A BreuerPress és a HetiTV hírei 

A BreuerPress és a HetiTV hírei 

Lázár János kancelláriaminiszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő a 103. Kormányinfón beszélt a kormányzat előtt álló feladatokról, valamint a kormányzat aktuális bel- és külpolitikai ügyeiről is. A tájékoztatón a heti Tv is feltette kéréseit Lázár Jánosnak. A Heti Tv kíváncsi volt arra, hogy a kormányzati szervek Várba való költözésekor az új épületekben számítanak-e a kortárs képzőművészet alkotásaira, kívánnak-e vásárolni ezekből. Lázár János válaszában elmondta, csak a saját minisztériumával kapcsolatban tud nyilatkozni. A Miniszterelnökség az egykori Karmelita kolostorba költözik majd, ez egy jelentős műemléki beruházás is. A miniszter kiemelte, természetesen szeretnének majd vásárolni kortárs képzőművészet6i alkotásokat, de csak és kizárólag az ésszerűség határain belül.

A Heti Tv másik kérdésére azt válaszolta a kancelláriaminiszter, hogy a Csontváry Múzeummal, annak a fővárosba való költözésével kapcsolatban még nincsen döntés. Lázár János hozzátette, a Liget Projektnél a munkálatok haladnak, a kivitelezések rövidesen elkezdődnek azon három múzeum esetében, amelyek a tervekben már szerepelnek, ezek az új Nemzeti Galéria, a Magyar Zene Háza, valamint a Néprajzi Múzeum. Ugyancsak kíváncsi volt a Heti Tv a kormány véleményére a 3-as metró felújítása kapcsán azokra a problémákra, amelyekre a mozgáskorlátozott érdekvédelmi szövetségek hívták fel a figyelmet, azaz arról, hogy a felújítás után nem lesz mindegyik megálló akadálymentes. Lázár János válaszában megerősítette, a szervezeteknek ezekről a kérdésekről a Fővárossal kell tárgyalniuk. A Heti Tv megkérdezte, mi a véleménye a miniszternek arról, hogy a Kolozsvárott megrendezett Zsidó Napok eseményeiről nem igazán tudósított a hazai média. Lázár János a kérdésre nem tudott válaszolni, mint mondta, nem tudja, hogy miért alakult így.

A Kormányinfón elhangzott még:

Lázár János elmondta, a kormány állást szeretne foglalni a zaklatási ügyekben, amelyek az elmúlt hetekben jelentek meg a sajtóban. Szerinte a legfontosabb az emberi méltóság és az áldozatok védelme, mint kiemelte: „A leghatározottabban elutasítjuk a hatalommal való visszaélés minden formáját és az erőszak minden formáját.”, majd hozzátette, a kormány nem szeretne beleszólni olyan dolgokba, ami magánélettel kapcsolatos.

Ezzel kapcsolatban egy kérdésre azt mondta, hogy az állam fenntartóként nem tervez semmilyen beavatkozást, de ha az áldozatok oldaláról felmerül jogszabály módosítási igény, akkor azt mérlegelnék, de minden eset más, majd azzal egészítette ki, hogy az áldozatok nem tettek feljelentést, amit ő megért, csak arra utalt ezzel, hogy ahol eljárás indult, ott volt eredmény.

A miniszter később kifejtette, a kormány 51 milliárd forintot biztosít a határvédelemre december 31-ig. Jelenleg 600-700 illegális bevándorlót tartanak nyilván Magyarországon. Majd hozzátette, Orbán Viktor miniszterelnök külön kérte, figyeljenek azokra a vállalkozókra, akik részt vettek a határvédelemben, de nem kapták meg a jogos pénzüket, azok jussanak hozzá.

Lázár János közölte: Soros György napokon belül Brüsszelbe látogat, és szeretné a különféle politikusokat csatasorba állítani, mint mondta: „Nem tudom, hogy ez igaz-e, de rengeteg hír látott napvilágot arról, hogy milyen nagy Soros befolyása Brüsszelben”. A kormány azt kérte Pintér Sándortól, hogy Soros György „hálózata” jelent-e bármilyen veszélyt Magyarországra, ezt tárgyalni fogja majd a kormány.

A miniszter szerint kötelező betelepítés és kvóta esetében az Európai Bizottság „lopakodó és sunyi” módon szervezi a betelepítést. Ezzel kapcsolatban Lázár János szerint kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben a bizottság, és olyan válaszadási határidőket szab ki a kormánynak, ami irreális. Azt mondta: megvannak a válaszaik, de tudatosan nem válaszolnak, mert szerintük elfogadhatatlan ez a kettős mérce.


A kancelláriaminiszter az ukrán-magyar kapcsolatokról azt mondta, hogy a kormány együttműködésre törekszik. A kormány álláspontja szerint ha egy kisebbségi csoportnak volt valamilyen joga, akkor azt egy EU-ba törekvő országnak meg kell tartania. Szóba került a hajléktalanság ügye is. Lázár János véleménye szerint a télen egyetlen hajléktalan sem maradhat fedél nélkül. Életbe lép a szociális tűzifa program.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a következő parlamenti választás elsődlegesen nem arról szól, hogy melyik pártra, hanem hogy milyen jövőre szavaznak a választók. „Meg akarjuk-e védeni mindazt, amit elértünk, Magyarországot továbbra is nem bevándorló országként akarjuk-e látni, vagy pedig beadjuk a derekunkat, elfogadjuk azt, amit diktálnak, szabad nemzetből ismét alávetett nemzetté válunk, és elfogadjuk, hogy bennünket mások (…) olyan bevándorlóországgá fognak átalakítani, amely a nemzeti kultúrájára és a keresztény hagyományaira nem épít” – mondta a 2018-as választásról a kormányfő a Magyar Diaszpóra Tanács VII. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban. Szerinte ezért a jövő évi választásnak van egy, a pártokon messze túlmutató dimenziója és történelmi távlata is. A bevándorlásról úgy fogalmazott: az „európai egyesült államokat” létrehozni szándékozó erők akadálynak tekintik a nemzeteket és a keresztény tradíciót, ezért szándékosan szállítják Európába az idegen kultúrákból érkező, „sok esetben sajnálatra joggal igényt tartó tömegeket”. Megjegyezte, Európán kívül egyetlen más ország sem szállítja be magához milliószám a migránsokat.

Guy Verhofstadt olyan döntéseket támogatott az Európai Parlamentben, amelyek „kötelező letelepítési kvótákat kényszerítenének a tagországokra, jelentős bírsággal sújtanák a rendelkezésnek eleget nem tévő államokat, és szerepet szánnának a civil szervezeteknek az áttelepítési folyamatban” – emlékeztetett Kovács Zoltán kormányszóvivő az Európai Parlament (EP) liberális frakcióvezetőjének címzett nyílt levelében. Verhofstadt emellett arra buzdította a magyar állampolgárokat, hogy a tavaly októberi kvótareferendumon voksoljanak igennel, azaz támogassák ezt az elképzelést. „Most pedig azt állítja, hogy mindez hazugság, és sohasem volt ilyen terv”; „ez vérlázító” – írta a kormányszóvivő az abouthungary.hu oldalon közzétett levelében. Kovács Zoltán Soros György „megbízható szövetségesének” nevezte Verhofstadtot. Felhívta a figyelmet arra, hogy a volt belga kormányfő neve kimagasló helyen szerepel a Soros-hálózat tagjainak kiszivárogtatott belső listáján, amely az Európai Parlamenten belüli megbízható szövetségeseket sorolja fel.

Még novemberben bejelenti a kormány, hogy a jövő évtől mely állami ügyeket tudjuk majd elektronikus úton intézni úgy, hogy személyes kapcsolatfelvételre nem kerül sor. A változások már a következő év első harmadában, lehetőség szerint már januárban hatályba is léphetnek – árulta el az mfor munkatársának Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. A kormány azt a célt tűzte ki, hogy a lehető legtöbb szolgáltatás, ügyintézés legyen elérhető az internet segítségével, de Deutsch arról egyelőre nem kívánt beszélni, hogy mely ügyek esetében lehet majd teljesen kiiktatni a kormányablakok, okmányirodák felkeresését, de ezek a részletek is ki fognak derülni a hamarosan sorra kerülő bejelentésből.

Még novemberben odaérhet az adósmentő támogatás a kórházakhoz – értesült a Népszava. Mintegy 56 milliárd forintos konszolidációs csomagot hagyott jóvá a kormány az egészségügyi intézmények adósságainak rendezésére. Az intézmények közötti pénzosztás elveit a jövő héten ismerteti a főigazgatókkal Ónodi-Szűcs Zoltán. Az egészségügyért felelős államtitkár már korábban egyértelművé tette: ezúttal elmarad az automatikus pénzosztás. Az eladósodás mértéke ugyanis csak az egyik szempont lehet, amellett megnézik azt is, ki, mit tett az elmúlt évben a gazdálkodása stabilizálásért. Így elvben olyan intézményeknek is juthat a konszolidációs milliárdokból, amelyeknek nincs is adósságuk. A Magyar Államkincstár adatai szerint szeptember végén 39,4 milliárd forinttal tartozott az egészségügy a beszállítóinak.

Abban az esetben, ha egy gazdasági társaság, illetve egyéni vállalkozás egy családi házba van bejegyezve vagy ott telephellyel rendelkezik, továbbra is fizetni kell a kéményellenőrzésért, amit továbbra is kötelezően el kell végeztetni évente. A lakossági körön kívüli ingatlanok – egyéni vagy társas vállalkozások székhelyeként, telephelyeként vagy fióktelephelyként bejegyzett ingatlanok – esetében, ahogyan jelenleg is, az adott megyében, illetve ellátási területen nyilvántartásba vett kéményseprőipari egyéni vállalkozóktól vagy szolgáltató cégektől megrendelésre, díjfizetés ellenében történik az égéstermék-elvezetők vizsgálata – olvasható a Katasztrófavédelem honlapján.

Boldoggá avatják Brenner Jánost, az 1957 decemberében vértanúhalált szenvedett rábakethelyi káplánt – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.  Ferenc pápa  kihallgatáson fogadta Angelo Amato bíborost, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusát, akit felhatalmazott nyolc dekrétum közzétételére, melyekben két vértanúság és hat Isten szolgája hősies erényeinek elismerése szerepel. A két vértanú közül az egyik Brenner János, akit 1957. december 15-én éjjel brutális kegyetlenséggel, 32 késszúrással gyilkolták meg, máig tisztázatlan körülmények között.

Külpolitika:

A holland ügyészség szerint nem számít gyűlöletbűncselekménynek az, ha izraeli gyerekeket kiképzendő cionista terroristának, valamint jövőbeli gyermekgyilkosoknak és megszállóknak neveznek. Abdoue Khoulani, egy hágai képviselő tette ezeket a kijelentéseket még idén májsuban, amikor egy Izraelből érkező gyermekcsoportot fogadott a helyi református egyházközösség  – számolt be a hírről a Jewish Telegraphic Agency. A portál összeállítása szerint az ügyészség csak akkor emelt volna vádat az arab férfivel szemben, ha a zsidóságról beszélt volna, és nem a cionistákról.

Letartóztattak egy palesztin férfit Jeruzsálemtől északra 15 kilométerre, mivel késeket próbált eljuttatni egy terroristának. A feltételezett merénylőt is őrizetbe vették az izraeli hatóságok – írta a The Jerusalem Post. A késeket egyébként egy Korán alá rejtették el, de a rutinellenőrzés során a férfi lebukott. A mostani akció egy héttel azután történt, hogy az izraeli hadsereg hatástalanított egy merénylőt a halamishi zsidó telep környékén. Mint arról a Heti Tv is több műsorában beszámolt júliusban egy zsidó telepes család három tagjával végzett egy palesztin merénylő a halamishi zsidó telepen.

Visszavonulni kényszerült Alex Giládi, az izraeli média egyik legnagyobb hatalmú ura, miután számos nő vádolta meg szexuális zaklatással, sőt erőszakkal. Az egyik kereskedelmi tévécsatornát működtető Keset (Szivárvány) nevű produkciós iroda név nélkül nyilatkozó vezetőségi tagja bejelentette a Haaretznek, hogy ezentúl már nem Giládi a vállalkozás elnöke, noha maga Giládi korábbi közleményében még csak annyit állított, hogy ideiglenesen, a vádak tisztázásáig vonul vissza a cégtől, és jogi lépésekkel fenyegetőzött vádlói ellen. Az amerikai Harvey Weinstein filmproducer szexuális bűncselekményeinek nyilvánosságra kerülése után az egész világon végigsöprő zaklatási ügyeket feltáró hullám Izraelben elsősorban a médiát érte el, miután kiderült, hogy Alex Giládi médiaoligarcha sorozatosan zaklatta a kezdő, fiatalabb és tapasztalatlanabb újságírónőket.

A holland Vöröskereszt „mély bocsánatkérését” fejezte ki, amiért a második világháború alatt nem segítette kellőképpen az üldözött zsidókat. Mindezt azután, hogy egy elismert kutatóintézet kritizálta a szervezet működését a náci megszállás éveiben – írta az israelnationalnews.com „A háborús időszak mindenképpen fekete folt 150 éve működő szervezetünk történelmében.” – mondta Inge Brakman, a holland Vöröskereszt, a Rode Kruis elnöke, aki a „bátorság hiányával” indokolta a történteket. „Őszintén elnézést kértünk az áldozatoktól és hozzátartozóiktól. Felismertük hibáinkat, melyeket a háború alatt és után követtünk el.” – jelentette ki Brakman.

A libanoni hatóságok úgy vélik, hogy Szaad Haríri lemondott libanoni kormányfőt fogva tartják Szaúd-Arábiában – közölte egy magas rangú kormányzati tisztségviselő. A tisztségviselő elmondta: Bejrút külföldi országokkal együttműködve szeretné elérni, hogy a volt miniszterelnök visszatérjen hazájába. A szunnita kormányfő szombaton Rijádban váratlanul bejelentette lemondását, és azzal vádolta meg a síita Iránt, valamint annak helyi szövetségesét, a Hezbollah libanoni síita szélsőséges szervezetet, hogy rátették kezüket az országra. Haríri döntésével újabb válságba sodorta, és a szaúdi-iráni vetélkedés színterévé változtatta Libanont. Libanoni kormánykörökben az a hír járja, hogy Szaúd-Arábia kényszerítette lemondásra Harírit. Rijád és Haríri bizalmasai tagadták, hogy a politikust házi őrizetben tartanák az olajmonarchiában, de maga a volt miniszterelnök eddig nem nyilatkozott a kérdésben.

Megint migránsok támadtak meg egy magyar kamionost Európában. A magyar kamionos épp Calais városából próbált meg kijutni, mikor megtámadták az illegális bevándorlók. Mozsdényi Gábor az eset kapcsán a Facebook-oldalán azt írta, egy parkolóból próbált meg épp kijutni, mikor meglátta, hogy egy migráns rohan utána. Több magyar kamionos is írt a poszt alá. A kommentelők többsége a támogatásáról biztosította a sofőrt, azonban egyikük arról ír, hogy ő is hasonlóan járt. A képeken nemcsak a megrongált kamion, hanem egy bevándorló is látható, aki éppen a rakomány közé próbál bejutni.

Magyarország ma a világ egyik legbiztonságosabb országa annak a politikának köszönhetően, amelyet határainak, egyben Európa határainak védelméért folytat, és képes biztosítani a belső biztonságot is – jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter. A NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos találkozóját követően Simicskó István elmondta, minden érintett területen fel kell lépni az elmúlt két évben fokozottan tapasztalt illegális migráció jelentette kihívások és a terrorizmus ellen, amelyek egyre nagyobb mértékben fenyegetik Európát és vele együtt Magyarországot is. Ez azt jelenti, hogy fokozott jelenlétre van szükség valamennyi válságövezetben, amely kiindulópontja lehet az illegális migrációnak és a terrorizmusnak is.

Kémkedés miatt elítéltek egy svájci állampolgárt Németországban. A német sajtóban Daniel M. néven azonosított férfi a frankfurti tartományi felsőbíróság ítélete szerint a svájci hírszerző szolgálat megbízásából adatokat gyűjtött az észak-rajna-vesztfáliai tartományi pénzügyőrség nyomozóiról, hogy felderítse, miként jutnak el a német hatósághoz svájci bankokból származó adatbázisok, amelyek a pénzüket Svájcba menekítő német adócsalókról tartalmaznak információkat. Az 54 éves férfi ezért egy év tíz hónap felfüggesztett szabadságvesztés büntetést és 25 ezer euró (7,8 millió forint) pénzbüntetést kapott, így szabadon távozhatott a bíróságról. A viszonylag enyhe büntetés annak tulajdonítható, hogy részletes vallomást tett.

Gazdaság:

Idén 3,7 százalékos, jövőre 3,6 százalékos, 2019-ben pedig 3,1 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely csütörtökön tette közzé esedékes őszi gazdasági előrejelzését mind az EU egészére, mind az egyes tagállamokra nézve. A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatósága (EcFin) az idei és a következő év vonatkozásában is egy ezrelékponttal javította a magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó korábbi prognózisát. Emlékeztettek rá, hogy a magyar GDP tavaly „csak” 2,2 százalékkal nőtt, miközben a bővülés 2015-ben még 3,4, 2014-ben pedig 4,2 százalékos volt. A bizottság rámutatott, hogy a gazdasági aktivitás idén jelentősen erősödött Magyarországon, aminek a magánfogyasztás és a beruházások élénkülése volt a fő hajtóereje. A beruházások szintje 15,2 százalékkal, a magánfogyasztás 4,6 százalékkal emelkedett.

 

októberben a fogyasztói árak átlagosan 2,2 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt – jelentette a KSH. Az élelmiszerek ára 3,3 százalékkal emelkedett, ezen belül a vaj, vajkrém 17,3, a sajt 8,1, a sertéshús 6,4, a kenyér 6,0, a kávé 5,6, a párizsi, kolbász 5,3, a tojás 4,6 százalékkal drágult 12 hónap alatt, 2016. októberhez viszonyítva. A baromfihús ára 12,8 százalékkal csökkent. A legnagyobb mértékben, átlagosan 6,8 százalékkal a szeszes italok, dohányáruk drágultak.

Sport:
Oroszországban nem létezik állami doppingrendszer – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Cseljabinszkban. „Oroszországban sohasem volt, nincs, és remélem, hogy sohasem lesz állami doppingrendszer, amivel megpróbálnak bennünket meggyanúsítani, sőt, megvádolni” – mondta Putyin. Az orosz vezető mindemellett elismerte, hogy csakúgy, mint sok más országokban, Oroszországban is van doppingolás, az egyes eseteken az orosz vezetés „dolgozik és dolgozni fog”. Mint mondta, a doppingváddal illetett sportolókat polgári bíróságokon kell megvédeni.

Könnyű:

Országossá bővül a Vigyél Haza Alapítvány ingyenes mikrochip-leolvasó hálózata, amelyet 2015-ben indított el a szervezet a kutyabarát vendéglátóhelyek és az önkéntes állatorvosok közreműködésével. Az elmúlt évben a rendszer segítségével több mint 240 elkóborolt kutya kerülhetett haza gazdájához. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Telenor támogatásának köszönhetően rövidesen csaknem 100 helyszín várja országszerte a gazdátlan állatok megtalálóit. A hétköznapi járókelőknek kulcsszerepe van az elkóborolt kutyák hazajuttatásában, de a chippel ellátott állatok gyors állatorvosi azonosítása nehézséget jelenthet, főként az esti órákban. Ebben segítenek azok a kutyabarát helyeken elhelyezett, ingyenesen elérhető eszközök, amelyekkel könnyedén leolvashatók az állat mikrochipjének adatai, és a programban résztvevő önkéntes állatorvosok táblagépen, azonnal képesek azonosítani a kutyákat az erre szolgáló adatbázisban, így azonnal fel tudják venni a kapcsolatot az állatok gazdáival.