Megnyílt a zsidó filmfesztivál, főszerepben: A NŐ

Megnyílt a zsidó filmfesztivál, főszerepben: A NŐ

 

Sztarenki Dóra színésznő és Mészáros Antónia, az UNICEF hazai vezetője, volt tévés újságíró nyitotta meg szerda este a 6. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivált. A Művész Moziban és a Puskin Moziban mintegy húsz filmmel, és számos kísérőprogrammal várják a közönséget december 3-ig.

zsifi_k__z__ns__g_1.jpg

Megkezdődött a Budapesti Zsidó Filmfesztivál és az Izraeli Filmhét egyesülésével létrejött Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál, amelynek ünnepélyes megnyitóját szerdán este tartották a Puskin Moziban. A december 3-ig tartó, immár hatodik alkalommal megrendezett rendezvénysorozat szervezői idén először tematikát is választottak: a női szerep került a középpontba, ennek megfelelően a fesztivált Sztarenki Dóra színésznő, valamint Mészáros Antónia volt televíziós újságíró, az UNICEF magyarországi ügyvezető igazgatója nyitotta meg. Az ünnepélyes megnyitó után a közönség a 2017-ben készült: A cukrász című izraeli-német kooprodukcióban készült filmet tekinthették meg.

zsifik__p.jpg

Sztarenki Dóra – akit egyebek mellett az 1945 című, sok tekintélyes szakmai díjjal jutalmazott filmremek egyik főszerepében láthattunk – a női egyenjogúság kapcsán föltette a kérdést: hogyan lehetséges, hogy még mindig működnek az emberekben az évszázados sztereotípiák, amelyek szerint a nők sok esetben használati tárgyak, konyhatündérek, kihasználandó testek? S hogyan lehetséges, hogy még mindig itt tartunk, holott hatvankilenc évvel ezelőtt Magyarországon elfogadták a nők egyenjogúságáról szóló törvényt? Sztarenki Dóra elmondta: észre kellene venni, hogy a nők is olyan társadalomban szeretnének élni, amely természetszerűleg és értelemszerűen biztosítja számukra is az emberi értékek, a humánum, a demokrácia és a szabadság koordinátarendszerét. Méltatta azokat a magyar filmeseket – többek közt Enyedi Ildikót, Mészáros Mártát, Makk Károlyt –, akik alkotásaikban felszabadítják az emberi szellemet az olyan falvédő-igazságok alól, melyek szerint az asszony másodrendű állampolgár, s nem önálló személyiség. A művésznő a társadalmi fejlődés kulcsának azt nevezte, ha kommunikálunk egymással, azokkal is, akikkel nem értünk elsőre egyet, ha próbáljuk megérteni a többieket, s nem arroganciával térünk ki a fontos kérdések megvitatása elől.

zsifi_sztarenki.jpg
Sztarenki Dóra

Mészáros Antónia, az UNICEF magyarországi ügyvezető igazgatója azt mondta: újságíró kollégái sokszor megkérdezték már tőle, hogy egy úgymond férfias szakmában dolgozó nőként milyen hátrányok, diszkriminációk, mellőzések érték női mivolta miatt.

– Nem vitatom, hogy ezen a területen vannak problémák, s ezekről Sztarenki Dóra nagyon is érzékenyen beszélt, engem azonban a személyes életemben semmilyen hátrány nem ért amiatt, mert nő vagyok – mondta.

zsifi_m__sz__ros.jpg
Mészáros Antónia

Ezt Mészáros Antónia azért tartotta fontosnak hangsúlyozni, mert az idei Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál keretében bemutatott alkotásokban véleménye szerint a nő elsősorban nem, mint áldozat jelenik meg, hanem erős és izgalmas női alakokat fogunk látni. Borgula Andrásnak, a fesztivál egyik filmválogatójának azon megjegyzésére utalva, miszerint a nők egyetlen pillantással képesek megsemmisíteni férfiakat, Mészáros Antónia megjegyezte: televíziós újságíróként sokszor megkapta azt a dicséretnek álcázott megrovást, hogy ő is abban jó, hogy politikai műsorok kérdezőjeként megsemmisítsen férfiakat. Ezzel kapcsolatban azonban elárulta: nem volt célja, hogy másokat megsemmisítsen, a saját alkata soha nem azt diktálta számára, hogy másokat kínos helyzetbe hozzon. S többek közt éppen azért érzi jól magát az UNICEF hazai szervezeténél, mert az úgymond harcos amazon szerepéből átléphetett egy másik női szerepkörbe, a segítő szakmába.

zsifi_k__z__ns__g_2.jpg

A fesztivál részletes programja a zsifi.org honlapon érhető el.

Fesztiváligazgató: Fritz Zsuzsa. A fesztivál kuratóriuma: Borgula András,Csörgits Hunor, Fritz Zsuzsa, Fodor Anna, Kiss Edit, Vered Glickman. Projektvezető: Berényi Péter. Projektkoordinátor: Gábor Móni, Kriston Linda. Kreatív munkatársak: Borgula András, Lantai Dávid, Marcsa Barbara. Sajtókapcsolatok: Gricz István. Nemzetközi kópiaszállítás: Garancsi Ágnes. Grafikai tervezés: Hasenstaub Lívia, Szalay György. ZSIFI trailer: Hajmási Péter. A Fesztivál kiemelet médiapartnere: MAZSIHISZ.