Az 1867-es kiegyezés 150. évfordulójára.

Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Konferencia! Hölgyeim és Uraim!

Dr. Latorcai Csaba részt vesz a NÖRI konferenciáján

 

Dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára tartotta  Az emancipáció olvasókönyve: a Salgótarjáni utcai zsidó temető című konferencia nyitó előadását a Fiumei Úti Sírkertben. A november 21-én, 10:00 órakor kezdődő rendezvényen többek között részt vett  az esemény házigazdája, Radnainé dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója, Fejérdy Tamás, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnöke és Vizi E. Szilveszter akadémikus, Széchenyi-nagydíjas agykutató is.

Köztársasági elnök úr újévi köszöntőjében nagy hangsúlyt fektetett az 1867-es kiegyezés 150. évfordulójára. Ha a szabadság nemzeteként joggal vagyunk büszkék arra a bátor kiállásra, amelyet a magyarság 1848-ban, 1956-ban és 1990-ben tanúsított, akkor a kiegyezést és az azt követő korszakot is méltó módon érdemes elhelyeznünk történelmi emlékezetünkben.” – hangzottak az elnök úr szavai.

 

Az ősz folyamán több rendezvény is a kiegyezés köré szerveződött, vagy szerveződik: például a VERITAS Intézet szeptember 27-én a Magyar Történelmi Társulattal, az MTA Történettudományi Intézettel és az Országgyűlés Hivatalával közösen szervezett nemzetközi konferenciát az Országházban. December 7-én pedig Gödöllőn, szintén a VERITAS, valamint a Gödöllői Királyi Kastély és a Hadtörténeti Intézet- és Múzeum közös kiegyezés-konferenciájára kerül sor.

 

Köszönet illeti a Nemzeti Örökség Intézetét, amiért ezzel a tudományos rendezvénnyel emlékeznek meg az évfordulóról, különös tekintettel a zsidó emancipációs törvény elfogadásának 150. évfordulójára.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Nemzeti ünnepeink közül március 15. és október 23. olyan dátumok, amelyekhez egy-egy végül levert forradalom kapcsolódik. Ilyenkor azok magasztos céljait emeljük ki, hogyan vállalta nemzetünk az esélytelennek tűnő harcot, hősies küzdelmet, amely végül bukáshoz vezetett.

 

A kiegyezés megszületése mindennek tulajdonképpen az ellenkezője. Az 1867-et megelőző években a Deák Ferenc, Eötvös József és Andrássy Gyula által fémjelzett politikai elit inkább arra buzdított és olyan politikát folytatott, hogy a magyarság ne kezdjen reménytelennek tűnő harcot, ne dédelgessen álmokat, hanem az aktuális helyzetből hozza ki a lehető legjobb kompromisszumot – ezen törekvésüket pedig siker koronázta.

 

Az 1860-as években Ferenc Józsefben és a magyar politikai elitben is erősödött a megegyezés utáni vágy. Az események azután gyorsultak fel, hogy Ferenc József 1864 karácsonyán titokban Deák Ferenchez küldte puhatolózni bizalmasát, Augusz Antal bárót. A tárgyalásokba hamarosan Eötvös József, Lónyay Menyhért és Andrássy Gyula is bekapcsolódtak, 1865-től pedig ismét ülésezhetett a magyar országgyűlés. Deák szerint „csak akkor lehetséges a kiegyenlítés, ha Ausztriában Magyarország beolvasztásának szándékától éppúgy megválnak, mint mi a birodalomtól elszakadás szándékát nem tápláljuk.”

 

Mint ahogy 1865. április 16-án megjelent híres Húsvéti cikkében, majd később további írásaiban Deák kifejtette: „arra kell törekedni, hogy mind a birodalom biztonsága eléressék, mind a magyar alkotmány alaptörvényei a lehetőségig fenntartassanak.” „A birodalom közös védelme kétféle: békés és hadi. A békés a diplomáciai, a hadi a fegyveres erőben áll.” Ezek voltak tehát azok a fő alapelvek, amelyek mentén a kiegyezés létrejött.

 

Tisztelt Konferencia!

 

Azon, hogy a kiegyezés megvalósult formája az elérhető maximum volt-e, természetesen lehet vitázni, ahhoz azonban nem férhet kétség, hogy az 1867-et követő évtizedek páratlan gazdasági és kulturális fejlődést hoztak, valamint a magyarság Kárpát-medencén belüli pozícióinak fokozatos erősödését eredményezték.

 

Bár a dualizmus korszaka alatt is több társadalmi probléma maradt megoldatlanul, a fejlődésből pedig nem arányosan részesültek annak különböző rétegei, a kiegyezést követő időszak valóban impozáns eredményeket tud felmutatni. Fémjelzi ezt többek között az is, hogy 1867–1914 között az egy főre jutó GDP átlagos éves növekedési üteme 1,5–2% volt, ennél csak Németországban, Dániában és Svájcban növekedett gyorsabban. Magyarország tehát zárkózott fel a Nyugathoz: míg 1870-ben a magyar egy főre jutó GDP az ausztriai érték 60%-át, addig 1910-ben már 75%-át tette ki. A dualizmus évtizedei alatt hazánkban az analfabéták aránya 67%-ról 30%-ra csökkent, mintegy 3000 új népiskola és 60 gimnázium létesült. Az ország lakossága (a társországot, Horvátországot is beleszámítva) 15-ről 21 millióra, ezen belül a magyarok aránya 39%-ról 48%-ra emelkedett. A sikerekhez, mint tudjuk, korántsem egyenes út vezetett, hiszen annak megkötését egy nagyon hosszas, bizonytalan időszak előzte meg, amelynek bemutatása a rendelkezésemre álló időkeretet szétfeszítené.

 

Tisztelt Konferencia!

 

A kiegyezés megszületésétől kezdve viták kereszttüzében állt. A magyarság egy jelentős része ugyanis érzelmileg nem tudott azonosulni a dualizmus rendszerével, és továbbra is a teljes függetlenség álmát jelölte meg célként. A dualista korszakban végig a közjogi kérdés maradt a meghatározó politikai törésvonal, ennek mentén szerveződtek a parlamenti pártok is. Bár a várakozásnál vagy a Dunai Szövetségnél jobb alternatívát Kossuth sem tudott ajánlani, Deáknak írott híres nyílt levelében jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, mely szerinte egy eleve pusztulásra ítélt birodalomhoz kötötte Magyarország sorsát. Deák erre közvetlenül nem reagált, egyik parlamenti beszédében azonban kifejtette: „hiszem azt, hogy [a kiegyezés] sokkal inkább megóvja nemzetünket a végsüllyedéstől, mint a bizonytalan eseményekre épített számítás s azon sorvasztó várakozás, mely addig halasztgatja az orvoslást, míg az végsüllyedéssel fenyegető helyzetünkben késő lesz”. Andrássy Gyula miniszterelnök, (utóbb közös külügyminiszter) szerint „Magyarországnak mindig voltak közös ügyei az összes monarchiával, a különbség csak az, hogy 1867 előtt mások intézték ezeket nélkülünk és ellenünkre, most pedig mi intézzük közösen azokkal, akiket illet”.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

A Magyarországot a kiegyezéstől irányító ’67-es politikai elit és az Andrássy-kormány nem is vesztegette az időt, 1867–1868 folyamán számos korszakos, nagy horderejű törvény született, amelyek megalapozták a korszak társadalmi, kulturális, gazdasági virágzását.

 

Elég, ha 1868–1869-ből csak a népiskolai törvényre, a nemzetiségi törvényre, a horvát-magyar kiegyezés megkötésére vagy az igazságszolgáltatást modern polgári alapokra helyező polgári perrendtartásra és a bírósági törvényre gondolunk. Szintén nagy horderővel bírt az 1868. évi LIII. törvénycikk a bevett felekezetek viszonosságáról.

 

Ezt a törvényt azonban már a kiegyezés évében, 1867 őszén megelőzte egy hasonlóan fontos vallásügyi törvény: az izraelitákat egyenjogú állampolgárokká nyilvánító 1867. évi XVII. törvénycikk. A nagyon lényegre törő, mindössze két paragrafusból álló törvény egyértelműen kimondja, hogy az „ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottnak nyilváníttatnak”, és hogy minden ezzel ellenkező törvény, rendelet vagy szokás(!), ezennel megszüntetendő. 1895-ben pedig kollektíven a zsidó vallást is egyenjogúvá tették a többi felekezettel.

 

A korszakban az izraelita felekezethez tartozók száma csaknem megduplázódott: míg 1869-ban 550 ezerre, addig 1910-ben 930 ezerre tehető a számuk. A fenti törvények tehát a hazai zsidóságot is bevonták a korszakra jellemző, gyors ütemű gazdasági-társadalmi modernizációba.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

A XX. század diktatúrák által kísért évtizedei, tragikus módon akasztották meg ezt az ígéretes fejlődési pályát. A holokauszt 600 ezer magyar áldozata, a kommunista diktatúra üldözötteinek sorsa, a gazdasági és társadalmi kirekesztés és kirekesztettség, a hibás gazdasági döntések sora mind, mind hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország olyan mély válságba süllyedt, amely válságból az 1990-es rendszerváltás óta az elmúlt hét esztendőben hozott intézkedéseknek köszönhetően, talán most először van esély arra, hogy ismét egy olyan ígéretes fejlődési pályára álljunk, amely nemcsak a szűken vett és az államhatárok által körülölelt Magyarország, hanem a Kárpát-medencében élő nemzetrészeink és a diaszpóra magyarsága számára is meghozhatja a szellemi, lelki, gazdasági megújulást és magára találást.

 

A magyarországi zsidó közösség is saját kezébe vette sorsát. Egyre-másra jöttek létre a különböző vallási, kulturális, sport jellegű egyesületek, szervezetek és alapítványok. Reneszánszát éli a zsidó kultúra hazánkban.

 

Magyarország Kormánya értékként tekint erre a több mint ötezer éves szellemi és lelki örökségre. Ennek jegyében hirdettük meg a zsinagóga rekonstrukciós programot, amely nemcsak a hazai, hanem a határon túli területekre és zsinagógákra is kiterjed.

 

Így újult meg 1 milliárd forintos – teljes egészében – kormányzati támogatásból a szegedi zsinagóga. A Rumbach utcai zsinagóga felújításához a kormány a 2015. évben 50 millió forint, a 2016. évben 450 millió forint, a 2017. évben 1 950 millió forint (eddig mintegy 2 450 millió forint) forrást nyújtott, míg ugyanezen célra a 2018. évben mintegy 717 millió forint kerül biztosításra. Az Alma utcai szeretetotthon rekonstrukciójára 350 millió forint forrást biztosított a kormány. A miskolci orthodox zsinagóga felújítása első megvalósulási üteme szintén kormányzati hozzájárulásból valósult meg, 350 millió forint összegből. A szabadkai zsinagóga felújítására pedig a kormány 730 millió forint forrást különített el, melyből lehetőség nyílik az épület külső és belső felújítására.

 

Az értékmentést szolgálja továbbá a zsidó temetők kormányzati támogatással történő felújítása is, amely nemcsak szakrális szempontból jelentős vállalkozás, hanem örökségvédelmi szempontból is fontos üzenetet hordoz. Idén, erre a célra a kabinet közel 500 millió forintot különített el.

 

Az emancipációs törvény elfogadásának 150. évfordulója alkalmából, a zsidó szervezetek által rendezendő megemlékezésekre pedig 50 millió forintot biztosítottunk.

 

A Kormány az elmúlt esztendőkben és a jövőben is kész a dialógusra és nyitott minden olyan javaslatra, amely Magyarország szellemi és lelki megújhodását szolgálja.

Késznek kell lennünk arra, hogy meghallgassuk egymást, megpróbáljuk megérteni és elfogadni a különbözőségeket, ugyanakkor erősítsük egymásban mindazt, ami közös. Elsősorban azt, hogy Európa és benne Hazánk megmaradása és megerősödése a zsidó-keresztény hagyományból gyökerező hit mélységeiben és az őszinte párbeszédben keresendő. (Köszönöm szíves figyelmüket!

 

 

Radnainé DR.Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (Nöri) főigazgatója beszédében elmondta, a Salgótarjáni Úti Zsidó Temető jövője szempontjából 2016 korszakváltást jelentett, a terület vagyonkezelésének átvételével ugyanis azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a folyamatos rekonstrukció eredményeként világörökségi színhellyé váljon a temető.

A Nöri vezetője emlékeztetett, a temető újra látogatható, az érdeklődők ingyenes idegenvezetés mellett tekinthetik meg a területet.

Haraszti György, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem tanára előadásában arról beszélt, hogy a Salgótarjáni Úti Zsidó Temető arról a fejlődésről, illetve igazodásról tanúskodik, amelyen a zsidóság is átment az emancipációs törvényt követően. Példaként említette, hogy a temetőben az ortodox zsidó hagyományokkal szakító, inkább a kor keresztény szokásait követő kripták, timpanonok is megtalálhatók.