70 éve történt: Az ENSZ közgyűlése elfogadta a zsidó állam megalakítására tett javaslatot

70 éve történt: Az ENSZ közgyűlése elfogadta a zsidó állam megalakítására tett javaslatot

 

1947-ben az ENSZ Közgyűlése határozatban mondta ki a palesztinai brit mandátum felszámolását, a területnek zsidó és arab részre való felosztását. A határozatot 1947. november 29-én fogadták el. Izrael állam megalakulását David Ben Gurion kiáltotta ki 1948. május 14-én.

november_29.jpg

1947 februárjában Nagy Britannia, amely 1917 óta felügyelte a mandátumi területet, úgy döntött, hogy a Palesztin Mandátum ügyét átadja az Egyesült Nemzetek Szervezetének.

Az ENSZ létrehozott egy Speciális Palesztinával Foglalkozó Bizottságot (UNSCOP), amely egy arab és egy zsidó állam megalakítására tett javaslatot az adott területen, valamint Jeruzsálemben, mint nemzetközi enklávéban.

A zsidó lakosság, bár elégedetlen volt a számára kijelölt terület kis méretével, amely ellentmondott azoknak az ígéreteknek, amelyeket a Népszövetség 1922-ben tett, és ugyancsak elégedetlen volt azzal a tervvel, amely nemzetközivé tételével elválasztja Jeruzsálemet az államtól, de végül elfogadta a kompromisszumot.

Az ENSZ Közgyűlése a megosztási tervről szavazást rendelt el, és 1947. november 29-én meghozta 181. számú határozatát 33 igen, 13 nem szavazattal és 10 tartózkodással.

Izrael állam megalakulását David Ben Gurion kiáltotta ki 1948. május 14-én.