Csaknem 500 rendőr sebesült meg a hamburgi zavargásokban

Csaknem 500 rendőr sebesült meg a hamburgi zavargásokban

Csaknem 500 rendőr sebesült meg Hamburgban a G20-csoport csúcstalálkozójának biztosítására indított műveletben a németországi nagyváros rendőri vezetőinek és polgármesterének vasárnapi tájékoztatóján ismertetett adatok szerint.

A szombaton véget ért csúcstalálkozó előtt több mint két héttel, június 22-én indított műveletben összesen 476 rendőr sebesült meg. Sokan agyrázkódást szenvedtek, de előfordult tűzijáték okozta arcsérülés is, két helikopterpilóta pedig szemsérülést szenvedett, mert lézernyalábot irányítottak a pilótafülkére. Ez utóbbi cselekmény elkövetőit emberölési kísérlet gyanújával keresik.

A rendőrök 186 embert előállítottak, 225-öt őrizetbe vettek, és kezdeményezésükre az illetékes bíróságok kiadtak 37 letartóztatási parancsot.

A legsúlyosabb zavargás idején, péntek este a Schanzenviertel nevű városrészben azért vártak órákig a barikádokat emelő, kövekkel, palackokkal dobáló és gyújtogató tüntetőkkel szemben felsorakozott rohamrendőrök, mert kiderült, hogy csapdába akarják csalni őket a többi között Molotov-koktélokkal és acélgolyók kilövésére használt csúzlival felszerelt szélsőségesek, akik tetőkön rejtőztek el. Ezért bevárták, hogy helikopterről felmérjék a helyzetet, és terrorelhárító egységeket hívtak segítségül.

A rendőrök életét sodorták volna veszélybe, ha nem így járnak el – emelte ki Ralf Martin Meyer rendőrfőkapitány és Hartmut Dudde, a művelet vezetője.

Elmondták, hogy a G20-csúcs alkalmából június 22. óta több mint 50 nagyszabású tüntetést tartottak Hamburgban. A megmozdulások túlnyomó többsége ugyan békés volt, de a helyi, a Németország más tartományaiból és külföldről érkezett baloldali szélsőségesek az erőszak Németországban soha nem tapasztalt hullámát indították el.

A hatóságok másfél évig dolgoztak a művelet előkészítésén és húszezernél is több rendőrt vontak össze Hamburgba, mégsem sikerült megakadályozni az erőszakot, mert senki sem számított arra, hogy a baloldali szélsőségesek minden eddiginél brutálisabban lépnek fel. Ezek az emberek „bűnözők, és gátlástalan erőszakos cselekményeiket senki sem tudta volna előre megjósolni” – hangsúlyozta Andy Grote belügyi szenátor, a tartományi rangú város kormányának közbiztonságért felelős tagja.

Olaf Scholz első polgármester – a tartományi kormány vezetője – leszögezte, hogy elfogadhatatlannak tartja a rendőrök „igazán hősies” tevékenységének bírálatát. A rendőrök „nagyon nagy munkát végeztek, hálát és támogatást érdemelnek” – mondta a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa.

Hozzátette: elfogadhatatlan a társadalmat egyre inkább jellemző „eldurvulás” is, amelyet jelez, hogy a zavargásokba bekapcsolódott nagyon sok kívülálló is, akik nem politikai okokból, hanem szórakozásból, „partihangulatba” kerülve rontottak rá a rendőrökre.

A politikus és a rendőrségi vezetők egyaránt jelezték, hogy a művelet mérlege nem teljesen negatív. A G20-csúcs és a delegációk tagjaival együtt mintegy ötezer résztvevő biztonságáról sikerült gondoskodni, annak ellenére, hogy baloldali szélsőséges körök számos akcióval igyekeztek megzavarni a kétnapos rendezvényt.

Azonban „igen nyomasztó”, hogy csaknem 500 rendőr testi épségét nem sikerült megóvni, mint ahogy a hamburgiak tulajdonának, vagyonának és a hamburgiak köztulajdonának biztonságáról sem sikerült maradéktalanul gondoskodni – utaltak a felgyújtott autókra, kifosztott üzletekre és feldúlt utcákra.

A rendőrségi művelet „nem úgy sikerült, ahogyan elképzeltük” – mondta Olaf Scholz.

Ugyanakkor a szolidaritás is erős a hamburgiakban – emelte ki a város első polgármestere, meghatónak nevezve, hogy sokan virágot visznek a kórházakban ápolt rendőröknek, és társadalmi munkában folytatják a Schanzenviertelben keletkezett károk felszámolását, romok eltakarítását.

BPI-MTI