Erzsébetváros jelene nagyon mozgalmas

Erzsébetváros jelene nagyon mozgalmas

Dr. Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere beszélt a bulinegyed körül kialakult helyzetről, de szóba került még a jótékonykodás, valamint a gyerekek ügye is.

 

Az erzsébetvárosiak többször is kifejezték már szándékukat, hogy ők leginkább pihenni, élni szeretnének a kerületben, nem nagyon érdekli őket, hogy az idegenforgalom mekkora bevételt hoz az önkormányzatnak. Mit gondol erről a városvezetés?

Elsősorban azt, hogy mi a hangoskodók, szemetelők elleni eljárások lefolytatását támogatjuk, igyekszünk az ezzel a kérdéssel foglalkozó munkatársak munkáját megkönnyíteni. Már beszéltem korábban is arról, hogy Belső-Erzsébetvárosban, a bulinegyedben naponta takarítunk, gépi és kézi erővel egyaránt, több mint húsz emberünk foglalkozik a csendrendeletünk betartatatásával, éjjel-nappal működik egy telefonszám, ahol bejelentést lehet tenni a zajproblémák miatt, a tavalyi évben komoly összeget, 70 millió forintot fordítottunk a rendőrjárőrök számának növeléséhez. Van 120 térfigyelő kamera a kerületben, ezeknél több mint 10 ezer észlelés történt, ebből több mint 6 ezer esetben kezdeményeztünk eljárást. Félreértés ne essék, én nem azt mondom, hogy ne lehetne ezen tevékenységeinket fokozni, de a lehetőségeink, az anyagi forrásaink tekintetében cselekvőképességünk határáig jutottunk.

Közben a városvezetésnek viszont fontos az a bevétel, amit a bulinegyed termel.

Valóban, ez több százmilliós nagyságrendű, a milliárdot megközelítő. A vállalkozók kibérlik a helyiségeket, vállalkozói, iparűzési adót fizetnek, ezek a pénzek nem csak a kerületnek fontosak, hanem a fővárosnak és az országnak egyaránt. Csak egy példa, az internetes szálláskereső szolgáltatásoknál Erzsébetváros elöl szerepel, az idelátogatóknak nagyon fontos, hogy Budapestre jöjjenek, azon belül a kerületünkbe, mert innen bárhova elér könnyen.

Ha valamiért nem lenne itt a bulinegyed, akkor az ebből befolyt bevétel hiányával mit tudnának kezdeni?

Nagyon nehezen lehetne pótolni ezt a bevételt, az elmúlt évek kerületi fejlesztéseiben látszik, hogy a bulinegyed bevételei milyen jelentősen segítettek, Erzsébetváros ma már ettől is nevezetes, bármennyire is nem szereti ezt sok ember. De a hangsúly az is szócskán van, mert van más érték is a kerületben, vannak iskolák a kerületben, most döntöttünk egy terület értékesítéséről a Fasorban, ahol egy újabb iskola jön majd létre, de megtalálható a kerületünkben mind a 13 magyarországi kisebbség, és számos már látnivaló, program. Erzsébetváros jelene nagyon mozgalmas, ennek persze vannak árnyoldalai is, de látni kell, ez a legdinamikusabban fejlődő kerülete Budapestnek.

A kerületben most kezdődtek meg a nyári ház- és lakásfelújítások, a magán- és az önkormányzati tulajdonú házakban egyaránt.

Nagyon szeretnénk több lakást is felújítani, pályázati forrásokat biztosítani a társasházak számára. Eddig szerény mértékben volt lakás és házfelújítás, persze ha megnézzük, ezek óriási számok, főleg ha megnézzük, az elmúlt ötven év alatt mennyire gondoskodott erről a korábbi ingatlankezelők rendszere. Itt egy több tízmilliárdos elmaradás van, ezt pótolni nem lehet, de valamennyire segíteni mindenképpen szeretne az önkormányzat a folyamatos és újabb pályázatok kiírásával. Ebben az évben 20 bérlakást tervezünk szociális alapon bérbeadni, de van piaci alapú bérbeadás is, ahol szintén komolyabb lakásfelújításokat végzünk, a terveink szerint a lakáspályázatok rendszere is megújul. Hozzá kell tennem, Erzsébetvárosban van az egyik legtöbb bérlakás, közel 3 ezer lakásunk van szociális alapon bérbeadva.

Mennyi kilakoltatás lesz?

Én magam csak párról tudok, ezek is több éve tartó peres eljárások után valósulnak meg, a jogerős ítéletek után közel egy év áll és állt a lakók rendelkezésére új lakás keresésére. Azért hozzátartozik, az esetek jelentős része úgy ért véget, hogy az önkormányzat keres új helyet vagy átmeneti otthont biztosít. Kétségtelen tény, ahol van lakásgazdálkodás, ott vannak, akik nem fizetik a bérleti díjat, akadnak önkényes beköltözők, ezekben az esetekben a jogszerűség is megköveteli a szükséges lépések megtételét.

Ön itt a kerületben nagy filantróp hírében áll, legutóbb éppen Ukrajnában jártak egy jótékonysági akció keretében.

Személyes hitvallásomnak tartom, aki megteheti, az segítsen másokon. Én ezt a gyermekkoromnak és a katolikus hitemnek is köszönhetem. Valóban a Kárpátalján jártunk, ahova két jótékonysági koncert bevételét vittük el, amelyeket a feleségem tartott, aki zongoraművész. A koncertek bevételét a kárpátaljai református gyermekotthon kollégiumába vittük el, 750 ezer forintot tudtunk átadni, több egyéb adomány mellett. Ez a gyermekotthon hihetetlen sokat tesz az ott élő hátrányos helyzetű és beteg gyermekek érdekében, ebben az otthonban saját maguk állítják elő az enni-, innivalót. Fantasztikus élettörténeteket ismertünk meg, engem nagyon meghatott, ahogyan fogadtak minket a gyerekek a műsorukkal. Ami a történeteiket illeti, szeretnék egyet elmondani, volt ott négy testvér, ahol a legidősebb mentette meg a másik hármat, az őket egyedül nevelő édesapjuk magukra hagyta őket, bezárva őket egy ablaktalan házba. A legidősebb gyermek talált egy kanalat és azzal ásta ki magát és a testvéreit négy kemény nap alatt, majd mentek be a gyermekotthonba. Ezek a történetek lehetnek a válaszok azokra a felvetésekre, hogy miért viszünk a határontúlra támogatást, miért nem itthon adunk. Persze az is igaz, de én ezzel sem szeretek kérkedni, itthon is szoktam adakozni.

Ha már gyerekek, akkor az erzsébetvárosi gyerekekkel kapcsolatban a nyárra felkészült az önkormányzat?

Felkészültünk, a nyári táborainkban kedvezményes táborozási lehetőségeket teszünk lehetővé a gyermekek számára, lesznek gyermekprogramok is a Bischitz Johanna Központ szervezésében. Bár nem szorosan idetartozik, de most nyártól indult be a kerületi taxiprogram, amelynek a segítségével az idősek, kisgyermekesek számára biztosítunk lehetőséget ügyintézésre, bevásárlásra, orvosok felkeresésére. A nyári hőség ellen párakapukat állítottunk fel több helyen is. Itt is elmondható, van még mit tenni, de igyekszünk most is a szolgáltatásainkat növelni.

Erzsébetváros bár nem nagy kerület, de mégis két piaca is van.

A Garay téren és a Klauzál téren vannak, az elsővel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy leginkább a 2010 előtti időszak egyik elhibázott beruházása. A Garay téri nem egy klasszikus piac, alig-alig működik. A Klauzál téren más a helyzet, ott a minden bérlő megtalálása van még előttünk. Vannak példák előttünk más kerületekből, hogy nem egyszerű újra élettel megtölteni egy piacot, már az épület miatt is, amelyik 1990 óta egy folyamatos lejtmenetbe került, amit mára felújítottunk, két és fél milliárd forintból. Ami a bérlők megtalálását illeti, idén már hét új üzlet megnyílik a Klauzál téren.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter