Gulyás Gergely hétfői sajtótájékoztatóján.

HATÁROZATI JAVASLATOT NYÚJT BE A FIDESZ A KÖTELEZŐ KVÓTÁK ELUTASÍTÁSÁRÓL

 

A Fidesz-frakció országgyűlési határozati javaslatot terjeszt elő, elutasítva benne azt az európai parlamenti (EP) határozatot, amely felső korlát nélküli, kötelező betelepítést akar rákényszeríteni az Európai Unió minden tagállamára – közölte Gulyás Gergely hétfői sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta, egyértelművé kívánják tenni, hogy a lisszaboni szerződés alapján a szubszidiaritás az egyik legfontosabb értéke az Európai Uniónak. Hozzátette, helyi szinten a magyar országgyűlésnek is döntő beleszólása kell, hogy legyen abba, hogy milyen elosztási rendszert kíván az Európai Unió elfogadni.

„KIZÁRÓLAG MAGYAR NEMZETI HATÁSKÖR AZ, HOGY BEVÁNDORLÁSPOLITIKAI KÉRDÉSEKBEN DÖNTSÜNK.”

A Fidesz frakcióvezetője aláhúzta, a kvótarendszer már csődöt mondott, ezért kár ezt tovább erőltetni. Elmondta, kizárólag magyar nemzeti hatáskör az, hogy bevándorláspolitikai kérdésekben döntsünk.

Elutasítjuk, azt az Európai uniós döntéshozatali mechanizmust, amelynek első lépéseként az Európai Parlament minden Európába érkező migránst, menedékkérőt felső korlát nélkül osztana szét különböző országokba –fogalmazott Gulyás Gergely, hozzátéve, ráadásul úgy, hogy ez azoknak az országoknak lenne a legsérelmesebb, akik eddig nem vagy nagyon kevés embert fogadtak be.

Fotó: fidesz.hu

A kormánypárti politikus elmondta, kifejezetten Közép-Európát és Magyarországot fenyegeti ez a döntés, amely mögött a Soros György által meghirdetett bevándorláspolitikai szemlélet áll.

Biztosak vagyunk abban, hogy a magyar választópolgárok ezt elutasítják és a magyar országgyűlés is el kell, hogy utasítsa – tette hozzá a Fidesz frakcióvezetője.

Gulyás Gergely arra kérte az országgyűlési képviselőket és a parlamenti frakciókat, hogy csatlakozzanak ebben a kérdésben a Fidesz és a KDNP frakciójához, mely egyhangúlag elutasítja a felső korlát nélküli betelepítési kvótákat.