A BreuerPress és a HetiTV hírei 

A BreuerPress és a HetiTV hírei 

A teljes kudarc és a nyilvánvaló végrehajthatatlanság ellenére az Európai Unió nem tett le arról, hogy felső határ nélküli betelepítési kvótákat vezessen be – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője.  A politikus szerint az EU képtelen belátni, hogy a kvótarendszer teljes csődöt mondott. Most például lehetővé tennék akár 50 ezer ember áttelepítését Törökországból – tette hozzá, jelezve, hogy ez az EU-s állam- és kormányfők tanácsának döntéseivel is ellentétes.

.

Apáti István, a Jobbik parlamenti képviselője a Szent Korona Rádió Sin City című, 2011. július 23-i műsorában még mint a „nemzeti radikális párt képviselője” a zsidók gazdasági és politikai térnyerése miatt aggódott. Idén már vele mondatták el a néppártosodó Jobbik új elvi alapvetéseit.

„Mint nemzeti radikális párt képviselője kötelességemnek érzem elmondani, hogy nyilván a zsidó gazdasági és politikai befolyás azért juthatott idáig, mert húsz éven keresztül a Jobbikot leszámítva az összes politikai párt meg az összes kormány ehhez asszisztált” – így szól Apáti István hat évvel ezelőtti rádiónyilatkozata a zsidóságról. „Minden magyart képviselünk. Abból a megosztottságból, amit az elmúlt közel három évtized előidézett Magyarországon, elég volt” – ezt pedig már idén nyáron mondta Apáti István azon a sajtótájékoztatón, amelyen pont ő ismertette a néppárttá váló Jobbik új elvi alapvetéseit.

 

Megszavazták a kormánypárti képviselők a sportegyesületek adókedvezményeit, és szavazott a Ház a Czeglédy-ügy kárrendezésének ügyében is. Ha egy állami kampánytámogatásban részesülő párt az országgyűlési választáson egyszázalékos eredményt sem ér el, köteles visszafizetni az államtól kapott kampánypénzt – így szigorította az Országgyűlés a kamupártok visszaéléseinek megakadályozására a kampányfinanszírozási törvényt. Amennyiben egy érintett politikai szervezetnek vissza kell fizetnie a támogatást és ezt nem teljesíti határidőben, akkor a törvény értelmében a vezető tisztségviselői állnak helyt egyetemlegesen a támogatás visszafizetéséért. Az Országgyűlés szigorította a büntető törvénykönyvet is, így ezentúl véglegesen el kell tiltani a gyermekekkel való foglalkozástól azokat, akik 18 évnél fiatalabbak sérelmére követnek el a nemi élet szabadsága, a nemi erkölcs elleni bűncselekményt.

Az emberi erőforrások minisztere szerint a visegrádi együttműködés államai Németországgal és Ausztriával együttműködve az Unió gazdasági motorja lehetnek. Balog Zoltán az InfoRádiónak elmondta, az identitásválságban is döntő válaszokat adhatnának Európa jövőjét illetően.

Balog Zoltán Sankt Pöltenben találkozott Johanna Mikl-Leitnerrel, Alsó-Ausztria tartományfőnökével és előadást tartott az EU regionális politikájáról a Duna-régió és Közép-Európa Intézet rendezvényén. Az alakuló osztrák kormány új esélyt jelent az osztrák-magyar kapcsolatokban, az Uniót pedig közelebb kell vinni az emberekhez – mondta az emberi erőforrások minisztere. „Azonosítottuk azokat a súlyos problémákat, amelyekkel a világ és Európa szembenéz. Az elöregedést és a demográfiai válságot, ennek kapcsán a migrációs krízist. Ausztriában egyébként úgy látják, hogy ez egy lehetőség is, Magyarországon mi ezt kevésbé látjuk így” – mondta a miniszter. Hozzátette: „többen gondolták úgy, hogy Európának akkor van jövője, ha a vidéki népet megerősítjük és támogatjuk, mert ez nem egyszerűen csak mezőgazdasági kérdés, hanem az életminőség kérdése is. Az urbanizáció, a város előnye a vidékkel szemben Európára nézve középtávon komoly veszélyeket jelent részben a gazdasági növekedés, részben pedig az életminőség szempontjából” – mondta el a megbeszélésekről és a rendezvényről Balog Zoltán.

Infokommunikációs távszolgáltatást indít látássérülteknek a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ), a projektet a kormány 470 millió forinttal támogatja – jelentette be Czibere Károly. Közölte, áprilisban hirdetett meg a kormány egy négymilliárd forintos keretösszegű pályázatot az Országos Fogyatékosságügyi Tanács tagjainak, ezen a kiíráson nyert az MVGYOSZ. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke elmondta, a Távszem nevű szolgáltatáshoz kifejlesztenek egy okoseszközökre letölthető, internet segítségével használható alkalmazást, amelyen keresztül képzett szakemberek videohívásokat fogadnak majd, és az eszközök kameráján keresztül látják majd a hívó fél környezetét, illetve a problémát, amiben segíteniük kell.

Közel 21,5 milliárd forintos forrásból elindul a Kárpát-medencei óvodafejlesztés második üteme, amelynek keretében 77 új óvoda, bölcsőde épül és 250 intézmény újul meg 2019 végéig – jelentette be Grezsa István kormánybiztos. Közlése szerint jelen pillanatban a határon túli magyar óvodások száma 48 ezer körül van, a cél, hogy ez a szám legalább 60 ezerre duzzadjon, azaz a vegyes házasságból származó gyerekek is nagyobb eséllyel kerüljenek magyar intézményekbe.  Az új fejlesztéseknek köszönhetően az óvodai és bölcsődei férőhelyek száma több mint tízezerrel nő Kárpát-medence szerte.

Törvénysértő volt, hogy a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás ügyében első fokon terrorcselekmény miatt elmarasztalt Ahmed H. ítéletét és új elsőfokú eljárást rendelt el – mondta ki a Kúria. A döntés az ügy érdemét nem érinti, a már zajló megismételt eljárás folytatódik, a Kúria elsősorban elvi, eljárásjogi kérdésekben foglalt állást a jövőre nézve. A bíróság egyetértett a jogorvoslatot kezdeményező Legfőbb Ügyészséggel abban, hogy a táblabíróság a hatályon kívül helyezés indoklásában megjelölt hiányosságokat pótolhatta volna a másodfokú eljárásban, azaz az elsőfokú ítéletet érdemben kellett volna felülbírálnia.

A Demokratikus Koalíció a bérek ütemes emelésével, valamint az oktatási és a képzési rendszer átalakításával orvosolná a munkaerőhiányt. Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt fővárosi képviselője kedden budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az általánossá vált munkaerőhiány már régóta sújtja a BKV-t, de a 3-as metró pótlásakor kiderült, hogy 250-300 buszsofőr hiányzik a rendszerből. A cég ezért a megfelelő jogosítvánnyal rendelkező és egészségügyileg alkalmas szerelőit, mérnökeit és irodai dolgozóit beszéli rá arra, hogy a főállásuk mellett buszt is vezessenek – tette hozzá.

Keddtől új főszerkesztője van a Magyar Nemzetnek, társügyvezetője a lapot is jegyző kiadónak, vezérigazgatója a Hír Tv Zrt.-nek; az MNO.hu-n publikált közlemény szerint „egységes irányítás alatt erősíti felelős politikai-közéleti szerepvállalását a Hír TV, a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió”. Mint írták, a Magyar Nemzet napilapot kiadó és az MNO.hu hírportált üzemeltető Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. társügyvezetői posztján Faragó Csaba, az ÁPV Zrt. és az MVM Zrt. korábbi vezetője, Magyarország volt szingapúri nagykövete váltotta Simicska Ádámot. A Hír TV Zrt., a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. és a Lánchíd Rádió Kft. tájékoztatása szerint emellett mostantól a Magyar Nemzet főszerkesztői tisztét a Lánchíd Rádió ügyvezető főszerkesztője, Schlecht Csaba tölti be D. Horváth Gábor helyett.

 


Külpolitika:

Miután Benjamin Netanjau izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy a zsidó állam számára elfogadhatatlan lesz Irán térnyerése Szíriában, és a biztonsági érdekei mentén adott esetben beavatkozik, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról beszélt, hogy teljesen törvényesen van jelen Teherán a polgárháború sújtotta országban – írta a Jerusalemonline.com. Az orosz külügyminiszter egyébként arról is beszélt, hogy az amerikai beavatkozások az ISIS érdekeit védték. Netanjahu azt követően nyilatkozott, hogy Oroszország és az Egyesült Államok megállapodott egy új fegyverszünetről Szíriában a libanoni és az izraeli határ mentén. A megállapodás kapcsán az izraeli miniszterelnök aggodalmának adott hangot, hogy ez Irán befolyását fogja növelni a térségben.

Az olasz régészeti hatóság bejelentette, hogy egy 1569-ben lerombolt, középkori zsidó temetőt tártak fel Bolognában. A 2012 és 2014 között folytatott ásatások során 408 sírt azonosítottak, így ez a legnagyobb középkori zsidó temető az országban. A feltárást egy lakóépület építési munkáinak megkezdése miatt rendelték el a helyszínen. A felfedezést egy sajtótájékoztatón jelentették be, ahol megjelent Virginio Merola, Bologna polgármestere, Alberto Sermoneta, a város főrabbija és a zsidó közösség elnöke is. “Különleges felfedezés ez, mely gazdagítja városunk kultúrtörténetét és tanúskodik a bolognai zsidó jelenlétről.” – jelentette ki a polgármester az israelnationalnews.com összeállítása szerint.

Egy nem zsidó drezdai tinédzser kapott idén kitüntetést zsidó szervezetektől, mert az iskolájában fellépett a burjánzó antiszemitizmus ellen. Emilia S.-ként nevezik meg a bátor 15 éves fiatalt. Németország keleti felében évek óta erősödő tendenciát mutat az idegenellenesség és az antiszemitizmus. A kitüntetett lány osztálytársai egymást pontozták neonáci szlogenek elmondásáért, de az is pontot ért, ha valaki 88 százalékra töltötte fel a mobilját (ebben a szubkultúrában a 88, a „Heil Hitler!” köszöntésre utal, mivel a H a nyolcadik betű az ábécében).

Ha valaki tüsszentett, akkor pontot kapott az, aki a „heil-ung” (körülbelül gyógyulást/egészségedre) helyett „Heil Hitlert!” mondott, extra pont járt a náci karlendítésért is. Mindennapos volt a zsidózás és a holokauszt-viccek mesélése – olvasható a Times of Israel cikkében. Emilia a kitüntetéssel járó 2000 eurót egy 14 éves berlini zsidó fiúval akarja megosztani, akinek egy évvel ezelőtt egy másik iskolába kellett mennie, mert fizikailag és verbálisan is zaklatták. Emilia még a régi iskolájába jár, ahol nem szűnt meg a neonáci beszéd, de mint mondta „halkabb lett”.

A húszi lázadók uralta jemeni főváros, Szanaa repülőterét bombázta a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció, megrongálva annak kifutópályáját és irányítótornyát – közölték jemeni tisztségviselők. Habár a helyreállítási munkálatok azonnal megkezdődtek, a keddi légicsapások éreztetni fogják hatásukat a repülőtér működésében – tették hozzá az illetékesek. Jemenben több mint három éve polgárháború dúl a kormányerők és az Irán által támogatott síita húszi lázadók között, akik 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén. A lázadók ellen 2015 márciusában a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció is hadba lépett, és légierővel segíti a kormányt.

Jól van és két napon belül visszatér Libanonba – jelentette be Twitter-üzenetében a tíz napja váratlanul lemondott Szaad Haríri libanoni kormányfő. A november 4-én Rijádban lemondását bejelentő miniszterelnök nyugalomra intette a libanoniakat, hozzátéve, hogy családja továbbra is Szaúd-Arábiában marad. Néhány libanoni tisztségviselő felvetette, hogy a szaúdi állampolgársággal is rendelkező Harírinek családjával együtt kellene visszatérnie hazájába, hogy elejét vegyék bármiféle szaúdi befolyásolási kísérletnek. Szerintük ugyanis a libanoni kormányfő valójában nem szabad akaratából mondott le és maradt az elmúlt napokban Rijádban, hanem Szaúd-Arábia kényszerítette erre. Haríri és Rijád is cáfolta ezeket a feltételezéseket. A szunnita királyságba látogató Besar er-Raj pátriárka, a libanoni maronita keresztény egyház feje a miniszterelnökkel és Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceggel folytatott megbeszélését követően szintén közölte: Haríri a lehető leghamarabb visszatér Libanonba. A Rijádban tartózkodó miniszterelnök november 4-én mondott le váratlanul, arra hivatkozva, hogy félti az életét, illetve Irán és a Hezbollah radikális síita szervezet rátette kezét az országára. Libanoni kormánykörökben az a hír terjedt el, hogy Harírit a szaúdi hatóságok kényszerítették lemondásra, majd házi őrizetbe helyezték. Michel Aun libanoni államfő pedig leszögezte: addig nem fogadja el a miniszterelnök lemondását, amíg azt nem személyesen nyújtja be neki.

A dán legfelsőbb bíróság döntése értelmében elveszítette állampolgárságát egy dán férfi, aki az Iszlám Állam terrorszervezet soraiban kapott kiképzést. A Ritzau dán hírügynökség úgy tudja, ez az első eset, hogy egy, az országban született dántól megvonják állampolgárságát.  A legfelsőbb bíróság szóvivője elmondta: a 25 éves férfi Dániában született és nőtt fel, a most visszavont dán mellett török állampolgársága is van. Hozzátette: hatéves börtönbüntetésre ítélték, és a büntetés letöltését követően kiutasítják az országból.


Közép-Európában egy gazdasági, infrastrukturális hálózatrendszer és egy erős politikai tényező kiépítésére van szükség, amely ellensúlyt jelent az európai viszonyrendszeren belül – hangsúlyozta Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke a félidejéhez érkezett kabinet eddigi kétéves tevékenységét értékelő. Összefoglalva a Jog és Igazságosság (PiS) párt kormányzásának első két évét, Kaczynski külpolitikai viszonylatban kiemelte a regionális, a kelet- és közép-európai térség észak-déli tengelyén folytatott együttműködést, elsősorban a visegrádi csoport (V4) és a Három Tenger Kezdeményezés keretében.  Az utóbbit „nagy, az Egyesült Államok támogatását élvező vállalkozásnak” minősítette, amely szerinte egyensúlyszerepet tölt majd be Európában, és melynek résztvevői számára az együttműködés megerősítést jelent.

A bíróság nem engedte meg a muszlim egyesületeknek, hogy az észak-rajna-vesztfáliai iskolákban órákat tartsanak az iszlámról. Németország két legnagyobb muszlim szervezete a Németországi Muszlimok Központi Tanácsa (ZMD) és az Iszlám Tanács (Islamrat) kijelentette, továbbra is küzdeni fognak azért, hogy az iszlámot bevihessék az iskolákba – írja a Deutsche Welle. Szerintük a muszlim gyerekeknek szükségük van a vallásukról történő oktatásra. A bíróság ítélete szerint a két szervezet nem felel meg az összes olyan kritériumnak, ami a német alkotmány szerint egy vallási egyesületre jellemző, ezért nem kaphatják meg azokat a privilégiumokat, amikkel a protestánsok és a katolikusok rendelkeznek.

Hetedik éve csökken a szabadság az interneten, ami nagy fenyegetést jelent a demokráciára – adott hangot aggodalmának a Freedom House amerikai központú emberi jogi szervezet. A Freedom House jelentésében 65 országot vizsgált, köztük Magyarországot, amelyet az internetes szabadságjogok biztosítása szempontjából szabad országnak talált. Az idei folyamatában immár a hetedik év volt, hogy világszinten csökkent az internetezők szabadsága – állapította meg a szervezet, amelynek összefoglalója szerint 32 országban – köztük Magyarországon – csökkent a szabadság a világhálón, és csak 13 államban javult a helyzet.

Szándéknyilatkozatot írt alá huszonhárom európai uniós tagállam szakminisztere az unió védelmi dimenziójának megerősítését célzó, úgynevezett állandó strukturált együttműködés létrehozásáról. Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, valamint Sigmar Gabriel német külügyminiszter történelmi jelentőségűnek nevezte a szándéknyilatkozatot, amit Magyarország képviseletében Simicskó István honvédelmi miniszter írt alá. Közölte: Magyarország hangsúlyosan, a kezdetektől képviselte azt az álláspontot, hogy az európaiaknak szüksége van közös védelemre és olyan képességekre, amellyel az illegális migráció és a terrorizmus ellen hatékonyabban fel tud lépni, valamint a válságövezetekben is hangsúlyosan ott tud lenni.

 

 

Gazdaság:
Magyarország bruttó hazai terméke a nyers adatok szerint 3,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva 2017 III. negyedévében – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá. A GDP volumene 2017 első három negyedévében 3,7 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Gyorsult a magyar gazdaság növekedési üteme a harmadik negyedévben – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy már a KSH iparra vonatkozó részadatai is bővülést mutattak a harmadik negyedévre, ugyanakkor az idei utolsó negyedév gyorsulása még erőteljesebb lehet. Kiemelte, hogy az emelkedésben jelentős szerepe volt az építőiparnak, hiszen a családi otthonteremtési program egyre inkább kiteljesedik, egyre többen igénylik és nő a lakásépítési engedélyek száma, ami érzékelhető az ágazat eredményein is. Varga pozitívan értékelte a járműipar teljesítményét, a gyengülő nyugat-európai értékesítés nem befolyásolta úgy, mint ahogyan kalkulálni lehetett volna.

 

A káros szenvedélyek csökkentése mellett az egészségügyi kiadások bővítése segíthet a lakosság élethosszának növelésében. A dohányzás és az alkohol fogyasztásának felére csökkentésével tizenhárom hónappal nőhetne meg az átlagos várható élettartamunk, az egy főre jutó egészségügyi kiadások 10 százalékos emelésével pedig három és fél évvel – derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egészségügyi tanulmányából. A ráfordításoknál persze nem a több pénz, hanem az erőforrások felhasználása, a többletből vásárolt korszerű eszközök, a gyógyszerek és a magas szintű orvosi ellátás segíthetnek a halálozás kitolásában – olvasható a Világgazdaságban. Mivel hazánkban az átlagnál alacsonyabb a várható élettartam (a férfiaknál 72,3 év, a nőknél 79 év), a fenti változtatások a magyarországi lakosságra is jelentős hatással lehetnek, főleg mert van tere a fejlődésnek. Míg az OECD-országokban a lakosság 18 százaléka dohányzik, addig Magyarországon 25,8 százalék. Igaz, ez is előrelépés, mert 2005-ben még a magyarok 30,2 százaléka gyújtott rá naponta legalább egyszer.

Sport:

Újszerű megállapodást kötött egymással a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ): első alkalommal rögzítették írásban, hogy együtt vesznek részt a sportág fejlesztésében, a sportolók verseny- és eszközrendszerének biztosításában. Szabó László, az MPB elnöke a szerződés aláírásakor úgy fogalmazott: a megállapodás úttörő az MPB szempontjából, s meggyőződése, hogy a többi sportági szakszövetség is követni fogja a példát. Az eseményen a két elnök – Szabó László mellett az MVSZ részéről Csampa Zsolt – és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte a múlt heti, római kerekesszékes vívó-világbajnokságon három arany-, két ezüst- és három bronzérmet szerző magyar válogatott tagjait, köztük a két bajnokot, Krajnyák Zsuzsannát és Osváth Richárdot.

Könnyű:

A varsói gettó titkos levéltára, a gettóéletet és a náci bűntetteket dokumentáló úgynevezett Ringelblum-archívum anyagait bemutató állandó kiállítás nyílt a varsói Zsidótörténeti Intézetben. Az Amit nem tudtunk világgá kiáltani című tárlat ünnepi megnyitóján jelen volt Andrzej Duda lengyel államfő, valamint Piotr Glinski kormányfőhelyettes és kulturális miniszter is. Az archívum összegyűjtését a zsidó önszerveződés egyik vezetője, Emanuel Ringelblum történész kezdeményezte a németek által 1940-ben létesített varsói gettóban, az Oneg Sábát (A szombat öröme) nevű földalatti csoport megalapításával. Ringelblumot 1944-ben a nácik kivégezték. Az Oneg Sábát több tucat zsidó értelmiségi tagja a gettóéletet, valamint a megszállt Lengyelország területén a zsidók ellen elkövetett náci bűntetteket dokumentáló anyagokat gyűjtötte össze.