A BreuerPress és a HetiTV hírei 

 

A BreuerPress és a HetiTV hírei 

Belpolitika:

A  fővárosi egészségügyi ellátórendszer fejlesztésén belül centrumkórházi szerepet szánnak az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézetnek – jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke hozzátette, az Egészséges Budapest Program keretében az intézmény 190 ezer négyzetméteres területen 188 milliárd forintból újul meg.

Megváltoztatta a Kúria a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) döntését és hitelesítette a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést. A helyi népszavazást Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, III. kerületi önkormányzati képviselő és Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke nyújtotta be, magánszemélyként. Azt akarják elérni, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát, mert véleményük szerint a gátat nem a part mentén, hanem beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni. A benyújtott kérdés úgy szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?”

Az Európai Egyesült Államok kikiáltásához vezető út egyik fontos állomása lenne a kötelező betelepítési kvóta, nagyobb számú idegen csoportok szisztematikus beköltöztetésével ugyanis gyorsan szét lehetne zilálni Európa ma még egységes nemzeteit – mondta a Magyar Időknek Völner Pál, aki szerint a kvótarendszer a gyakorlatban egyfajta embervásárként működne. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hozzátette: „a magyar kvótaper azonban megakasztotta a folyamatot, a mostani nemzeti konzultáció pedig újabb nehézséget okozhat a Soros-terv végrehajtóinak”. „Az amerikai milliárdos elképzeléseinek megvalósítása visszavethetné az egész kontinenst”, ezért is különösen érdekes, hogy a terv kivitelezésében a brüsszeli Európai Bizottság is részt vesz – fogalmazott.

        A politikai életbe nagy valószínűséggel vissza nem térő Kuncze Gábor nem látja reális esélyét egy fél év múlva esedékes kormányváltásnak. Az egykori SZDSZ kétszeres elnöke és négyszeres parlamenti frakcióvezetője fejében megvan a szerinte ideális miniszterelnökjelölt-jelölt. A politikus azért nem lát esélyt a 2018-as kormányváltásra, mert nincs meg az a személyiség, akit az ellenzék kiállíthatna, hogy „íme itt van, ha ránk szavaztok, ez az ember lesz Magyarország miniszterelnöke”. Amíg ezt az embert nem találják meg, addig nem is nagyon van esély kormányváltásra – mondta Kuncze Gábor a The Budapest Beaconnak. Szerinte az sem segítene, ha mondjuk Churchill feltámadna és magyar állampolgárrá válna, mert ő hajlamos volt őszintén beszélni az emberekhez. Ez ma Magyarországon nem nyerő.

A hétfői megbeszélésen sem közeledtek az álláspontok az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egészségügyért felelős államtitkársága és az egészségügyi dolgozók szervezetei között – mondta el az InfoRádiónak Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke. A tavalyi egészségügyi ágazat béremeléséről szóló megállapodás szerint évenként felül kell vizsgálni annak tartalmát, és ha a nemzetgazdaság teljesítménye lehetővé teszi, a munkavállalók javára eltérnek az eredeti egyességtől – emlékeztetett a szakszervezet elnöke. „Örvendetes tény, hogy a nemzetgazdaság jobban teljesít” – jegyezte meg. Így idén sor került a minimálbér és a garantált bérminimum emelésére, ezért a szakszervezet azt várja, hogy ennek megfelelően korrigálják az egészségügyi dolgozók fizetését is.

Átírnák az elítélteknek küldhető csomagokkal kapcsolatos szabályokat – írja a kormány által az egyes büntető tárgyú törvények módosítása érdekében benyújtott előterjesztésre hivatkozva a Népszava. A lap emlékeztet arra, hogy a hatályos szabályok szerint az elítéltek általában havi egy alkalommal kaphatnak csomagot, s abban bármit küldhetnek nekik, amit a fogvatartottak a zárkában is jogszerűen maguknál tarthatnak: például a tisztálkodási és mosószereket, bizonyos élelmiszereket, dohánytermékeket, írószereket, zsebrádiót, karórát. Ezután a csomagban mindent lehet küldeni, amit az elítélt magánál tarthat, kivéve az élelmiszert, a tisztálkodási szereket és a dohányárut.

Az unió társulási szerződése kimondja, hogy nem lehet egy partnerországban visszalépés a kisebbségi jogok tekintetében – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.  Szijjártó Péter az ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatban hangsúlyozta, ehhez képest Ukrajnában a szabályozás miatt rosszabb helyzetbe kerülnek az ukrán kisebbségek, így a magyarok is, mint amilyenben a Szovjetunió időszakában voltak. Felidézte, mivel az oktatási törvény alapvetően sérti meg az Ukrajna és az Európai Unió között megkötött társulási szerződést, a jövő hétfőn a külügyminiszterek luxembourgi tanácskozásán kezdeményezni fogja az Ukrajna-EU társulási megállapodás felülvizsgálatát. Hozzátette, ez egy érzékeny kérdés, mivel gazdasági jelentősége is van, és az a tapasztalata, hogy Ukrajnát meglepte a heves ellenállás, amit például a magyar kormány is tanúsított.

Külpolitika:
A libanoni hadsereg a terrorszervezet Hezbollah szerves része – mondta Avigdor Lieberman. Az izraeli védelmi miniszter szerint a zsidó államnak minden háborús lehetőségre fel kell készülnie, így semmiképpen sem szabad kizárnia azt a forgatókönyvet sem, amit egy kétfrontos háború jelentene. A Jerusalemonline összeállítása szerint a politikus arról is beszélt, hogy aki békét szeretne, annak készülnie kell a háborúra és Izraelnek mindig erőt kell mutatnia az ellenségeivel szemben.

Ahelyett, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan felmondaná az Iránnal kötött atomalkut, nyomást kellene gyakorolnia Teheránra – minderről Amos Yadlin, az izraeli hadsereg egykori vezérkari főnöke beszélt. A volt katonai vezető szerint érthetőek Donald Trump aggodalmai a megállapodással kapcsolatban, de jobb lenne, ha nem fenyegetőzésekkel próbálna eredményt elérni. A The Jerusalem Post összeállítása szerint a volt katonai vezető úgy látja, hogy a megfelelő nyomásgyakorlási eszközök felállítása mellett meg kellene várni 2023-2025-öt, amikor újratárgyalhatják a megállapodást.

Múlt héten adták át Kanada első holokauszt emlékművét, ám az átadóünnepséget követően többeknek szemet szúrt, hogy az épületen álló emléktáblán sem a „zsidó”, sem az „antiszemitizmus” szavak nem szerepelnek. A heves kritikákat követően eltávolították a feliratot – írta a Jediót Ahronót. Az ottawai épület átadóján Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is jelen volt, aki beszédében elkötelezettséget vállalt az antiszemitizmus, a rasszizmus és a diszkrimináció elleni harc mellett, ám a zsidóságot ő sem említette külön. Trudeau azt mondta, az emlékműve „azon férfiak, nők és gyermekek millióinak emlékére állították, akiket meggyilkoltak a holokauszt során”. A történtek kapcsán David Sweet kanadai parlamenti képviselő elítélte a zsidóság kifejelejtését, ami nem példanélküli a kanadai holokauszt megemlékezések esetében. „Ha a zsidók elleni gyűlölettel szembe akarunk szállni, akkor a történelmet illetően pontosnak kell lennünk” – hangsúlyozta Sweet.

A radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) felfüggesztette egyik alacsony rangú tisztségviselőjének tagságát, mert a karlendítéses náci üdvözlést használta – írta a Der Standard. A lap szerint egy független stájerországi tanácsos panaszt tett polgármesterénél, mert látta szabadságpárti kollégáját náci karlendítéssel és Heil Hitler! felkiáltással köszönni. Josef Riemer, az FPÖ illetékes parlamenti képviselője közleményében azt írta: a párt nagyon komolyan veszi a vádakat, és az ügy felderítéséig felfüggesztette a szóban forgó személy tagságát. Riemer hozzátette: a tisztségviselő tagadja a vádakat, és ügyvédet fogadott.

Észak-koreai hackerek titkos dél-koreai katonai dokumentumok százait lopták el, köztük a háború esetére Washingtonnal közösen kidolgozott műveleti terveket is – adta hírül egy dél-koreai lap. A Csoszun Ilbo idézte a hatalmon lévő Demokrata Párt egy parlamenti képviselőjét, Ri Cseol Hit, aki szerint az észak-koreai számítógépes kalózok 2016 szeptemberében behatoltak a hadsereg rendszerébe és onnan 235 gigabájtnyi titkos adatot raboltak el. A dokumentumok között szerepelt az Észak-Koreával megvívandó háború 5015-ös számú, amerikai-dél-koreai műveleti és cselekvési terve, amely a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megölésére vonatkozó terveket is tartalmazza. Ri egyelőre nem volt elérhető, de a képviselő irodája közölte, hogy a lap helyesen idézte őt.

Hivatalosan is jóváhagyták a koalíciós megállapodást a szövetségre lépő pártok Hollandiában, hosszú hónapok után megnyitva az utat ezzel a jobboldali-liberális kormány létrehozása előtt – közölte a De Telegraaf. Az új kormányt pedig, amelynek mottója a „Jövőbe vetett bizalom”, várhatóan az elkövetkező hetekben mutatják majd be – közölte Gerrit Zalm, a koalíciós tárgyalások vezetője. Az alakuló kabinetben a március 15-i választásokon győztes, liberális konzervatív Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) mellett a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a liberális D66 és a Keresztény Unió (CU) vesz részt.

A világ egyetlen kikötőjében sem köthet ki négy teherhajó, mert a gyanú szerint megsértették az Észak-Koreával szemben bevezetett ENSZ-szankciókat – jelentette be Hugh Griffiths, a szankciók betartását felügyelő szakértői bizottság koordinátora. Aláhúzta, hogy ilyenre még soha nem volt példa az ENSZ történetében. Elmondta azt is, hogy a döntés október 5-én született meg. „Ez a négy hajó a világ összes kikötőjéből ki van tiltva tiltott áru szállítása miatt” – mondta el a koordinátor. Egy névtelenséget kérő forrás szerint a hajók szenet, vasat és halat szállítottak vagy szállítanak éppen most is Észak-Koreából, amit kifejezetten tiltanak a kommunista rezsimmel szemben bevezetett szankciók.

Vádat emelt Franciaországban egy terrorellenes bíró egy 28 éves kameruni és egy 22 éves francia férfi ellen, mert a vád szerint Párizs külvárosában található börtönükből akartak terrortámadásokat kitervelni. Az AFP francia hírügynökség szerint az ügyet ismerő egyik forrás elmondta nekik, hogy a két vádlott terrorista csoportot akart toborozni, és főleg rendőrök és börtönőrök ellen készültek támadásokra. Egy bírósági forrás a francia hírügynökségnek azt mondta: mindkét férfi köztörvényes bűnöző, és a börtönben radikalizálódtak; terrorista bűnszervezet létrehozásával vádolják őket. A kameruni elítéltet 2016 óta megfigyelte a francia belbiztonsági szolgálat (DGSI), és kiderült, hogy a férfi kapcsolatban áll valakivel Irakban vagy Szíriában, és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nézeteivel szimpatizál.

Gazdaság:
Magyarországon minden készen áll ahhoz, hogy a következő évek a gazdasági sikerek jegyében teljenek el – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Pátyon, a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. beruházásában épült új nemzetközi logisztikai központ megnyitóján. Közölte: a kormány elindította Európa legnagyobb, ipari parkok fejlesztésével foglalkozó beruházássorozatát. Ennek két zászlóshajója a pátyi és a hatvani beruházás, de ez csak a kezdet, mert megindulnak azok a projektek, amelyek lefedik ipari parkokkal egész Magyarországot. A kormányfő szerint a kontinens „szívében” lévő Magyarországot „a Jóisten is arra teremtette”, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtson a logisztikai iparban.

Javította az idei és a jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) őszi világgazdasági prognózisában. Az IMF honlapján közzétett tanulmány (World Economic Outlook, WEO) szerint a magyar gazdaság idén 3,2 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a tavalyi 2,0 százalék után. Az áprilisban közzétett előrejelzéshez képest Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei növekedési ütemét 0,3 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,4 százalékponttal emelte a valutaalap.

A jegybank 43,45 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a Sberbank Magyarország Zrt.-t többek közt hitelkockázati, tőkeszámítási, számviteli, adatszolgáltatási, illetve az informatikai és a pénzmosás és terrorizmus finanszírozás megelőzési tevékenységét érintő problémák miatt – közölte a Magyar Nemzeti Bank.  Az MNB megítélése szerint ugyanakkor ezek nem veszélyeztetik a hitelintézet megbízható működését.

Sport:
A spanyol sportminiszter arra kérte a labdarúgó szövetséget (RFEF), hogy tartsa meg az új választásokat, miután Ángel Maria Villar elnökkel szemben továbbra is folyamatban van a korrupciós vizsgálat. A spanyol As című sportnapilap számolt be arról, hogy José Ramón Lete sportminiszter kezdeményezte az új választás kiírását, amit a helyi sportbíróságnak (TAD) kell jóváhagynia. „Várnunk kell a döntésre, ami reményeim szerint nem tart sokáig” – nyilatkozta Lete. Amennyiben a TAD jóváhagyja a kérését, akkor új választási eljárás lesz, valószínűleg februárban. A szövetség elnökét, Ángel Maria Villart július 18-án korrupció gyanúja miatt vették őrizetbe. A 67 éves sportvezető – aki 1988 óta tölti be a tisztet, és idén májusban újabb négyéves ciklusra választottak meg – augusztus 1-jén óvadék ellenében szabadlábra került.

Könnyű:

A nők agyának jutalmazásért felelős része sokkal aktívabban reagál az önzetlen viselkedésre, mint a férfiaké – állapították meg a Zürichi Egyetem kutatói. A Nature Human Behaviour című folyóiratban közölt tanulmány szerzői elsőként bizonyították, hogy a női és a férfi agy eltérően reagál az önzetlen és az önző viselkedésre – olvasható a Phys.Org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. Az előagyban található striátum (csíkolt test) felelős a jutalomérzetért és ez az agyterület aktiválódik döntéshozatalkor. A kutatási eredmények alapján a striátum sokkal erősebb aktivitást mutatott a nőknél az önzetlen, mint az önző döntések meghozatalakor. Ezzel szemben a férfiaknál az önző döntés váltott ki hevesebb reakciót a jutalmazó rendszerből. (Az alanyoknak egyebek között egy adott pénzösszeg másokkal való megosztásáról kellett dönteniük.)