Kósa Lajos hétfői sajtótájékoztatóján.

MEGVÉDTÜK MAGYARORSZÁGOT

 

A parlament tavaszi ülésszakának egyik legfontosabb eredménye, hogy az Országgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy a kormány meg tudja védeni az országot – hangsúlyozta Kósa Lajos hétfői sajtótájékoztatóján.

A hétfői frakcióinfón a parlament tavaszi ülésszakának legfontosabb törvényeit értékelték. A Fidesz frakcióvezetője aláhúzta, az Országgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy a kormány meg tudja védeni az országot.

Emlékeztetett, a Ház elfogadta a jogi határzárral kapcsolatos új szabályokat. Az összes kiskaput bezártuk, egyetlen ember sem tud illegálisan belépni Magyarország területére – tette hozzá.

„AZ ÖSSZES KISKAPUT BEZÁRTUK, EGYETLEN EMBER SEM TUD ILLEGÁLISAN BELÉPNI MAGYARORSZÁG TERÜLETÉRE.”

A jogi határzár számos kritikát kiváltott Brüsszel részéről, de ellenálltunk annak a nyomásnak, hogy ezt a jogszabályt felpuhítsuk – fogalmazott a kormánypárti politikus. Jelezte, az év folyamán a fizikai határzárat tovább erősíteték, a honvédelmi bizottság több tucat esetben adott ehhez a Belügyminisztériumnak közbeszerzés alóli mentességet.

Kósa Lajos arról is beszélt, hogy vannak szervezetek, komoly erők, akik szeretnék, hogy omoljon össze a magyar határvédelem és bontsuk el a kerítést, hogy mindenki be tudjon jönni az országba úgy, ahogyan azt 2014-ben és 2015-ben láthattuk.

Ennek a főszereplői a külföldről finanszírozott szervezetek (NGO-k) voltak, az ő tevékenységükkel kapcsolatos átláthatóságot, nyilvánosságot biztosító törvényt is megszavazta a parlament – mondta el a frakcióvezető. Megjegyezte, ezek a szervezetek előszeretettel öltötték magukra az átláthatóság, az emberi jogok, a szolidaritás fügefalevelét, miközben azért küzdöttek, hogy Magyarország ne tudja megvédeni magát.

Nem korlátozzuk ezeket a szervezeteket, csak azt kérjük mindenkitől – aki Magyarországon tevékenykedik, és külföldről fogad el támogatást -, hogy tegye ezt nyilvánvalóvá – fűzte hozzá.

Fotó: fidesz.hu

A fideszes politikus szerint fontos annak az elvnek az érvényesítése, hogy ne ide hozzuk a bajt, hanem a segítséget vigyük oda, ahonnan ezek az emberek jönnek. A parlament kétharmaddal fogadta el az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalícióban való magyar misszió mandátumának a meghosszabbítását, és a létszám növelését – tette hozzá.

Kósa Lajos arról is beszélt, hogy a parlament és a Fidesz külön kérte a kormányt arra, hogy a végsőkig tartson ki kvótaügyben, és tegye meg a megfelelő jogi lépéseket. Azért fogunk küzdeni a jövőben is, hogy Magyarország a saját belátása, a választók akarata szerint dönthessen azokban a kérdésekben, melyeket nem adott át közös határkörbe az Európai Bizottságnak a Lisszaboni szerződés értelmében – fogalmazott.

A frakcióvezető kitért a legutóbbi és legsikeresebb nemzeti konzultációra is, melyben közel 1,7 millió válaszadó vett részt. Ezen válaszadók döntő többsége, 95 százalék feletti része a részkérdésekben kinyilvánította, hogy meg kell védeni az országot, és a kormány tegyen meg mindent annak érdekében, hogy mi, magyarok dönthessük el, hogy kivel akarunk tartósan együtt élni és kivel nem – fejtette ki Kósa Lajos.