Netanjahu New Yorkban, találkozó Donald Trumppal, beszéd az ENSZ-ben

Netanjahu New Yorkban, találkozó Donald Trumppal, beszéd az ENSZ-ben

Benjamin Netanjahu miniszterelnök az ENSZ Közgyűlés 72. ülésszakán, a világ vezetőinek éves találkozóján, Irán nyugtalanító szíriai jelenlétéről fog beszélni, és hogy Izrael nem fogja eltűrni a síita katonai csoportok jelenlétét a határ közelében.

Pénteken New Yorkban az újságírókhoz intézett beszédében Netanjahu azt mondta, „a központi üzenet az lesz, hogy Izrael nem fogja tolerálni az iráni katonai jelenlétet északi határain, ami nemcsak ránk, hanem arab szomszédainkra is veszélyt jelent.”

Netanjahu a sábát vacsorát a szállodában töltötte a héber nyelvű média források szerint.

A miniszterelnök szeptember 19-én fog beszédet mondani az ENSZ-ben, és Donald Trump amerikai elnökkel is fog találkozni.

Ez a találkozó lesz a két vezető között a negyedik mióta Trump hivatalba lépett. Az első februárban volt, amikor az izraeli miniszterelnök a Fehér Házba látogatott, valamint kétszer találkoztak májusban, amikor az amerikai elnök a régióba utazott, és kétnapos látogatást tett Izraelben és a palesztin területeken.

Trump is felszólal az ENSZ Közgyűlésen szeptember 19-én. Vezető tisztviselők szerint Netanjahuval szeptember 18-án vagy annak környékén fog találkozni.

Netanjahu Iránnal kapcsolatos észrevételei egy nappal azután történtek, hogy egy magas rangú izraeli tisztviselő tagadta, hogy Oroszország visszautasította Jeruzsálem kérését annak biztosítására, hogy az iráni erőket és az Irán támogatását élvező síita katonai csoportokat ne engedjék a Golán-fennsík Szíriával határos területétől 60-80 kilométeres távolságon belülre.

A követelést eredetileg Izrael vetette fel júliusban, amikor tárgyalások folytak a fegyverszüneti megállapodásról Dél-Szíriában, Bassár Aszad elnök és a szíriai lázadók között Washington és Moszkva közvetítésével.

A múlt hónapban Netanjahu találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Szocsiban, hogy megvitassák Irán és az Irán által támogatott erők szerepét Szíriában, és ismertesse Izrael álláspontját.

„Izrael elégedett a tárgyalásokkal,” – mondta egy neve elhallgatását kérő tisztviselő csütörtökön.

Ugyanakkor az izraeli 2-es csatorna és a Háárec újság jelentése szerint Oroszország elutasította Netanjahu kérését, és Moszkva csak arra kötelezte el magát, hogy az iráni erőket öt kilométeres távolságra tartja vissza a Golán-fennsík határaitól.

Izrael a Golán-fennsík határaitól 60-80 kilométeres körzetben ütköző zónát kívánt felállíttatni, és ismételten figyelmeztetett Irán azon katonai törekvéseire, hogy „folyosót” létesítsen Teherántól egészen a Földközi-tengerig, és fokozott iráni jelenlétet alakítson ki Izrael északi határain.

Netanjahu ellenezte a tűzszünetet, nyilvánosan szembemenve Donald Trump amerikai elnökkel, mivel nem foglalkoztak kellőképpen Izrael biztonsági igényeivel.

A Háárec szerint az izraeli hírszerzés arra számít, hogy az irániak megpróbálnak katonai és hírszerző jelenlétet kialakítani még közelebb a határhoz, hogy lehetővé tegyék egy második front nyitását Izrael ellen, ha a zsidó állam és az iráni szövetséges Hezbollah terrorszervezet Libanonban újabb háborúba kezd.

Irán évente mintegy 800 millió dollárt fektet a Hezbollahba és további százmilliókat a szíriai Aszad-rezsimbe, a szíriai és iraki síita katonai csoportokba és a jemeni Shíita Houthi felkelőkbe. (Támogatja továbbá a Hamászt és az Iszlám Dzsihád terrorszervezeteket a Gázai övezetben évente mintegy 70 millió dollár értékben.)

Szeptember 9-én szír jelentések izraeli harci repülőgépek egy vegyifegyvereket tároló katonai bázist támadtak Szíriában. A célpont a Szíriai Tudományos és Kutatóközpont (CERS) létesítménye volt Hama közelében.

A CERS egy szíriai kormányzati ügynökség, amelyet a nyugati tisztviselők már régóta kapcsolatba hoztak a vegyifegyver gyártással.

Áprilisban a Trump-kormány szankciókkal sújtott több száz CERS alkalmazottat, egy vegyi támadást követően a szíriai lázadók kezében lévő Khan Sheikhoun városa ellen, melyben több tucat polgár, köztük gyermekek is meghaltak.

Az elmúlt öt évben Izrael több tucat légicsapást hajtott végre Szíriában, a Hezbollahnak szánt fegyverszállító konvojokat valamint fegyverraktárakat célozva.

Latin-Amerikai útján Netanjahu komoly veszélyforrásként írta le Irán nukleáris fegyverek iránti vágyát, a régióbeli konfliktusokban való részvételét és terrorizmus támogató tevékenységét.

Az irániak „olyan terrorgépezettel rendelkeznek, amely magában foglalja az egész világot, terrorsejteket működtetnek számos kontinensen,” – mondta Argentínában kedden. „Irán esetében ez nemcsak pusztán terror, hanem nukleáris fegyverek iránti kereslet is, ami nyugtalanító számunkra, és a teljes nemzetközi közösséget aggasztania kéne.”