A kormány mindent elkövet, hogy a „Soros-tervet” senkire ne lehessen ráerőltetni

A kormány mindent elkövet, hogy a „Soros-tervet” senkire ne lehessen ráerőltetni

A magyar kormány mindent elkövet, hogy a „Soros-tervet”, valamint az ahhoz kapcsolódó intézkedéseket ne lehessen ráerőltetni olyan országokra, amelyek ezt nem szeretnék – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő hétfőn az MTI-nek.

Kovács Zoltán, aki egy osztrák és német újságírók részvételével tartott bécsi háttérbeszélgetés után nyilatkozott, arról beszélt: ahogy ezeken a rendszeres sajtóeseményeken, most is az illegális migráció témája állt a középpontban.

Hangsúlyozta: Magyarország az európai uniós tagállamok közül talán a legkövetkezetesebben képviseli álláspontját ebben a kérdésben. A kormány kezdetektől határozott és egyértelmű álláspontot képviselt:

elutasította, hogy bárki lehetőségként tekintsen arra, ami Európa határain történik, és meg akarja szervezni a migrációt

– mondta a kormányszóvivő.

Úgy folytatta: az ország javaslatokat is tett a probléma megoldására, 2015 szeptemberében, majd 2016 elején a miniszterelnök hatpontos tervben, valamint a Schengen 2.0-s tervben ismertette, hogyan lehetne közös európai fellépéssel elejét venni az illegális migrációnak. Kovács Zoltán megjegyezte: ezen javaslatok jelentős része azóta megvalósult, további elemek bevezetésének lehetőségéről pedig tárgyalnak.

Közölte: a háttérbeszélgetésen szó volt arról is, hogy nemzeti konzultáció indul a „Soros-tervről”. Úgy fogalmazott:

létezik a terv, amelyet „Soros György maga hívott így”, elemeiről, részleteiről több fórumon beszélt.

Szerinte látható, hogy ennek elemei hogyan köszönnek vissza azokban az intézményes vagy politikai tervekben, amelyek „Brüsszelben, valamint néhány nyugat-európai országban” megjelennek.

Kovács Zoltán kiemelte: a magyar kormány mindent elkövet az ellen, hogy a „Soros-tervet”, valamint az ahhoz kapcsolódó intézkedéseket – az európai intézmények jogköreit meghaladva – rá lehessen erőltetni olyan országokra, amelyek ezt nem szeretnék. Ilyen például a kvótarendszer, amely ellen nemcsak Magyarország, hanem a visegrádi országok is határozottan tiltakoztak – fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy a háttérbeszélgetésen szóba kerültek a vasárnapi német és a közelgő osztrák választások. A magyar álláspont az, hogy más országok polgárainak döntéseivel „legfeljebb akkor foglalkozunk, ha ránk nézve vannak következményeik” – mondta. Hozzátette: az a legfontosabb, hogy a németek hogyan döntöttek, illetve az osztrákok hogyan döntenek majd, Magyarország ezeket tiszteletben fogja tartani.

A kormányszóvivő szerint az újságírói hozzászólásokból, kérdésekből is kiderült, „az a felismerés Ausztriában”, hogy érezhető eredményeket hozott az országban a migráció elleni határozott magyar fellépés.