament elé, az oktatási rendszer minőségére akarják felhívni a figyelmet. A Facebookon már több mint hatezren jelezték részvételüket, 25 ezren pedig érdeklődésüket a „Ne menj suliba január 19-én!” elnevezésű demonstráció iránt. A szervezők felhívásukban azt írják: az oktatás korántsem modern, és ebből elegük van. Szerintük a fiatalságuk nagy része felesleges anyagok túlrészletezésével telik, miközben tanulhatnák ezeket az ismereteket lényegre törően, és a modern világgal kapcsolatos összefüggésekre is rámutathatnának. Ha ez nincs meg, nem leszünk naprakészek, nem tanulunk meg önállóan élni, saját értékrend és értékelés útján döntést hozni és nem lesz szabad az elménk – írják.

Miután a 7,5 milliárdos költségvetési hiányt felhalmozó Pécset az állam egy 9,5 milliárdos mentőcsomaggal visszarángatta a szakadék széléről, a város nyakába financiális bábaként ültette a Magyar Államkincstárt, mely mostantól Pécs pénzfogalmi számlájának kezelése mellett a helyi adókat is beszedi. Az új számlaszámok január elsejétől érvényesek – írja a Pécsi Stop. Januártól egyébként emelkedett az építmény- és telekadó is Pécsett.

Ünnepélyes keretek között átadták a Magyarországi Baptista Egyház (MBE) új budapesti épületét, amelyet a kormány adott az egyház tulajdonába missziós, oktatási és szociális célokra. A Budapest VI. kerületi Benczúr utcában lévő épület, a Baptista Ház ünnepélyes átadásán Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár felidézte, hogy baptistáknak köszönhetően 40 évvel ezelőtt, 1978. január 6-án térhetett haza a Szent Korona, a jogar, az országalma és a kard. A kormány és nemzet nevében az államtitkár köszönetét fejezte ki az egyháznak a negyven évvel ezelőtti, az azt megelőző üldözések során, valamint napjainkban is végzett szolgálataiért.

Külpolitika

Benjamin Netanjahu támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat azon döntésében, miszerint megvonnák az Egyesült Nemzetek palesztin menekülteket segélyező hivatalától (UNRWA) a pénzügyi forrásokat – írta az i24news.com. A zsidó állam kormányfője a szokásos vasárnapi kormányülésen arról is beszélt, hogy teljesen egyetért Dondalt Trump helyzetértékelésével. Az amerikai elnök a múlt héten arról beszélt, hogy  évente több százmillió dollárt fizetünk a palesztinoknak, és sem elismerést, sem tiszteletet nem kapunk tőlük. Még csak tárgyalni sem akarnak hosszú távon … egy békemegállapodásról Izraellel – írta az amerikai elnök. „Ha a palesztinok nem akarnak tovább békéről tárgyalni, nekünk miért is kellene súlyos pénzeket fizetnünk nekik?” – fejtegette Trump.

Izrael nyílvánosságra hozta azon nemzetközi szervezeteknek a listáját, akiket kitilt az országból, mivel csatlakoztak az úgynevezett BDS-mozgalomhoz – írta a The Jerusalem Post. A BDS-mozgalom lényege, hogy gazdasági bojkottot hirdetett meg Izraellel szemben: ide tartozik az izraeli termékek bojkottja, illetve a parlamentekre, a nemzetközi szervezetekre és a cégekre való nyomásgyakorlás, amivel azt szeretnék elérni, hogy az illető országok ne üzleteljenek a zsidó állammal. Izrael most 20 nemzetközi szervezetnek a nevét hozta nyilvánosságra, ebből 10 tevékenykedik Európában.

Szimpátiatüntetést rendeztek az iráni demonstrálók mellett Jeruzsálemben – írta a Jediót Ahronót. Az iráni és izraeli zászlókkal érkezett résztvevők az iszlamista rezsim ellen tüntető irániak mellett foglaltak állást. A heves esőzés sem zavarta a demonstrálókat, akik “Szabad Iránt” és “Segítsetek Iránnak” feliratú, perzsa és angol nyelvű transzparenseket tartottak. A tüntetés egyik szervezője, a 35 éves Ráni Ámráni 16 éves korában érkezett szüleivel Izraelbe, és Jeruzsálemben telepedtek le. “Felhívjuk az Iránból érkezett izraelieket és az egész izraeli társadalmat, hogy támogassák az iráni nép szabadságvágyát. Lehet, hogy elhagytuk Iránt, de Irán még mindig a szívünkben él. Aki valaha Iránban élt, mindig érezni fogja a kötődést.” – mondta Ámráni. Hozzátette azt is, hogy a teheráni rezsim gaztettei miatt nem szabad az egész országot rossz színben látni.

Tagadta az egyiptomi kormány a The New York Times értesülését, miszerint hallgatólagosan elfogadta a washingtoni kormányzat arról szóló döntését, hogy Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosaként. „Helytelen, hogy egy ilyen tekintélyes újság ehhez hasonló ‘vádakat’ tesz közzé” – írta közleményében az egyiptomi kormány. A The New York Times arról írt: az egyiptomi titkosszolgálat egyik tisztje telefonbeszélgetésekben arra kért három televíziós műsorvezetőt és egy színésznőt, győzzék meg nézőiket, hogy fogadják el Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemmel kapcsolatos döntését. A lap állítása a telefonbeszélgetésekből származó részletekre támaszkodik, amelyek a birtokába kerültek, és arról is írt, hogy Egyiptomnak nem áll érdekében vitába kerülni Izraellel. A tisztet idézve úgy folytatták, hogy a palesztinoknak be kellene érniük Rámalláh-val. Amennyiben Rámalláh lenne a palesztinok fővárosa, véget érne a háborúskodás, és nem lenne több halott, „mi e mellett döntenénk” – mondta állítólag a tiszt az egyik telefonbeszélgetésben.

Románia csak akkor venné fontolóra izraeli nagykövetségének áthelyezését Tel-Avivből Jeruzsálembe, ha újrakezdődnének a közel-keleti béketárgyalások, és az érintett felek közötti közvetlen tárgyalások Jeruzsálem jövőbeli státuszát illetően is eredményre vezetnének. Erről a román államfő telefonon tájékoztatta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Netanjahu nagyra értékelte a két ország közötti „közeli baráti viszonyt”, és köszönetet mondott Romániának azért, hogy (öt másik európai uniós országhoz, köztük Magyarországhoz hasonlóan) tartózkodott azon a decemberi szavazáson, amelyen az ENSZ Közgyűlése elítélte Donald Trump amerikai elnök döntését, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el. A határozatot 128 támogató és kilenc ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés.

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben vágott vissza a róla szóló, őt elmarasztaló könyv írójának, s azt írta magáról, hogy „nagyon okos” és „stabil zseni”. Az elnök ezzel utasította vissza a pénteken megjelent Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről című könyvben megfogalmazott állításokat, melyek szerint szellemileg és fizikailag nem lenne alkalmas az elnöki hivatal ellátására. A könyv szerzőjét, Michael Wolff újságíró-írót – akinek hitelességét az amerikai sajtóban is sokan kétségbe vonják – Trump azzal szerelte le, hogy „lúzernak” minősítette őt. Twitter-bejegyzésben az elnök így fogalmazott: „egész életemben a két legnagyobb erősségem az, hogy mentálisan stabil és tényleg okos vagyok. A csalárd Hillary ugyancsak rájátszott erre, és mint mindenki tudja, odakozmált. Én nagyon sikeres üzletemberből tévésztár lettem…, majd az Egyesült Államok elnöke (első próbálkozásra)”.

Berlinben és Hamburgban, valamint Bécsben összesen mintegy kétezer ember részvételével rokonszenvtüntetéseket tartottak a napok óta tartó iráni kormányellenes tüntetések résztvevői mellett. Berlinben a Brandenburgi kapunál mintegy 1300-an fejezték ki szolidaritásukat az iráni kormányellenes tüntetők iránt – közölte Javad Dabiran, az Iráni Nemzeti Ellenállási Tanács képviselője, aki a demonstrációt szervezte. Bécsben pártsemleges tüntetésen fejezték ki a résztvevők szolidaritásukat az iráni tüntetők iránt.

Robbanás történt egy metróállomás bejáratánál Stockholm egyik külvárosában, ketten megsebesültek, egyikük súlyosan. Az egyik sérült, aki a súlyosabb sebesüléseket elszenvedte, egy hatvanas éveiben járó férfi, akit kórházba szállítottak. A rendőrség szerint felvett a földről egy tárgyat, ami felrobbant. A másik sebesültet, egy negyvenes éveiben járó nőt szintén kórházba vittek. Állapotáról nem közöltek részleteket.

A brit miniszterelnök szerint London olyan szabadkereskedelmi megállapodásra törekszik az Európai Unióval, amely az áruk és a szolgáltatások kereskedelmére egyaránt kiterjed. Theresa May kijelentette: kormánya „súrlódásmentes, vámmentes” kereskedelmi kapcsolatrendszert kíván fenntartani az unióval a brit EU-tagság megszűnése után is, olyan egyedi megállapodás alapján, amely nem más országok által követett modellekre épül. Utalt Kanada és az EU szabadkereskedelmi megállapodására, amely nem terjed ki a szolgáltatások forgalmára.

„Szinte semennyire” nem egyeztethető össze fontos kérdésekben a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU), valamint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) álláspontja – mondta Kiszelly Zoltán politológus a köztévén azzal kapcsolatban, hogy vasárnap előzetes egyeztetés kezdődött Németországban a közös kormányzás folytatásának lehetőségéről. Kiszelly Zoltán jelezte: a pártok rövid, körülbelül egyhetes időkeretet szabtak maguknak, és a nehéz témákkal kezdik. Ha mégis sikerülne megállapodniuk, a szociáldemokraták január végi kongresszusa adhatna felhatalmazást a valódi koalíciós tárgyalások elkezdésére. A politológus szerint több az ellenérdekelt a pártokon belül, sokkal többen vannak, akik a tárgyalások kudarcában érdekeltek, mint azok, akik a sikerét szeretnék.

Több mint 200 illegális afrikai bevándorló hatolt át erőszakkal Marokkóból Melilla spanyol beékelődésbe, többen – közöttük egy rendőr – megsebesültek. Kétszázkilenc, Fekete-Afrikából érkezett és Európába tartó bevándorló hatolt át a kettős kerítésen. A rendőrt egy bevándorló támadta meg a kerítés megmászásához használt horoggal, amikor az útjukat akarta állni. Az afrikai bevándorlók gyakran horgokkal vagy szöges talpú cipőben próbálnak meg áthatolni a falon. Négy bevándorlót kisebb sérülésekkel kórházba szállítottak.

Újraindítja egy magánvállalkozás a csaknem négy éve eltűnt malajziai utasszállító roncsai utáni kutatást. Liow Tiont Lai malajziai közlekedési miniszter közölte, hogy az Ocean Infinity nevű amerikai kutatócég ajánlatot tett a keresés folytatására, az ázsiai ország pedig rábólintott. A texasi vállalkozás csak akkor részesül sikerdíjban, ha megtalálja a Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járatának maradványait. Az Ocean Infinity azt tervezi, hogy modern keresőhajóval 25 ezer négyzetkilométeres területet fésül át az ausztrál vizek közelében. Szakértők azt vélték a legvalószínűbbnek, hogy a gép valahol Ausztrália közelében, az Indiai-óceán déli részén csapódott a vízbe – emlékeztetett Liow Tiont Lai. A Boeing 777-es típusú repülőgép 2014 márciusában tűnt el 227 utassal és 12 fős személyzettel a fedélzetén.

Leesett az idei télen az első hó Szaúd-Arábia északnyugati részén, Tabúk város térségében. A közösségi médiában megosztott felvételek szerint vékonyka hóréteg takarta a sivatagi országban a Tabúk városához közeli hegyet és az utakat. A 2500 méteres hegyen a hőmérséklet télen fagypont alá is süllyedhet és olyankor néha havazni is szokott, a hó azonban gyorsan el is olvad. Szaúd-Arábiában ritka jelenség a hó, az ország nagy részére ugyanis a szélsőségesen meleg, száraz időjárás jellemző. A magasabban fekvő területeken egy évtizedben általában egyszer-kétszer fordul elő fagyos idő és havazás.

Gazdaság

2018-ra az ingatlanpiac kis emelkedése és stagnálása prognosztizálható. Várhatóan tetőznek az árak. A bérbeadásra vonatkozó új szabályozással pedig a piac fehéredésére számítanak szakértők. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a használt ingatlanok tekintetében az árak tetőzés közelébe érnek. Az ok az újépítésű ingatlanoknál keresendő, ugyanis a fizetőképes kereslet jelentős része ezek mellett fog dönteni. Itt szintén maximalizálódhatnak az árak, hiszen erős verseny kezdődik majd a vevőkért. A szakember szerint ha nem befolyásol minket egy országon kívüli tényező, egy jelentős gazdasági fellendülés, vagy az ingatlan típusú befektetések erősödése, akkor 2018-ban a piac pici emelkedése és stagnálása várható, leginkább az év végére.

Tállai András szerint 7800 tévesztő adózónak segített a támogató ellenőrzés. A növekedés mértéke jelentős, még a bruttó hazai termék (GDP) várható növekedési ütemét is meghaladja, és mindezt úgy, hogy 2017-ben összességében 860 milliárd forinttal csökkent a lakosság, a családok és a vállalkozások adóterhe – tette hozzá Tállai András. Az államkassza bevételi oldala bizonyítja, hogy megérte a szemléletváltás – jelentette ki az államtitkár. 2017-ben-ben ugyanis az ügyfélcentrikus adóhivatalhoz 13 402 milliárd forint bevétel érkezett, 609 milliárd forinttal több, mint 2016-ban. A bevételek növekedésének okai közül Tállai András az adózói morál javulását emelte még ki, hozzátéve, hogy már nem éri meg eltitkolni a folyamatosan csökkenő adóterheket, így például az EU legalacsonyabb mértékű társasági adóját, illetve a második legalacsonyabb mértékű személyi jövedelemadóját.

Sport
Azután, hogy a helyi sajtó megszellőztette az egyezség megszületését, az FC Barcelona bejelentette: Philippe Coutinho, a Liverpool csapatától hozzájuk szerződik. A katalán klub közölte, hogy a 25 éves brazil válogatott futballista fél plusz öt évre szóló szerződést fog aláírni. További részleteket későbbre ígért, de annyit már most jelzett, hogy a támadó kivásárlási ára 400 millió euró lesz. A méltatás szerint Coutinho a világ egyik legjobb támadó középpályása, szélsőként is nagyon hasznos, és még van benne lehetőség a fejlődésre. Több spanyol lap is beszámolt arról, hogy megszületett a megállapodás a két klub között, ennek értelmében Coutinhóért 120, plusz 40 millió eurót kap majd a Liverpool. A szerződtetés pénzügyi részleteiről ugyanakkor az FC Barcelona még nem közölt semmit.

Könnyű

Az elmúlt 50 évben több mint négyszeresére nőtt a holt – oxigén nélküli – övezetek nagysága a világ óceánjaiban, a part menti vizek oxigénhiányos térségei több mint tízszeresére nőttek 1950 óta – figyelmeztetett egy nemzetközi kutatócsoport a Science című folyóiratban közzétett tanulmányában. A folyamat feltartóztatásához a globális felmelegedés és a tápanyagszennyezés megfékezésére, a sebezhető tengeri fajok védelmére van szükség – írták a kutatók. Az oxigén létszükséglet az óceánok életéhez. Az oxigén csökkenése az óceánokban az emberi tevékenység egyik legsúlyosabb hatása a környezetre” – közölte Denise Breitburg, a tanulmány vezető szerzője, a Smithsonian Környezetkutató-központ tengerbiológusa.