hírlevél 17-11-16 (Varga Lévi, vasárnap: ros hódes, mazsihisz pályázat nyertesei, fotópályázat, stb)
x |
|
||||
Tiszteltjeink!
—- hagyomány
„Toldot” nemzedékek. Ez a címe a szakaszunknak. Ábrahám nemzette Izsákot, aki feleségül vette Rebekkát. Teherbe esett. Ikrek tusakodtak a méhében. „im kén, lámá ze ánohi?” – „Ha ez ilyen, akkor én miért vagyok?” kiáltott fel az édesanya.
A kérdés visszahangzik…
A fájdalom ereje és emléke erősebb, és vajon legyőzheti-e pozitív élmények szinte természetesnek vett emlékét. Mert evidencia, hogy reggel felkelünk, hogy a nap ránk süt, hogy van víz a fürdőszobában és étel a hűtöben, no meg persze a kocsink is elindul… (pedig mindegyik már önmagában is csoda)
Születésnapom lesz nemsokára. Visszatekintek a 46 évemre. Vele együtt édesanyám és édesapám és nevelőapám emlékére is. Régi emlékek élnek bennem és szorítják meg a karomat. Húznak vissza.
Pontosan tudom, hogy az időt nem évekkel kell mérni, hanem mélységgel. érzelmek pezsdülésével, belénkívódó élményekkel és a megismerés gyönyörével.
Számomra aktuálisabb a Rebekkai 4 évezredes egy mondatos – fájdalmas – felkiáltása, mint a jelenkor celebjeinek hosszú oldalakon hömpölygő mindenféle testfolyadéka.
Az ok egyszerű: mert nekem aktuális a kérdése: „miért vagyok?”
Röpke és emléktelen pillanatoknak tűnnek és lassan pergő órák, napok és hetek. „Mit csináltál nyáron?” lehet kérdezni… „hááát… nyaraltam” – hangzik a válasz. Emlékezetünk nem őrizte meg, ami csak teletöltené a véges memóriánk puffereit. Minap beszéltem egy barátommal Steve Jobs-ról és a világ egyik leghíresebb beszédéről, amit a Stanford Egyetemen mondott el.
(mellékelem lejjebb… 14 perc hallgassátok meg!)
A következő mondattal fejezte be:
„I wish that for you. Stay hungry. Stay foolish.” azaz
„Ezt kívánom nektek. Maradjatok éhesek. Maradjatok bolodok.”
A Tóra – a maga mértékletes módján – a tartalmas életet tanítja.
Ünnepeink vannak és hétköznapjaink, ám azokat bátran és kíváncsian kell megélni! Tegyél fel kérdéseket! Méltatlankodj bátran. – Ábrahám is ezt tette. Ám minden pillanatban köszönd meg a világod – sokszor evidens – létezését. Mondj áldásokat. Almára, körtére, hegyre és völgyre. Szívárványra és jó hírre.
Ne féltsd magad az eseményektől! Csodálkozz rá a világra. Minden évben át kell élni az egyiptomi kivonulást – a szabadulás hosszú pillanatát. a Tóraadás virággal teli éjjelét. A Jom Kipur fehér megbánást. Újra és újra.
Megtanít minket hogy a megismerés kockázata az nem a félelem mértéke.
Kérdezd meg mint Rebekka: „Ha ez ilyen, akkor én miért vagyok?”
Az emlékek gyűjtése azt jelenti, hogy merünk élni és cselekedni – méghozzá a szívünk szerint. És a szubjektív éveink fölékerekednek a fájdalmaknak.
Rebekka megszűlte Jákobot, azaz más néven Izraelt. Neki 12 fiúgyermeke született. Izrael törzsei. Azaz mi.
Mi vagyunk a válasz Rebekka kérdésére. Az élmények csodává teszik a nekünk adatott éveket. És akkor nem a napokat kell számlálni, hanem csupán érezni kell.
— sábát —
hetiszakasz: Toldot