hírlevél 17-08-31 (mázl tov, tanulás, Grisztel sevá bráhot, bár micvá)

hírlevél 17-08-31 (mázl tov, tanulás, Grisztel sevá bráhot, bár micvá

x

Radnóti Zoltán

Kedves Barátaink,

—- hagyomány —-
Múlt vasárnap 3 zsidó esküvő volt Budapesten, most pénteken (ma) 2 lesz. Bár csak az egyik lesz a fővárosban, a másik Vonyarcvashegyen lesz. Ha majd egyszer valaki megtalálja azt a ketubát és kiolvassa a települést rajta el fog gondolkodni, vajon milyen közösség lehetett ott Vonyarcvashegyen? És persze volt egy bár micva, amin az ünnepelt végigolvasta a Tórából a teljes csütörtök reggeli tórai részt. És volt egy névadás.

És a jövő héten (ha a Fennvaló is úgy akarja) lesz két brit mila is.
Most aztán büszke lehet a MAZSIHISZ 🙂
Miért is írtam le mindezeket?
Mert a történelem sok mindent elvehetett a zsidó néptől, ám az ünneplést nem.

Közhelyesen azt is mondhatnám, hogy ezen ősi gyökerek nélkül sohasem lesz virág. És a gyökerek alatt (többek között) a zsidó név használatát, a zsidó felnőtté avatást és a zsidó esküvőt értem.

Mindannyiunknak meg kell keresni a saját erősebb fő, és az átlátszóan vékony hajszálgyökereit is.

Elmondtam Bánfalvi Daninak, az ünnepelt bár micvás gyermeknek is: Az életben nem lehetünk meg kompromisszumok nélkül. Rengeteg barát, rengeteg vágyott és adott szeretet. Ezért tenni kell. És egy picit magunkat is oda kell adni.

Az alkalmazkodás természetessé vált.
De!!!
Soha nem szabad olyan kompromisszumokat kötni, amivel önmegtagadóvá válik az ember.

A saját neveink megtartása – a Talmud szerint – egy harmadban járul hozzá a teljes szabadság élményhez.
Az esküvő egyik legfontosabb pillanata, amikor a fiú, mielőtt a lány jobb mutatóujjára húzza a gyűrűt, annyit mond neki: „Legyél nekem szentelve ezzel a gyűrűvel Mózes és Izrael hagyományához híven.” Megszentelés – milyen csodás szó egy párkapcsolatra. A férfi megszenteli a feleségét.

És ha belegondolunk a történelem folyamán a világ népei között (ma is!!!) milyen áldatlan volt a nők (feleségek) státusza.

És a zsidó férfiak ezt mondják bő 2 évezrede a feleségüknek az esküvői baldachin alatt.

Ne kössünk olyan kompromisszumokat, amelyeket gyökerestül forgatnák ki atyáink által ültetett fákat. Nem szabad beletörnünk egy döntésbe se, mert életünk alapjainak, kapcsolódási pontjainknak, azoknak a mezőknek, ahonnan mindig lehet erőt meríteni sértetlenül kell maradnia.

Újév előtt vagyunk néhány héttel. A saját biztonságunk és lelki stabilitásunk miatt meg kell ismernünk ezeket az alapokat!
Ünnepeljük meg az ünnepeinket és a hétköznapjainkat!

— sábát —
hetiszakasz: Ki técé
sábát: 19:06 – 20:10
rajzfilm: 

19:00: délutáni ima, szombatfogadás majd kiddus
dvár Tóra: Büchler Andrásszombat reggel: 8.30: ima tanulás
9.00: reggeli ima, majd kiddus
Dvár Tóra: Dési – Vadas
Limonádé készítés! (sok gyümölccsel!)péntek: 18.45szombat: 10.45
—— Zsidóság 1.0
időpont:
szombat: kb. 12.30téma:
——-hétköznapi imák:
hétfő 7.00 – sófárfújás
csütörtök: 7.00 – sófárfújás

——— tanulás:ismét!!!vasárnap: zsidóság alapjai tanfolyam – 18.00
—– héber!!!!
Hunyadi tér – Károli azaz Ohel Ávráhám – Bét Sálom közös héber oktatási projektje
kezdő héber: csütörtök 18.30 – Bét Sálom (Irén)
Haladó héber: vasárnap 16:00  – Bét Sálom (Andi)Bibliai héber óra: kedd 18.15 – Hunyadi tér (Andi) — BÁRKI MEHET!!!!!
A héber órák díja: tagoknak 3000.-/ hónap / típus

aki szeretne hébert tanulni, kérem ide írjon!
[email protected]
Bármikor be lehet csatlakozni. A héber@-ra írt levelet mindkét tanár megkapja, és ők el tudják dönteni, hogy melyik csoportba tartozik a tanulni vágyó.
— A Bár micvá képek!!!www.facebook.com/mazsihisz/posts/1909981845698538
—– 7 áldás
Majd minden nap elhangzott a 7 áldás az ifjú párra.Tudjuk, hjogy áldásaink nagyon jó helyre kerültek…
—- 7 héber szó a hetiszakaszból:
לָתֶת – látét – adni (jelenidő: noten/et/notnim/ot)
מָוֶת – mávet – halál
קָרוֹב – károv – közel (krová/im/ot)
חֲמוֹר – hámor – szamár
נוֹפְל – nofel – leesik (nofel/et/im/ot)
אֵלֶּה – éle – ezek
צִפּוֹר – cipor – madár (nőnemű) innen jön a Cipóra héber név is (Mózes felesége) – és a név jiddis változata: „Fájge”
—- Média– blogom 1 — MLGrabbi.zsinagoga.net/2017/08/29/i-have-a-dream-van-egy-almom-a-teljes-beszed-magyar-forditasa-es-a-teljes-filmfelvetel/
– blogom 2 —rabbi.zsinagoga.net/2017/08/28/a-jobbikos-valasztojog-az-unortodox-uj-rabszolgasag-es-a-zsidougy-24-hu/
– Totha Péter Joel kollégámwww.mazsihisz.hu/2017/08/26/bemutatjuk-a-rabbijainkat–totha-peter-joel-vezeto-tabori-forabbi-10860.html
– Alberírsai zsinagógawww.facebook.com/NorwegianEmbassyHungary/posts/1946244885592262
– konferencia
www.mazsihisz.hu/2017/08/29/jubileumok-%E2%80%93-meghivo-konferenciara-10873.html
– hm???www.mazsihisz.hu/2017/08/29/divatba-jottunk–egyre-tobb-kereszteny-unnepli-a-zsido-ujevet-es-hosszunapot-10870.html

sábát sálom!
rz– – Radnóti Zoltán (MAZSIHISZ) rabbi
www.facebook.com/radnoti
saját blog: rabbi.zsinagoga.net

– BZSH Bét Sálom zsinagóga – קהילת בית שלום – rabbi
www.facebook.com/BetSalom

– MAZSIHISZ Rabbitestület
– BZSH Rabbiság
www.facebook.com/rabbisag

– Magyarországi Kóser Felügyelet
www.facebook.com/koserfelugyeletMellékletek területYouTube-videó (És te meglátod, aki melletted sétál, áll vagy ül? Nyitva van a szemed? (ki técé szakasz)) előnézeteÉs te meglátod, aki melletted sétál, áll vagy ül? Nyitva van a szemed? (ki técé szakasz)