Nincs miniszterelnök-jelöltje az MSZP-nek

Lemondott Botka László

Nincs miniszterelnök-jelöltje az MSZP-nek

Budapest(os)- Hétfő reggel az MSZP miniszterelnök-jelöltje bejelentette: lemond a jelöltségéről, mert úgy véli, a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban! Botka László szerint a politikai maffia behálózta a demokratikus ellenzéket, „benne sajnos a saját pártomat is” – emelte ki.

Ezután Ujhelyi István bejelentette, ő pedig lemond az MSZP alelnöki posztjáról, mert nem vállal felelősséget és sorsközösséget a következő időszakért.

Ujhelyi szerint a Botka elleni „puccs” elérte a célját.

Botka László hétfő délelőtt a médiának is kiküldött körlevelében ezt írta:

„Én ennek a rezsimnek a leváltására érkeztem, ezért vállaltam el a miniszterelnök-jelöltséget. Sajnos mások, jelentős ellenzéki – és számomra különösen fájdalmasan – szocialista erők nem leváltani akarják a NER-t,hanem együtt élni vele. Szétaprózott és széthúzó demokratikus ellenzékkel a rezsimet nem lehet leváltani”.

Egyelőre nem nevezte meg, mely párttársaira gondol, akik nem akarják leváltani Orbán Viktort.

Majd így folytatta: „Sajnos hibáztam, mert nem gondoltam, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az Orbán- rezsim parlamenti padsoraiban.Hibáztam, mert alulértékeltem a Fidesz aljasságát, azt, hogy semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megállítsa azt, ami hatalmát leginkább veszélyezteti: az ellenzéki összefogást. Én a legjobb tudásommal és teljes szívvel szolgáltam a demokrata választókat. Történelmi bűnnek tartom a demokratikus pártok viselkedését.” – jelentette ki.

Ujhelyi István, a szocialista párt alelnöke puccsról beszélt és a pozicíójáról való lemondását azzal indokolta, hogy szerinte a Fidesz beépült az ellenzékbe.

– Nem akarok így alelnök lenni, méltatlan és számomra vállalhatatlan az a folyamat, ami a demokratikus oldalon történik. Orbánisztán egyértelműen befurakodott az ellenzéki erők sorai közé, beépítette embereit majd minden potens mozgalomba. Ezt eddig is sejtettük, de őszintén hittem, hogy magunk mögött hagyva eddigi hibáinkat, győzhetünk felettük. Egyelőre úgy tűnik, hogy a hatalom piszkos eszközeivel támogatott „puccs” eléri célját: a demokratikus erők végletesen megosztottá és megtörtté váltak.

Majd a párttagok és a választók bocsánatát, valamint megértését kérte, mert pártvezetőként nem vállalhat felelősséget és sorsközösséget a következő időszakért – írta Botka régi szegedi szövetségese.

Ezt követően Molnár Gyula, az MSZP elnöke az eseményekről rendkívüli sajtótájékoztatót tartott.melyen bejelentette, a párt választmánya a hétvégén ülést tart és dönt a választási kampány folytatásának mikéntjéről.