Lázár János adta át a 471-es számú főút Hajdúsámson és Nyíradony közötti szakaszát

ÁTADTÁK A 471-ES FŐÚT HAJDÚSÁMSON-NYÍRADONY KÖZÖTTI SZAKASZÁT

Elkészült a 471. számú főút felújításának első szakasza: a Hajdúsámson és Nyíradony közötti, a hajdú-bihari megyehatárig terjedő megerősített burkolatú utat pénteken adta át Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A miniszter a kormány fontos céljának nevezte, hogy Debrecen az ország második fővárosa, a trianoni döntéssel elszakított területek, a Kárpát-medence keleti térségének fővárosa legyen, amihez hozzájárul a 471-es út teljes felújítása. Lázár János szerint “a kormány stratégiai célja a mesterségesen állított határok lebontása a határ menti együttműködés, az összekötő utak és a társadalmi együttműködés segítségével”.

Fotó: Czeglédi Zsolt – MTI”A KÖRNYÉKBELI FEJLESZTÉSEK MIND DEBRECEN REGIONÁLIS POZÍCIÓJÁNAK MEGERŐSÍTÉSÉT, A TÉRSÉG GAZDASÁGI-TÁRSADALMI ÉRTELEMBEN VETT FELTÁRÁSÁT SZOLGÁLJÁK.”

“Minél több közösségi, együttműködési programot tudunk megvalósítani, annál nagyobb az esélye annak, hogy a Trianonban kapott igazságtalanságért igazságot tudunk venni, száz évvel később” – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Beszélt arról is, hogy a környékbeli fejlesztések mind Debrecen regionális pozíciójának megerősítését, a térség gazdasági-társadalmi értelemben vett feltárását szolgálják. Lázár János a kormány nevében ígéretet tett arra, megtalálják a forrását, hogy Debrecen belterületén is korszerűsítsék a 471-es városi szakaszát.

A politikus példaértékűnek nevezte azt a széles körű összefogást, amely az elmúlt években az útfejlesztés támogatására kialakult Nyíradonyban, és azt kérte a helyiektől, hogy a közelgő választási kampány ne bontsa meg a kialakult együttműködést. Hozzátette: a kormány új szövetséget ajánl Magyarország minden településének.

Az ország 3176 településéből 2800 község, a magyar lakosság több mint 40 százaléka kistelepülésen él, és “nekünk kötelességünk, hogy minden állampolgár számára megadjuk a boldogulás lehetőségét, olyan életfeltételeket biztosítsunk, amely megtartja az ide születő fiatalokat” – fogalmazott.

Lázár János szavai szerint “nem kisebb célt tűzhetünk ki magunk elé, mint azt, hogy ne csak születni, hanem élni is érdemes legyen a kistelepüléseken a következő években, évtizedekben”. A miniszter “Magyarország titkos tartalékának” nevezte a vidéki – falusi, kisvárosi – közösségeket, amelyek ott akarnak maradni ahol születtek, akik számára a Magyarországon maradás, a helyben boldogulás a fontos.

“Mindenkit, aki így gondolkodik, szövetségesnek hívunk annak érdekében, hogy Nyíradony, Hajdú-Bihar, a vidéki Magyarország lakossága boldogabb lehessen” az elkövetkező években – mondta Lázár János Nyíradonyban.

Tasó László, a térség országgyűlési képviselője, a Miniszterelnökség államtitkára emlékeztetett rá, hogy 2007 és 2013 között európai uniós forrásból újulhatott volna meg a 471-es út, de “kicsinyes politikai bosszú” miatt lekerült a napirendről. Az Orbán-kormány volt az, amely meghallotta a térségben élők segélykiáltását, és hazai forrást biztosított az út korszerűsítéséhez – emlékeztetett.

Pántya József, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója tájékoztatása szerint a most elkészült 16 kilométeres első szakasz felújítása nettó 5,5 milliárd forintba került.