Erzsébetváros tervei a közeljövőre

 

Erzsébetváros tervei a közeljövőre

Dr. Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere az iskolai és a politikai tanév kezdetekor beszélt az önkormányzat terveiről, természetesen a bulinegyed is szóba került.

 

Ön nem csak Erzsébetvárosban mozog, hanem a fővárosban is. Mi újság most Budapesten?

Megkezdődött a tanév, ami azért meglátszik a tömegközlekedésben, az utakon és a forgalmi dugókban. Láthatóak a nagy felújítások, ami Budapestnek sokat jelent. De egy kicsit visszatérve Erzsébetvárosba, azt is lehet látni, hogy nagy sikere van a Zsidó Kulturális Fesztiválnak, ami azért lassan olyan nagyságú esemény, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál.

A tanév kezdetekor rendőrök segítenek az iskolásoknak, leginkább a tanintézmények környékén. Erzsébetvárosban is így van ez?

A kerületi kapitányság is igen aktívan vesz részt a mindennapok szervezésében, többször is tárgyaltunk a kerületi és a fővárosi rendőri vezetéssel, a kerületet illetően. Azt gondolom, hogy az a támogatás, amit a kerület nyújt a rendőrségnek, ilyenek például a túlóra támogatások, gépjárművek, szolgálati lakások kialakítása, arra érdemes, hogy a rendőrség minél jobban végezhesse a munkáját. Úgy vélem, a rendőrség megbecsülése minden ország alapvető érdeke.

A rendőrök mellett a közterület-felügyeletre is szükség van. Mennyire hatékony ez a testület a kerületben?

Korántsem tökéletesen, de a statisztikai adatok szerint jól működnek. Mindezek mellett semmilyen kritika érheti a saját állományunkat, persze lenne mit javítani, főleg ott, ahol a kerületben nagyon intenzív az élet. Én magam egyébként igen kritikus vagyok a felügyelettel kapcsolatban, főleg a bulinegyedben lenne nagyobb szükség rájuk, persze összehangolva a rendőrséggel és más szervekkel.

Emelik a térfigyelő kamerák számát?

Vannak olyan részek a kerületben, amelyek szinte teljesen lefedettek, ez bármelyik világvárossal vetekedik, jelenleg 180 kameránk működik, ezeknek a számát növeljük majd, főleg ott, ahol még kellenek ezek. A terveink szerint nem lesz majd olyan utcasarka Erzsébetvárosnak, hogy ne lehessen nyomon követni valamilyen utcai cselekményt.

Akkor bulinegyed. A közeljövőben üléseznek a kerületi képviselők, mi várható ezen az ülésen? Már csak azért is, mert az utóbbi időkben voltak megmozdulások a bulinegyed ellen és mellett is, a vendéglátósok által alkalmazott mediátorok egy esti sétára hívják el a lakókat, hogy megmutassák nekik a helyeket, keresve a minden fél számára alkalmas megoldásokat.

A testületi ülésnek kiemelt témája lesz a bulinegyed szabályozása és a felmerült kérdések rendezése, azért tudni kell, ennek a területnek ma sorsát nem egy önkormányzati rendelet, hanem egy magasabb jogszabály hivatott rendezni. Ez a terület a kétezres évek eleje óta folyamatosan fejlődik, mára már kiemelt rész lett, ami jelentős bevételt termel a költségvetésnek is. Azonban az itt élők tűréshatára is véges. Tény, hogy itt lépni kell, mert egyfelől valóban vannak vállalkozók, akik jelentős összegeket fizetnek be a költségvetésbe, fejlesztéseket hajtanak végre, másfelől itt vannak a lakók, akik nem az eddig megszokott környezetben élnek, hanem éjszakánként zenés területre kerültek. A testületi ülésen nem csak a rendeletünk módosítása szerepel majd a napirenden, hanem megvizsgáljuk, milyen módon tudjuk elérni az itt élők életkörülményeinek a javítását. Sorolhatnám az ablakcsere programot, a zajkommandót, a rendőrség megerősítését, a takarítás átszervezését, de javaslat készül arra, hogy a kerületi vállalkozók miként tudnak hozzájárulni az idelátogató turisták kulturáltabbá tételéhez.  Nem elhanyagolható az sem, hogy ezek a vállalkozók milyen anyagi eszközökkel tudnak a lakók életkörülményeinek a javításához hozzájárulni. Lesz egy gvita arról is, hogy mit tehetünk a fővárosnak a 6.6 milliárdos bevételével kapcsolatban, ami a bulinegyedből folyik be, persze ehhez jogszabályt kellene módosítani, de van abban valami, hogy a „haszon” a fővárosnál és a központi költségvetésnél jelentkezik, a terheket meg az itt lakóknak kell viselnie.

A terhek enyhítésében sokat jelentene a nyilvános vécék újbóli megjelenése.

Vannak terveink, de ez sem olyan egyszerű, mert a korábbi közillemhelyek tulajdoni viszonyai kérdésesek. Vannak pozitív világvárosi példák előttünk, nekünk az a célunk, hogy az utcáink, tereink, az itt lakók egyaránt biztonságban legyenek, jó érzéssel, de az itteni vállalkozók számára is fontos ez.

Ön hamarosan „potyautasként „ indul a tengerentúlra.

Valóban, a feleségemet kísérem, aki egy verseny győzelem után kapott egy fellépést New Yorkban, a Carnegie Hallban.

Beszélt már egy nagy futóeseményről, hol tart az edzésben?

Készülődöm, hogy szeptember 29-én én is befussak Nagydobronyba, a jótékonysági programunk keretében. Volt szó erről a programról, ahol mellette a Vereckei-hágónál lévő oltárt is felújíttatjuk, ezt én magam finanszírozom. Ha jók az információim, akkor már megkezdődött az oltár felújítása, hogy szeptember 29-e előtt kész legyen, meg is legyen áldva.

Voltak egyéb jótékonysági akciói, nemrég jöttek meg a gyerekek a balatoni nyaralásból, de lesz még más is a közeljövőben?

Már azért készülünk a Karácsonyra, idén is programokkal, ajándékokkal várjuk az ünnepeket.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter