Indulnak a részországgyűlések

Indulnak a részországgyűlések

Az MSZP folytatja szembesítő kampányát és részországgyűléseket is tart, de a választásokig nem kezdeményez a parlamentben vitanapot, nem vesz részt ötpárti egyeztetéseken, nem fordul a köztársasági elnökhöz és az Alkotmánybírósághoz (Ab) – közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.Tóth Bertalan azt mondta, az MSZP legfontosabb célja, hogy a Fideszt leváltsa 2018-ban, a szocialisták ezért indítottak a parlamentben és azon kívül is szembesítő kampányt.    Hozzátette: azzal akarják szembesíteni a kormányt, hogy mit művelt az egészségügyben, az oktatásban, a szociális területen és hogyan működteti „az államilag szervezett maffiahálózatot”.    A politikus közölte, a parlamenti műfajokon – napirend előtti felszólalásokon, interpellációkon, azonnali kérdéseken – túl a Parlament falain kívül részországgyűléseket szerveznek, ahova helyi civil szervezeteket, értelmiségieket is várnak. Az elsőt csütörtökön Egerben tartják, a nyugdíjasok helyzetével foglalkoznak – részletezte.    Elmondta, az év végig lesz még ilyen tanácskozás Kazincbarcikán, Ajkán, Szegeden és Pécset, a munka világáról, az egészségügyről, a szociális ügyekről, a városfejlesztésről, az európai uniós ügyekről tanácskoznak.    Tóth Bertalan azt mondta, a nyugdíjasokkal kapcsolatos javaslataikat csütörtökön országgyűlési határozati javaslat formájában benyújtják az Országgyűlésnek. Ebben szerepel – folytatta – a többi között a minimálnyugdíj 50 ezer forintra emelése, a 13. havi nyugdíj biztosítása, a nyugdíj melletti munkavégzés korlátozásának feloldása.    A frakcióvezető rögzítette: ezen kívül más parlamenti eszközzel nem kíván élni az MSZP-frakció.     Innentől kezdve nem fordulnak az Ab-hez – mondta. Magyarázatként hozzátette: a testületet fideszes alkotmánybírókkal töltötték fel „a rendkívül rendszerellenes LMP” segítségével. Elmondta, 2015 tavasza óta 14 beadványt nyújtottak be az Ab-hez, egyikben sem született döntés. Az Alkotmánybíróság tudatosan húzza az időt – értékelt.    Tóth Bertalan közölte azt is, nem fordulnak a köztársasági elnökhöz sem, mert Áder János „a Fidesz szolgája”, elnézi a korrupciós ügyeket, vállalhatatlan törvényeket ír alá.    Hozzátette: az MSZP az országgyűlési választásokig nem kíván parlamenti vitanapot kezdeményezni, mert a Fidesz degradálta ezt az intézményt és annak semmi értelme, hogy a demokratikus ellenzéki pártok egymással vitatkozzanak.     A frakcióvezető közölte azt is, az MSZP-frakció ötpárti egyeztetéseken sem kíván részt venni. A kormány által kezdeményezett ötpárti egyeztetéseket színjátéknak, az ellenzék által kezdeményezetteket pedig pótcselekvésnek tartja.