Napi Tóra és szombat

Napi Tóra és szombat

 

x

Darvas István   Rabbi

 

 
m

K”K,

 

Vájisláh hetiszakasz 6. kommentár, 5778. Kiszlév 13.

 

Jákob és Ézsau egyaránt megemlékeznek vagyoni helyzetükről egy rövid utalás erejéig. Ézsau így: „elég van nekem” (33:9), az ősatya meg így: „van mindenem” (33:11). De mi az érdemi különbség a két szószerkezet között? Rási szerint Jákob fogalmazása az igaz ember világlátását tükrözi, aki elégedett azzal, amilye van. Ézsau viszont arra utal, hogy „elég van neki”, sőt elég sok, számára az jelent igazi örömöt, hogy többje van, mint amit valaha is elképzelt. Napjainkban a jómódú embereket inkább az „ézsaui álláspont” jellemzi, talán érdemes átgondolni, hogy a Jákob által használt és elégedettséget kifejező fogalmazás több örömöt kínál az anyagi javak kapcsán is. (Reb Jákov ben Reuven szent szavai alapján)

 

Sábát sálom, békés szombatot mindenkinek!

 

péntek

 

17.00: Talmud-Tóra gyerekeknek

17.00: A hetiszakasz a rabbinikus kommentárok tükrében

18.00: Szombatfogadás

 

szombat

 

9.00: Sáhárit

 

gygy: 15.36

szk: 16.46

 

A tárgyak, a közösségek története

Darvas István főrabbi és Toronyi Zsuzsa, a Zsidó Múzeum vezetője a hetiszakaszról, valamint annak kapcsán arról is beszélt, hogy mit is jelent az, hogy a tárgyaknak méltósága van.

 

Mi is az aktuális hetiszakasz?

Darvas István: Vájisláh, aminek az elején egy meglehetősen aggódó Jákobbal találkozunk. Érthető is az aggodalma, hiszen több évtized után kell találkoznia a testvérével, akivel nem a legnagyobb szeretetben vált el. A Tóra szerint Ézsau egy olyan gondolatot fogalmazott meg a szívében, hogy az első adandó alkalommal megöli majd Jákobot, erről a gondolatról Jákob is tudomással bírt.  Azonban eltelt több évtized, Jákob családos, vagyonos ember, de tisztában van azzal, hogy a testvérével, Ézsauval való találkozás fontos, izgalmas lesz.

Mit tehetett Jákob?

  1. I.: A kommentár szerint háromféle módon készült Jákob erre a találkozóra. Az első, melyet az a doron, az ajándék kifejezéssel lehet leírni. Azaz, hogy már előre is biztosítsa testvérét a jó szándékáról, ajándékokat küldött a számára. Ugyanakkor, miután ő egy jó zsidó ember volt, nem feledkezett meg az imának, amit tfilának hívunk a lehetőségéről, így ez a második mód. Azok mellett, hogy mindent megtett, amit lehetett, az ajándékokkal a szó fizikai értelmében, az imával, a szó spirituális értelmében, de mivel Jákob egy gondolkodó ember is volt, ezért felkészült arra is, hogy ezek nem lesznek elegendőek a helyzet kezelésére. Ezért – eltérően a mai normáktól – megadta azt a tiszteletet a testvérének, az egykori ellenfelének, hogy ha kell megütközniük, akkor azt a testvére akarja, nem pedig egy vélt-valós kulturális fölényből akarja megmutatni, hogy az ő világlátása rákényszeríthető a másikra. Ezért előfordulhatott, hogy elkövetkezik a háború ideje, és ez volt a harmadik mód.

Igen, de ez valami egészen furcsa kapcsolatban létezik akár a Zsidó Múzeumban is, ha jól tudom.

Toronyi Zsuzsa: Valóban egy háborús ajándék, egy bekeretezett levél az, amiről most érdemes beszélni. A levelet az 1940-es évek elején munkaszolgálatot teljesítő század tagjai írták, a 203/4. műszaki század tagjai. Ők a Keleti-Kárpátokban teljesítettek munkaszolgálatot. Azt tudjuk, hogy embertelen körülmények között, fegyvertelenül voltak munkaszolgálatban az emberek, ez egy mozgó vesztőhely volt. Ennek az említett munkaszolgálatos századnak a tagjai is tisztában voltak ezzel, ezért azt csinálták, hogy leírták névsor szerint a nevüket, ahogy azt is, hogy mit csinálnak, majd ezt a dokumentumot, azért, hogy a nevük fennmaradjon, elküldték a Zsidó Múzeumnak. Ennek a dokumentumnak az egyik tragikuma abban áll, hogy ez nem egy szép tárgy, akár a többi itt kiállítotthoz hasonlítva, de hasonlóan a többi egyébként díszes tárgyunkhoz, ez is ajándék. Azt tudni kell, hogy a Zsidó Múzeumban fellelhető tárgyak, az alapítás, 1910 óta ajándékozás útján került hozzánk. Családok, hitközségek, emberek voltak az ajándékozók, azért, hogy az ezekben a tárgyakban rejtőző történetek emlékezete megmaradjon. A bekeretezett levél is így kapcsolódik a csillogó többi tárgyhoz, hiszen ez is valakiknek az emlékét kívánja megőrizni. Ez a dokumentum is kapott egy leltári számot, akár egy csillogó Tóra dísz, de ennek megértéséhez egy kicsivel több érzékenység is kell. Minden múzeumnak, így a Zsidó Múzeumnak is az egyik feladata az, hogy ne tegyen különbséget tárgy és tárgy között a csillogás, az esztétikai kinézet alapján. Nekünk kötelességünk emlékezni ennek a munkaszolgálatos századnak a tagjaira, ugyanúgy, mint báró Hatvany Deutsch Józsefre, aki egy gyönyörű Tóra függönyt ajándékozott a múzeumnak.

Említette, hogy elküldték a munkaszolgálatosok ez a levelet, de az útja az milyen lehetett ennek a dokumentumnak?

  1. Zs.: A levél nem csak a neveket tartalmazza, hanem annak az okát is, hogy miért ajánlották ezt fel a múzeumnak. Az 1940-es évek elején a Zsidó Múzeum már egy olyan fontos emlékezetőrző intézmény volt a közösség szemében, hogy az emberek tudták, ahhoz, hogy az emlékük fennmaradjon, ahhoz az kell, hogy a tárgyak, az emlékek egy múzeumi gyűjteménybe kerüljenek.

Egyébként ez a bekeretezett levél látható is a Zsidó Múzeumban?

  1. Zs.: Még egyelőre egy hagyományos múzeum a mienk, azaz a csillogó tárgyak és a dicsőséges múlt emlékei vannak kiállítva elsősorban, de nekünk ara is törekednünk kell, hogy megmutassuk, milyen sokféle a tárgyanyagunk, a zsidó múlt nem csak ezüstből van, annak vannak szomorú lapjai is. Ahogy azoknak a tárgyaknak a bemutatása is fontos, amit egy kisebb közösség készített, akár díszítő szándékkel, mint a nagyobbaké, amelyek akár meg is fizethettek egy jelesebb művészt. Nekem meggyőződésem, hogy egy sokkal teljesebb képet kell majd mutatnunk a jövőben, nem szabad csak a dicsőséges múltra gondolnunk, hanem arra is gondolni kell, az a zsidó élettapasztalat, amin eleink átmentek, az valamilyen módon reprezentálva legyen az állandó kiállításunkban. Ezeket, ahogy ezt a levelet is, még egy kicsit tisztítani, restaurálni kell, majd a reményeink szerint a következő nyári szezonban megnyithatunk egy olyan új kiállítást, amiben ezek a tárgyak már megjelennek.

A múzeum akkor még rejteget ilyen különlegességeket?

  1. Zs: A padláson rengeteg érdekesség van még, most igyekszünk felmérni, mi az, ami megvan. Szerencsére, a XX. század első harmadából származó adományozói információink megvannak.

Ez mit jelent?

  1. Zs.: Tudjuk, hogy mit kell keresni, tudjuk, ha egy jelöletlen tárgyra bukkanunk, akkor az melyik lehet azok közül, amit valaha megkapott a múzeum, de akkor úgy érezték, nem aktuális az akkori kiállításhoz. Szembe kell néznünk azzal, az a múlt, amit átéltek eleink, az nem pontosan az a múlt, amit most láthatunk a zsidó múzeumban.

Az adományozói listához kapcsolódva, ez azért ugyanolyan fontos, mint maga az ajándékozott tárgy, hiszen ez is a múlt része. Azonban volt olyan időszak, amikor ezek a listák eltűntek, hiszen volt egy olyan akarat, hogy a zsidó múltat eltöröljék. Ez 1944-ben megtörtént, de később is volt ilyen?

  1. Zs.: A Kádár korszakban is volt ilyen törekvés. 1964-ben leltározták újra a múzeum állományát, ezek során azokat az információkat, amelyek egy tárgyhoz tartoztak, azaz azt, hogy ki, mikor, miért, honnan adományozott, tulajdonképpen eltörölte az akkori leltár.

Ez mit jelent?

  1. Zs.: Egyfelől azt, hogy nincs meg az adott tárgyról az információnk, másrészt pedig a két nagyon fontos tárgycsoportot mos össze. Egyik ezek közül az, amikor valaki szándékkal ajándékoz a múzeumnak egy dokumentumot a történelmünk dicsőséges, vagy tragikus korszakából, a másik az, amelyet a múzeum a tárgymegmentő kísérletek során gyűjtött be. Ezeket mosta össze ez a leltár.

Mi is a tárgymegmentés?

  1. Zs.: Voltak már olyan közösségek, amelyek pusztulóban voltak, ahonnan elköltöztek a zsidók, hiszen a nagyvárosokba, a fővárosba költöztek, megmaradtak zsinagógák, bennük jelentős tárgyi és iratemlékekkel. Ezeket a múzeum már a harmincas évektől kezdve gyűjtötte, a háború után is voltak különböző feltáró körutak.  Scheiber professzor tanítványai, a levéltárat megalapító Landeszmann főrabbi is folytattak ilyeneket, de mi is teszünk most is kísérleteket Nemrég jártuk körül az országot, megmenteni a megmenthetőt. Azt gondolom, hogy a megmentett és az adományozott tárgyak között óriási különbség van, hiszen a múzeumba való érkezésének a szándéka is más. Nekünk ezzel kapcsolatban az a feladatunk, hogy megadjuk az információkat a tárgyak mellé, legyen információnk arról, hogy ezek miként érkeztek a múzeumba, milyen szándékkal, kitől, mikor. Ezzel adjuk vissza a tárgyak méltóságát. Már azért is, mert ezek mögött olyan történetek rejlenek, amelyeket egy valódi múzeumnak fel kell tárni, be kell mutatni.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter

Az interjú a 2017. december 1-i Halljad Izrael! adásában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.