A magyar kormány kötelezettségei Magyarország felé

A magyar kormány kötelezettségei Magyarország felé

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára beszélt az uniós támogatási ciklus állásáról, az EU-val folytatott tárgyalásokról, valamint Közép-Európa lehetőségeiről is.

 

Sikerült már az Európai Uniótól az összes támogatást lehívnunk?

Természetesen nem, majd a támogatási ciklus végén, 2020-ban mondhatjuk el, hogy minden pénz beérkezett Magyarországra, persze azt lehet mondani, időarányosan a kormány megelőzte a várakozásokat sok tekintetben. Egyrészt abban, hogy a magyar vállalkozások számára minden pályázatot kiírtunk a környékbeli országokhoz képest már évekkel korábban, mi már idén tavasszal befejeztük ezt a munkát, már a különböző projektek eldöntése, kivitelezése zajlik. 2020-ra a teljes munka befejezése és a pénzek lehívása is megtörténik.

Ez így nagyon szép, de mindezek mellett egyre-másra akadnak nézeteltérések az Európai Unióval.

Voltak és vannak nézeteltérések, szerintem az elkövetkezendő hat-nyolc hónapban fel is erősödik, hiszen a választásokat mindenki igyekszik a saját érdekei szerint befolyásolni, ki több, ki kevesebb sikerrel. Tény, Brüsszel szempontjából egy olyan kormány, amelyik a nemzeti érdekeket maximálisan képviseli mindig is egyfajta ellenfélnek tekinthető. Ezért én arra számítok, hogy a brüsszeli döntések kapcsán, illetve az Európai Bizottság brüsszeli és budapesti relációjában lesznek viták a következő hónapokban. Természetesen ezek a viták a választások után egyszer csak meg fognak oldódni.

Ez a vita kimerül a beszélgetések szintjén, netán más történések is bekövetkezhetnek? Lengyelország és Magyarország már döntött, kölcsönösen megvédik egymást az EU különböző testületei előtt.

A kelet-közép-európai tagállamoknak össze kell egymással fogniuk, hogy a saját érdekeiket tudják artikulálni a nyugat-európai tagállamok mellett. Kétségtelen, Nyugat-Európában egy új forgatókönyvet ismernek meg, ahol a kelet-közép-európai tagállamok a saját érdekeik mentén működnek, legyenek azok akár gazdasági, akár társadalompolitikai érdekek.

Nem mindenkinek ez lenne a célja, hogy a saját érdekeit képviselje?

Biztosan így van ez? Mert akkor a francia elnök miért illette olyan szavakkal Lengyelországot, amilyenekkel. Ha megnézzük a francia gazdaságpolitikát, a francia EU-s politikát, akkor Macron saját magára nézver is negatív kijelentéseket tett. Mert ne feledjük, éppen Franciaország az, amelyik a protekcionista gazdaságpolitikát képviseli. Mi és a lengyelek is egy olyan európai közösséghez csatlakoztunk, ahol a kötelezettségek és a jogok is azonosak a tagállamokra nézve. Így ahogy a mindenkori francia vezetésnek kötelezettsége a francia néppel szemben, hogy az érdekeit a lehető legmaximálisabb szinten képviselje, ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy a lengyel és a magyar kormány ugyanezt cselekszi a saját népe érdekében.

Macron elnök rövidesen találkozik a térségünk több vezetőjével, Orbán Viktorral nem tárgyal majd. Nem úgy tűnik, hogy a francia elnök inkább megosztani kívánja a V4-es országokat?

Ez teljesen egyértelmű. Az, hogy a nyugat-európai érdek Kelet-Közép-Európa megosztása, ez látszik. Ne feledjük, a térségünkben alapvetően kis és közepes országok vannak, ha a lakosságszámot, a területet nézzük, így az érdekeiket együtt tudják hatékonyabban képviselni. Minél több szeletet lehet ebből az egységből levágni, annál kisebb lesz az érdekérvényesítő képesség. Ezért próbálják meg a térségünk tagállamai egységesen artikulálni a véleményüket, ehhez nagyon sok párbeszédre van szükség. Ez a folyamat 2010 óta mélyült el, ezt támogatja a Visegrádi Együttműködés. Szerintem a V4 lehet a bázisa annak, hogy a közép-európai tagállamok, kiegészülve négy másik tagállammal, Romániával, Bulgáriával, Horvátországgal, Szlovéniával, egységes álláspontot tudjanak képviselni. Nyugat-Európának meg ezze4l ellentétben a minél atomizáltabb Közép-Európa az érdeke.

Nem hozna esetleg erősödést, ha Magyarország is tagja lenne az eurozónának?

A kérdés az időzítésen van, mert ha megnézzük a válságkezelés óta eltelt időszakot, 2008 óta, akkor azt látjuk, aki tagja volt az eurozónának, és így próbálta meg kezelni a válság hatásait, az sokkal rosszabb pozícióban van ma, mint azok, akik ebben az időszakban még nem voltak az eurozóna tagjai. Aki Brüsszel és az IMF forgatókönyve szerint kezelte a válságot, az nagyobb adósággal küzd, mint a válság előtt. Ezzel szemben Magyarország kifizette az IMF-et, a pénzügyi kötelezettségeit lerótta, és egy igen impozáns gazdasági növekedést tud produkálni. Így az eurozónához való tartozás egy politikai és gazdasági kérdés is egyszerre, ahol, mint mondtam, az időzítésen van a hangsúly.

Nyugat-Európában egyre többet lehet hallani az újabb menekülthullámról, amelyik a harmadik világból érkezhet. Nekünk mennyire kell ettől tartanunk?

Ha csak a demográfiai adatokat nézzük, akkor Európának nagyon komoly félnivalója van attól, hogy a kontinens demográfiai összetétele pár tíz éven belül jelentősen átrendeződhet, ami nem tudja érintetlenül hagyni azt az európai kultúrközeget, amit mi ismerünk. A kérdés úgy vetődik fel, Európát meg akarjuk-e őrizni egy sokszínű, a vallásokat tiszteletben tartó, a kisebbségi jogokat elismerő, az európai értékeket valóban értéknek tekintő közösségként, vagy elindulunk egy olyan folyamatba, ami a migrációt követi szinte mindenhol, a radikalizálódás, az európai értékek semmibevétele irányába. A magyar kormány álláspontja egyértelmű: Európát meg kell védeni! Ezt pedig úgy lehet megtenni, hogy minden tagállam teljesíti a saját kötelezettségeit. Ma Magyarország megvédése az ellenőrizetlen migrációval szemben pont erről szól, mi elvégezzük a házi feladatunkat. Éppen ebből fakadóan egyes politikai vezetőknek, akiknek belpolitikai érdeke fűződik ahhoz, hogy a migrációs hullámmal évtizedekkel ezelőtt megérkezetteket próbálják meg a saját maguk oldalára állítani, ám azt nem akarják észrevenni, hogy ez milyen jövőt vetít előre Európának. Ameddig az európai társadalom öregszik, az átlagéletkor ötven év felett van, addig a migrációs hullámot kibocsátó országok átlagéletkora húsz év körül mozog, magasabb népszaporulati mutatókkal, mint itt Európában. Tehát ha nem védjük meg magunkat, akkor ötven év múlva, amikor a gyerekeink, unokáink élnek majd itt, az általunk megismert Európa már egy lezárt fejezet lesz a történelemben.

Nyugat-Európa vezető államai azért egykor gyarmattartók is voltak, ezért is érezhetnek kötelezettséget egykori gyarmataik felé.

Kétségtelen, azok az országok, amelyek egykor kizsigereltek másokat Afrika, Ázsia területein, azoknak van egyfajta kötelezettsége. Amikor ezeknek az országoknak még gyarmataik voltak, akkor az onnan származó haszonból ne részesítették a közép-európai országokat, most meg a szolidaritást várják el.

Mit tud tenni a magyar kormány, hogy az EU jobban legyen képes Európa védelméhez hozzájárulni? Gondolok itt arra, hogy nem támogatták azokat a magyar erőfeszítéseket, amelyeket a schengeni határ védelmére fordítottunk.

Mi küzdünk ezért Brüsszelben. Egyrészt Magyarország védi keleti, déli határait, ami nem csak az országé, hanem a schengeni zónáé is. Ezeket a lépéseket Brüsszel ignorálja, bár kötelezettsége lenne, az ehhez szükséges forrásokat nem utalja át. Ez egy folyamatos vita lesz. Amíg Orbán Viktor vezeti a magyar kormányt, addig mi ahhoz az eskühöz híven teljesítjük a határvédelmi szolgáltatásainkat, amit még 2014-ben tettünk a Parlamentben, azaz megvédjük Magyarországot. Az, hogy ez együtt jár az Európai Unió megvédésével, függetlenül attól, hogy mindezért az EU sem anyagi, sem pedig erkölcsi megbecsülését nem fejezi ki, addig ez egy állandó vita lesz. Mindez nem írja felül azt a kötelezettségét a magyar kormánynak, hogy a saját állampolgárainak a biztonságát garantálni fogja.

A magyar állampolgárokat megvédi a kormány, ezt mondta Orbán Viktor, de hogyan lehet ezt megtenni, ha vannak olyan politikai erők a Parlamentben, amnelyek megsértenek magyar állampolgárokat, netán még félnek is tőlük?

Nekem az a véleményem, hogy sem a bal-, sem pedig a jobboldali radikális pártoknak nem lenne helye a Parlamentben, persze ettől függetlenül a választók dönthetnek úgy, hogy bennük bíznak. Ami a kérdését illeti, a politikai álmoskönyv szerint nem jó, ha egy politikus azt a közösséget gyalázza, amelyiknek a képviseletére kér felhatalmazást. Szerintem most nem történik más, mint az, hogy a Jobbik kimutatja a foga fehérjét. Ez egy szélsőséges párt, amelyik most egy szerethető köntöst próbál magára teríteni, ezzel igyekezve elfedni a mindenki által ismert múltját. Szerintem ez nem csak a múltja, hanem a jelen is ennek a pártnak.

Egy ilyen párt még akár az egész ország megítélését is ronthatja.

Ez valószínűleg így van, de ezt be kell tudni árazni egy demokratikus országban, mert mindig vannak szélsőséges pártok. A kérdés csupán az, a rendes és nyugodt többség, amelyet a kormány is képvisel, karanténba tudja-e zárni ezeket az eszméket. Ha csak a zsidó-magyar párbeszédről beszélünk az elmúlt hét-nyolc évben, ami olyan szintre emelkedett, amit a legutóbbi izraeli miniszterelnöki látogatás is bizonyított, hogy Magyarország a vallási és más kisebbségek számára is egy biztonságos közeget jelent. Attól függetlenül, hogy vannak olyan szélsőségesek, akik a demokratikus játékszabályok alapján hallathatják a hangjukat. Nem véletlen, hogy a Jobbik egy másik stratégiára próbál felülni, persze időnként bebizonyítják akár az elnöki, akár más megnyilatkozások alapján, hogy ez a párt semmit sem változott. Értem azokat az embereket, akiket aggasztanak a Jobbik kijelentései, de pont egy stabil középpárt, mint a Fidesz tudja garatnálni azt, hogy ez nem több, mint szájaskodás.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter