A BreuerPress és a HetiTV hírei

A BreuerPress és a HetiTV hírei 

Nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget a parlamentben az átlátható kampánytevékenység érdekében javasolt kormánypárti törvénymódosítás, vagyis az úgynevezett plakáttörvény. A fideszes Kósa Lajos, Halász János, Répássy Róbert és Vas Imre előterjesztése a törvényalkotási bizottsági eljárásban jelentősen módosult, de a szerdai parlamenti zárószavazáson sem az összegző módosító javaslat, sem az egységes javaslat kétharmados részei – amelyek gyakorlatilag lefedték a teljes indítványt – nem kapták meg a szükséges számú szavazatot. Az ellenzék soraiból csak a DK színeiben politizáló Oláh Lajos hiányzott – a párt közlése szerint egészségügyi okokból -, így a kormánypárti képviselők nem voltak elegendően a minősített többséghez, az ellenzék ugyanis egységesen ellenezte a javaslatot.

 

 

A magyar rendvédelmi szervek felkészültek a nyári magyarországi rendezvények fokozott biztosítására – nyilatkozták az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülése után a testület tagjai. Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke azt mondta: az ülésen a szervek rendkívüli felkészültségről számoltak be. Komoly biztonsági intézkedésekkel készülnek az olyan tömegrendezvényekre, mint a vizes világbajnokság, a Forma-1-es futam, a Sziget fesztivál, a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál és a Balaton Sound – sorolta Molnár Zsolt. Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnökének beszámolója szerint Papp Károly országos rendőrfőkapitány az ülésen azt mondta: az emberek eligazítását, képzését, feladatszabását tekintve felkészültek, s a műszaki, pénzügyi feltételek is biztosítottak.

 

 

Tudomásul vette a Csillaghegyi-öblözetben a Duna-parti nyomvonalon megvalósítandó árvízvédelmi létesítményről adott tájékoztatást a Fővárosi Közgyűlés, amely egyben felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy gondoskodjon az árvízvédelmi létesítmény megvalósításához szükséges engedélyezési eljárások megindításáról. A testület erről 18 igennel, 4 nem szavazat ellenében és 2 tartózkodás mellett döntött. Több ellenzéki fővárosi képviselő a vitában arról beszélt, hogy a hiányos dokumentumok miatt, bizonyos tervek ismerete nélkül nem lehet a kérdésben felelősségteljes döntést hozni. Tarlós István kiemelte: a védmű ügyében már 5-6 szakvélemény készült, és már „nincs idő várni”, mielőbbi megoldásra van szükség. A Fővárosi Közgyűlés ülésén Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes visszavonta a Bálna Budapest Kereskedelmi és Kulturális Központ nyílt pályázati eljárás lefolytatása útján történő értékesítéséről szóló javaslatát.

 

 

Meg lehetett volna akadályozni valószínűleg annak a 71 embernek a halálát, akik megfulladtak egy magyar rendszámú hűtőkamionban Ausztriában 2015 augusztusában –  jelentette a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap és két német regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja. A magyar hatóságok ugyanis lehallgatták az embercsempész banda telefonjait, de nem léptek közbe, mert a beszélgetéseket későn fordították le és értékelték ki. A német lap szerint a magyar hatóságok túlságosan későn kezdtek hozzá a lehallgatott felvételek lefordításához és elemzéséhez, ezért valószínűleg nem tűnt fel nekik az embercsempészek életveszélyes tevékenysége. A magyar illetékesek többszöri érdeklődésre sem adtak felvilágosítást arról, hogy pontosan mikor értékelték ki a felvételeket.

 

  0:00

 

 

Külpolitika:

A palesztinoknak be kell fejezniük azt a gyakorlatot, hogy pénzügyi juttatást nyújtanak a jogerősen elítélt terrorista személyek családjainak – mondta Rex Tillerson. Az amerikai külügyminiszter arról is beszélt, hogy ez ügyben folyamatosak a tárgyalások Washington és Ramallah között.A palesztin hatóság mindezzel kapcsolatban azt közölte a Times of Israel honlapjával, hogy nem függesztik föl a kifizetéseket az elítéltek csalátagjainak. Donald Trump amerikai elnök korábban is fölvetette már, hogy meg kellene szüntetnie a jogerősen elítélt terroristák családtagjainak a pénzügyi támogatását.

Betiltaná a politikai véleménynyilvánítás lehetőségét az egyetemi tantermekben Naftali Bennett oktatási miniszter. A Jewish Telegrapg Agency cikke szerint a terv nagy felháborodást okozott a zsidó állam felsőoktatási dolgozói között. Úgy látják, hogy ha ez a terv konkrét jogi formát is kap, az súlyosan veszélyezteti a tanszabadságot a zsidó államban. Bennett szerint a jogszabály éppen a szólasszabadság védelmét segítené elő.

Vádat emeltek kilenc koszovói állampolgár ellen szerdán Pristinában, mert tavaly novemberben terrortámadást terveztek az Albánia-Izrael labdarúgó-mérkőzés idejére – számolt be róla a honlapján a Koha Ditore című koszovói napilap. A hatóságok a támadást megakadályozták, miután 19 feltételezett terroristát elfogtak, akiket azzal gyanúsítottak, hogy közük lehet az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez, valamint nemcsak Albániában, hanem Koszovóban is terrortámadásokat terveztek. A 19 gyanúsított közül szerdán kilenc ellen emeltek vádat.

 

A Scotland Yard szerdai tájékoztatása szerint legalább tizenkét halálos áldozata van a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban hajnalban kitört tűzvésznek. A londoni rendőrség hangsúlyozta, hogy várakozása szerint az áldozatok száma növekedni fog, mivel a vizsgálat még nagyon korai szakaszban jár. A közlemény szerint valószínűleg több napig eltart a 24 emeletes, 120 lakásos épület teljes átkutatása. Az épületet kiürítették, és a kimenekített lakók közül sokan orvosi ellátásra szorulnak – áll a Scotland Yard beszámolójában. Nem sokkal korábban a londoni mentőszolgálat azt közölte, hogy a helyszínre vonult egységei ötven sérültet szállítottak öt londoni kórházba.
Több lövést adtak le Steve Scalise amerikai képviselőre Virginia államban, a képviselő megsebesült – jelentette az amerikai média. A jelentések szerint a lövöldözés egy republikánus kongresszusi csoport reggeli baseball-edzésén zajlott le Alexandria városban, Washington közelében. Egy férfi puskával adott le lövéseket a sportoló képviselőkre, az edzésen jelen levő biztonsági őrök viszonozták a tüzet. A rendőrség őrizetbe vette a lövöldözőt. A lövöldözésnek több más sebesültje is van, köztük két rendőr. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy az 51 éves, republikánus Scalise sebesülése mennyire súlyos. Kórházba vitték, az első hírek szerint állapota stabil.

 

 

 

A német kormány támogatja az Európai Bizottságot a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásában – mondta Ulrike Demmer helyettes kormányszóvivő a Magyarországgal, Lengyelországgal és Csehországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásról berlini sajtótájékoztatóján. Ulrike Demmer, kérdésre válaszolva, teljesen megszokott lépésnek nevezte, hogy a bizottság az EU működését szabályozó szerződés őreként eljárást indított a három tagországgal szemben, hiszen többszöri felszólítás ellenére nem teljesítették a menekültek elosztásáról hozott döntésből fakadó kötelezettségüket.

 
Az ukránok 70 százaléka szerint az országukban olyan helyzet alakult ki, amely rövid időn belül egy újabb, a korábbi két hatalomváltó tömegmozgalomhoz, azaz a 2004-es „narancsoshoz”, illetve a 2013-2014-es EU-integrációshoz hasonló nagyszabású Majdan-tüntetésekhez vezethet – derült ki abból a felmérésből, amelyet a Rejting ukrán közvélemény-kutató csoport nemrég végzett. A közvélemény-kutatásban részt vevők csaknem 40 százaléka válaszolta azt, hogy kész részt venni tömegdemonstráción, ha azt a közeljövőben szerveznék meg, a megkérdezetteknek körülbelül a fele viszont nem csatlakozna a megmozduláshoz.

 

 

 

Izrael visszaküldi állomáshelyére új-zélandi nagykövetét, akit decemberben azért hívtak vissza posztjáról, mert Új-Zéland az ENSZ Biztonsági Tanácsában támogatta az izraeli telepespolitikát elítélő határozatot – írta a Jediót Ahronót. Sajnálom az izraeli-új-zélandi kapcsolatokban keletkezett kárt, amelyet Új-Zéland a BT-ben a 2334-es számú határozat indítványozásával okozott- hangsúlyozta Bill English új-zélandi miniszterelnök levelében, amelyet a jeruzsálemi külügyminisztérium közleménye szerint a diplomáciai kapcsolatok teljes helyreállítása előtt Izraelbe küldött. A Haaretz úgy tudja, hogy többhetes intenzív háttéregyeztetés vezetett a féléves diplomáciai válság megoldásához, amelyet Gerry Brownlee új-zélandi külügyminiszter Benjámin Netanjahu miniszterelnökhöz korábban eljuttatott levele gyorsított fel, hiszen ebben új lap nyitását kezdeményezte a két ország kapcsolatában.

 

 

Gazdaság:

 

 

A magyar külgazdaság szempontjából történelmi jelentőségűnek nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy első alkalommal írt alá a magyar kormány gazdasági együttműködési megállapodást az Amerikai Egyesült Államok egyik államával, illetve Magyarország a világon az első ország, amellyel Indiana állam ilyen megállapodást köt. Az aláírás után a külügyminiszter hangsúlyozta: az amerikai közép-nyugati szövetségi állam és Magyarország területe csaknem ugyanakkora, és számos hasonlóság van gazdaságpolitikai törekvéseik között. Példaként említette, hogy mindkét helyen a gazdasági növekedés motorjának a munkahelyteremtést tekintik, és a képzésekre helyezik a hangsúlyt, alacsonyak az adók, logisztikai szempontból pedig mindkét terület meghatározó helyen van a saját térségében.

 

 

A nemzeti ünnepek, valamint a kiemelt fontosságú idei rendezvények előkészítésére és lebonyolítására több mint 1,556 milliárd forintot kap idén a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., illetve a Hungarofest Nemzeti Rendezvényszervező Nonprofit Kft. a 2017-es költségvetés terhére és átcsoportosítással. Az összegen belül a támogatás mértékét és a kedvezményezettek közötti arányát a nemzeti fejlesztési miniszter határozza meg – jelent meg a kormány határozata a Magyar Közlönyben. Forrásként 1,1 milliárd forintot biztosítanak a központi költségvetésből a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, míg a fennmaradó 456,5 millió forintot a Honvédelmi Minisztériumtól csoportosítják át a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz.

 

 

Sport:  

Böde Dániel a Ferencváros labdarúgója marad, Hajnal Tamással pedig hosszabbítana a klub – mondta Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója. Bőle Lukács, Priskin Tamás, valamint az uruguayi Fernando Gorriarán érkezését már bejelentette a Ferencváros, Orosz Pál ezt azzal egészítette ki, hogy soroksári kölcsönjátékot követően már az NB II-ben 23 találattal gólkirály Lovrencsics Balázs is tagja az első keretnek, míg Hajnal Tamás szerződéshosszabbításáról most ülnek le tárgyalni. „Böde Dániel biztosan marad az Üllői úton” – kommentálta, egyben „kacsának” minősítette a válogatott támadó esetleges távozásáról szóló híreket.