A BreuerPress és a HetiTV hírei

A BreuerPress és a HetiTV hírei

A visegrádi négyek kifejezték elismerésüket és megbecsülésüket Egyiptom elnökének azért a munkáért, amellyel stabilizálni próbálja országa térségét – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a V4-kormányfők és az egyiptomi elnök budapesti csúcstalálkozóján. A magyar kormányfő kifejtette: a terrorizmus, az illegális migráció és a Földközi-tenger déli térségének stabilitása; valamint az Egyiptom és Közép-Európa közötti gazdasági együttműködés helyzete, fejlesztése volt napirenden. A migráció ügyében Orbán Viktor azt mondta: Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnöknek és az észak-afrikai ország kormányának munkája, az Egyiptomban lévő több millió migráns ellátása, feltartóztatása, helyzetének konszolidálása érdekében tett erőfeszítése elismerést érdemel, az nemcsak Egyiptom, hanem az egész Európai Unió védelmét és stabilizálását szolgálja.

Az ombudsman szerint a magyar állam jelenleg nem tesz eleget a kiszolgáltatott, súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók megfelelő színvonalú és hozzáférhető oktatásával kapcsolatos alkotmányos feladatainak, nemzetközi jogi kötelezettségeinek – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Székely László alapjogi biztos több súlyosan, illetve halmozottan fogyatékos gyermek szülőjét képviselő civil jogvédő szervezet beadványa alapján indított vizsgálatot. Jelentésében az ombudsman felidézi a köznevelési törvény előírását, amely szerint állami közszolgálati feladat a hátrányos megkülönböztetést elutasító, befogadó oktatási rendszer működtetése, amelyhez egyenlő eséllyel kell hozzáférnie valamennyi tanulónak, így a súlyosan és halmozottan fogyatékos gyerekeknek is. A biztos ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a törvény értelmező rendelkezése hiányos a súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók tekintetében, így eleve ismeretlen az ilyen tanulók pontos száma.

 

Mintegy másfél éves munkával mostanra felkészültek a hazai szervek az idei nyár három nagy hazai sporteseményének biztosítására – mondta Csampa Zsolt, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára. Kérdésre a stábról annyit mondott, hogy létszámban és technikában is “megfelelő erő” áll rendelkezésre a FINA vizes világbajnoksága, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál és az idei Forma-1-es futam biztosítására. Közölte: számos eszköz beszerzését hozták előbbre, így mára a rendőrség állománya mára öt-öt tavi és folyami hajóval bővült, míg négy járművet felújítottak, emellett elektromos járműveket, kerékpárokat is vásároltak.

 

Országosan több mint 100 milliárd forintos fejlesztési forrás áll rendelkezésre a bölcsődei és óvodai férőhelybővítésekre – mondta Novák Katalin. Hangsúlyozta, ez az összeg lehetővé teszi új óvodák és bölcsődék építését, a meglévők felújítását és bővítését, illetve a férőhelyek számának emelését is. A kormány célja, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtse meg ezekben az intézményekben a gyerekek számára – közölte Novák Katalin, hozzátéve, a jelenlegi adatok szerint az óvodáskorú gyermekeknek több mint 99 százaléka jár óvodába.

 

Elvileg megtalálták a meghibásodás okát a 3-as metró vonalán közlekedő felújított szerelvényekben, de bennfentesek szerint még további problémák jöhetnek, amelyek forrása az, hogy a felújítást végző orosz cég nem ad hozzáférést a szerelvények szoftveréhez a BKV szakembereinek. Eddig 29 millió eurót, vagyis 9 milliárd forintot utalt át a BKV a 3-as metró felújított szerelvényeiért az orosz Metrovagonmasnak – közölte a Népszava megkeresésére a BKV. Ez öt szerelvény ára. A megoldást hátráltatja, hogy nincs korlátlan bizalom a felek között, az információáramlás akadozott a BKV és a gyártó között, az orosz konstruktőrök megérkezéséig. Még a számítógépről sem tudtak adatokat lekérni, mert a szoftverkulcsot, vagyis a hozzáférést az oroszok nem adták át. A kétoldali ajtónyitásról sem tudtak adatot leszedni a BKV-sok, csak az oroszok. A járművezetőknek készült kézikönyvet is sok kritika érte, a hiányos leírás miatt is előfordulhattak tévedések.

Szinte minden nyáron történik a néhány napja csődbe ment Green Holidays utazási iroda csődjéhez hasonló eset. Elegendő egyetlen oldalt fel felkeresni az utazás előtt, ha ellenőrizni akarjuk a választott utazási iroda megbízhatóságát. Irreálisan olcsón kínált főszezoni utakat a Green Holidays, az utazóknak gyanítaniuk kellett volna, hogy 80-100 ezer forintból, teljes ellátással, repülővel, négy-ötcsillagos szállodában, illetékekkel együtt nem lehet egy törökországi utazást megvalósítani – mondta hétfőn Horváth Péter, a Magyar Biztosítók Szövetsége utasbiztosítási tagozatának elnöke. A Green Holidays viszont azt állítja, nem felelős a kialakult helyzetért. Egyetlen honlap felkeresésével azonban megelőzhetjük, hogy úgy járjunk, mint az a közel ezer utas, akiknek a nyaralása kútba esett a Green Holidays csődjével. Budapest Főváros Kormányhivatalának holnapján ellenőrizhetjük, hogy megbízható utazási irodát választunk-e.

 

Több mint százezer köbméter fa dőlt ki az áprilisi hóvihar miatt főként a Bükkben, kisebb részt Zemplénben. A kár minimum félmilliárd forint. A kárfelszámolással jó, ha 2018-ra végeznek – írta a Magyar Idők. Az áprilisi hóvihar miatt legkevesebb félmilliárd forint kár keletkezett csak az állami tulajdonú erdőkben, a veszteségek kilencven százaléka a Bükk, tíz százaléka a Zempléni-hegységet érintette. Az összesítések szerint több mint százezer köbméter fa dőlt ki a hó és szél miatt, túlnyomó részt bükk-, de fenyő- és tölgyállományok is megsínylették a szélsőséges időjárást. Április 19-én és 20-án kilencven centiméter hó esett a Bükkben, ami olyan károkat okozott, hogy csak újratelepítéssel lehet majd helyreállítani a növényzetet.

Folytatódik az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program a következő tanévben is, a kormány 2017-ben összességében 3,2 milliárd forintot fordít arra, hogy a program révén egészséges táplálkozásra ösztönözze a diákokat – írta a Magyar Hírlap a Klebelsberg Központ tájékoztatására hivatkozva. A cikk szerint a 2017/2018-as tanévben a tankerületi központok 1759 iskolájában 444 200 tanuló kap heti négy alkalommal egészséges és tápláló gyümölcsöt, zöldséget, továbbá olyan százszázalékos gyümölcslevet, amely nem tartalmaz hozzáadott cukrot és édesítőszereket.

 

Külpolitika:

Izraelbe érkezett háromnapos történelmi látogatásra Narendra Modi, India miniszterelnöke. A zsidó állam történetében eddig nem volt példa arra, hogy az ázsiai ország első embere az országba látogasson – írta az Israel Hayom. A látogatás célja, hogy a két ország tovább bővítse a gazdasági kapcsolatait, valamint, hogy az Izraelben élő indiai diaszpóra minél jobban be tudjon kapcsolódni a fejlesztésekbe. A két fél között várhatóan a technológiai, és a magas hozzáadott értékű iparágak területén kötnek majd megállapodásokat.

 

Hét jelölt közül választhatja ki ú elnökét az izraeli Munkapárt, a szavazásban várhatóan több tízezer párttag vesz majd részt – írta a Times of Israel. Abban az esetben, ha egyik jelölt sem szerez negyven százaléknál több szavazatot, akkor jövő hétfőn második fordulót tartanak, de akkor már csak a két első helyezett neve lesz fönn a szavazólapon. Várhatóan Isaac Herzog jelenlegi elnök és Avi Gabbay juthat be a második körbe. A Munkapártot az utóbbi években mindig 10-12 parlamenti hely megszerzésére alkalmas támogatottságon mérték. Az új vezető feladata lesz, hogy a Munkapártot ismét a legerősebb baloldali ellenzéki formációvá tegye – írta a portál.

201 zsidó érkezett Izraelbe, hogy az életét mostantól kezdve a zsidó államban folytassa. A bevándorlók Észak-Amerikából érkeztek, többen arról beszéltek, hogy ezzel egy régi álmuk vált valóra – írta a jerusalemonline.com. A portál tudósítása szerint a 2010 személy között 78 gyermek is volt, ebből öten ikrek. Az amerikai államokból érkező bevándorlók szeretnének részt venni abban a nagy vállalkozásban, ami a zsidó állam további megtartása és fejlesztése jelent – derült ki a megérkezettek elbeszéléséből.

Egy párizsi muszlim bevándorló még április 7-én megölt egy idős zsidó asszonyt, majd kidobta lakása ablakából,  állítása szerint a Korán utasítását követve. Az elkövető korábban többször szórt zsidóellenes átkokat a nő és lánya felé. A rendőrség szerint a bűncselekménynek nincs antiszemita indítéka. Az áldozat családja ezzel nem ért egyet, és az ügyészséghez fordultak jogorvoslatért – írta az algemainer.com. A család szerint a rendőrségi eljárás hozzá nem értésről és érdektelenségről tanúskodott. Kiderült, hogy az idős nő többször kért segítséget az önkormányzattól. Elpanaszolta, hogy gyakran inzultálják a környéken élők, és ezért azt kérte, hogy a város más részén találjanak számára bérlakást. A gyilkost elfogták, jelenleg pszichiátriai megfigyelés alatt tartják. A zsidó közösség aggodalmának adott hangot ezzel kapcsolatban. Attól tartanak, hogy ha mentálisan instabilnak ítélik, akkor elkerülheti, hogy tettének megfelelő büntetésben részesüljön – írta a portál.

 

Az arab országok arra számítottak, hogy Donald Trump határozott vezetőként lép fel a közel-keleti konfliktusban, ám ez nem történt meg – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában N. Rózsa Erzsébet, az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa. „A katari konfliktus talán legnagyobb hiányossága az amerikai következetes szerepvállalás” – véli N. Rózsa Erzsébet. A közel-kelet szakértő nagyon nagy problémának tartja azt, hogy nincsen következetes, határozott amerikai álláspont. Véleménye szerint ugyanis ettől kezdve még kevésbé akarják majd elfogadni az amerikai ötleteket és közvetítő szándékot. “Az Öböl menti országok ugyanis arra számítottak, hogy lesz egy erős vezető, aki majd segít ezt megoldani. De nincsen erős vezető”

 

Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök első találkozóját a tervek szerint július 7-én tartják a G20-as csoport hamburgi csúcsértekezletének keretében – közölte Jurij Usakov, az orosz elnök tanácsadója. “(Július) hetedikére egyeztették” – mondta újságírói kérdésre válaszolva Usakov az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint. Úgy hallottam, hogy az amerikaiak Szíria és Ukrajna témáját akarják megvitatni, ha ez megfelel a valóságnak. Úgy gondolom, teljesen logikus, hogy ezt a két témát választották. De mi úgy gondoljuk, hogy elsősorban a nemzetközi terrorizmus problémáját kell a két vezető hatalom elnökének megvitatnia, mert Oroszország és az Egyesült Államok együttműködése nélkül aligha lehet a terrorizmust leküzdeni – mondta az orosz elnök tanácsadója.

Heves elutasítással reagált a nemzetközi közösség arra, hogy Észak-Korea – állítása szerint – kedden első ízben sikeres kísérletet hajtott végre interkontinentális ballisztikus rakétával. Kína elítélte a rakétaindítást, egyben arra szólította fel Phenjant, hogy tartsa magát az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rá vonatkozó határozataihoz. Keng Suang kínai külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy Peking ellenzi az észak-koreai rakétaindításokat. Trump azt írta, alig hiszi, hogy Dél-Korea és Japán hajlandó lesz tovább tűrni. Emellett sürgette Észak-Korea fő szövetségesét, Kínát, hogy gyakoroljon nyomást Észak-Koreára, és “állítsa lesz ezt az abszurdumot egyszer s mindenkorra”. Az észak-koreai állami televízió híradása szerint a Hvaszong-14 típusú rakéta 39 perces repülése során 2802 kilométeres maximális magasságot ért el, és pontosan célba talált. Az észak-koreai állami média azt is állította, hogy ezzel a rakétával Phenjan a világ bármely pontjára képes csapást mérni.

 

Összesen 101 210 migráns és menedékkérő érkezett január eleje óta Európába a Földközi-tengeren keresztül, és 2247-en vesztek oda vagy tűntek el az út során – tudatta a genfi székhelyű Nemzetközi Migrációs Szervezet. A migránsok közül több mint 85 ezren Olaszországot vették célba, csaknem 9300-an Görögországot, mintegy 6500-an pedig Spanyolországot választották. Az IOM a múlt pénteken a spanyol adatok beérkezése előtt még 95 768-ra becsülte számukat. A 2016-os év ugyanezen időszakában, azaz január 1-je és július 3-a között kétszer ennyi, 231 503 ember érkezett Európába a Földközi-tengeren át. Eltér a migránsok legfőbb úti célja is: míg korábban Görögország volt az elsődleges célállomásuk, idén 85 százalékuk inkább Olaszország felé indult el.

 

Nevetségesnek és komolytalannak nevezte kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentet, mert a máltai soros elnökségről szóló uniós vitán szinte teljesen üres volt a strasbourgi ülésterem. “Az Európai Parlament nevetséges, nagyon nevetséges! Önök nevetségesek! A parlament teljes mértékben nevetséges!” – méltatlankodott Juncker. Juncker szerint az, hogy mindössze 30 képviselő van jelen a teremben, azt mutatja, hogy az Európai Parlament “nem komoly intézmény”. Ha Angela Merkel német kancellár vagy Emmanuel Macron francia elnök jelen lett volna, egészen más lett volna a helyzet – tette hozzá. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke félbeszakította Juncker felszólalását, és arra kérte, változtasson beszédének hangvételén, ne nevezze nevetségesnek az EP-t, mert szerinte nem az. Hozzátette: nem a bizottság feladata, hogy ellenőrizze az uniós parlamentet, hanem épp fordítva.

 

Összesen több mint 60 ezer orosz katona tartózkodik jelenleg az Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten, a Donyec-medence szakadár ellenőrzésű részében, illetve közvetlenül az orosz-ukrán határ mellett – jelentette ki Ivan Rusznak, az ukrán védelmi miniszter első helyettese. A tisztségviselő szavai szerint a Donyec-medencében felállított egyes és kettes ukrán hadtest birtokában lévő információk alapján a kelet-ukrajnai szakadár fegyveres csapatok túlnyomó többségében az orosz fegyveres erők katonatisztei, köztük tábornokok látnak el parancsnoki és más vezetői tisztségeket.

Szerbia hagyományosan jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal, a vallás és a kultúra által megalapozott érzelmi kapcsolat fűzi Moszkvához, amennyiben viszont választania kell Oroszország és az Európai Unió között, az utóbbit fogja választani – jelentette ki Ana Brnabic szerb miniszterelnök a Bloomberg amerikai hírügynökségnek adott interjújában.  “Teljesen egyértelmű, merre tart Szerbia – az Európai Unió felé” – szögezte le a kormányfő. Hozzátette, hogy miniszterelnökként az Aleksandar Vucic elnök – korábbi miniszterelnök – által megkezdett utat kívánja folytatni, és arra készül, hogy országát 2020-ig felkészítse az uniós tagságra.

A székelyföldi medveveszély ügyében terjesztett törvényjavaslatot a bukaresti parlament elé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciója, amelyben az éves kilövési kvóták rendszeres meghatározását és a vadkárok megtérítésének javítását kezdeményezik. A törvénytervezet nem oldja meg a jelenlegi “vészhelyzetet”, de elejét venné annak, hogy a jövőben hasonló helyzet alakulhasson ki – mutatott rá Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, volt környezetvédelmi miniszter. A politikus a környezetvédelmi tárca sürgős fellépését kérte. Arra hivatkozott, hogy a tavaly érvénybe lépett, a medvepopuláció kilövésére vonatkozó tiltás komoly közösségi feszültségekhez vezetett, hiszen a román állam semmilyen alternatívát nem nyújt a székelyföldi medveállomány ritkítására.


Gazdaság:

 

Január elsejétől rendezik a közalkalmazottak és köztisztviselők bérét – nyilatkozta a Magyar Időknek a folyamatban levő egyeztetések alapján a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke. Schmidt Jenő hozzátette: az emelés mértéke még kérdéses, a tárgyalások folytatódnak. A lap az üggyel kapcsolatban megkereste a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnökét is, aki megismételte, amit a közigazgatás napja alkalmából szombaton rendezett fővárosi ünnepségen elmondott. Boros Péterné a rendezvényen úgy fogalmazott, hogy tárgyalások kezdődtek a béremelésről, és van remény a megállapodásra. Az MKKSZ képviselői júniusban jelentették be, hogy sztrájkot hirdetnek július 17-re, ha nem tudnak megállapodni a kormánnyal a kormánytisztviselők, az önkormányzati köztisztviselők és a közalkalmazottak béremeléséről.

Bár már kevesebb mint egy hónapunk van a bankjegycserére, még mindig a régi kétezresek egyharmada, az ötezreseknek pedig ötöde forgalomban van – írta az azénpénzem.hu. Elméletben már tavaly november 15-étől törvényes fizetőeszköz a barna 2000 és sárga 5000 forintos bankjegy, augusztus 1-jétől viszont már csak ezekkel lehet fizetni, a kereskedők ettől az időponttól már nem kötelesek elfogadni a régi, bevont címleteket. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint viszont a régi kétezres bankjegyek egyharmada, az ötezreseknek pedig ötöde még mindig forgalomban van – idézte az azénpénzem.hu.

 

Sport:

 

Öt földrész harminc úszójával – köztük tizenöt olimpiai bajnokkal – Hosszú Katinka megalapította a Profi Úszók Világszövetségét, amely tárgyalásokat akar kezdeni a Nemzetközi Úszó Szövetséggel a sportág megreformálásáról tíz nappal a budapesti világbajnokság kezdete előtt – közölte az olimpiai bajnok nyílt levelében. “Bár eddig nem emeltük fel a hangunkat, mégis a legtöbben közülünk nem csak megszólalni hajlandóak, de tenni is készek az úszósport megreformálásáért, akár saját érdekeik háttérbe szorítása árán is” – fogalmazott a nyílt levelében az úszónő.


A Magyar Kézilabda Szövetség megállapodott a svéd Björn Sätherströmmel, a svéd szakember segíti majd Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány munkáját a férfi válogatottnál. A szövetség szerint következő időszakban a Telekom Veszprém másodedzői teendőit is ellátó tréner 14 esztendeje edzősködik, az elmúlt kilenc évben a Bajnokok Ligája-résztvevő IFK Kristianstadnál dolgozott az utánpótlásban és a felnőtt edzői stábban. Emellett tapasztalatot szerzett taktikai elemzőként a svéd válogatottnál, valamint az ifjúsági válogatott másodedzőjeként is.

Könnyű:

Miközben a lassan bomló ózonréteg-károsító anyagokat az 1980-as évek végén betiltották, a rövid életidejű diklórmetán megúszta, és akár 30 évvel is késleltetheti az antarktiszi ózonlyuk begyógyulását – írta az Origo. A Lancasteri Egyetem kutatói a Nature Communications című folyóiratban arra hívják fel a figyelmet, hogy egy korábban ártalmatlannak vélt és ezért a montreali egyezményben nem tárgyalt vegyület, a diklórmetán szintén hozzájárul az ózonréteg pusztításához, és ez a hatás nem hagyható figyelmen kívül az ózonréteg helyreállására vonatkozó becslések számításánál. Kétségtelenül igaz, hogy a diklórmetán a betiltott CFC-kkel ellentétben rövid életű. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy számottevő kárt tud tenni az ózonrétegben, és a légkörben mérhető szintje az utóbbi években fokozatosan nőtt.