Szunyogh Szabolcs a Teremtés történetének egy újfajta értelmezéséről írt legújabb könyvében.

Nincs eredendő bűn?

Szunyogh Szabolcs a Teremtés történetének egy újfajta értelmezéséről írt legújabb könyvében.

 

Új könyvvel jelentkezett, ami persze nem meglepetés.

Köszönöm, azt el kell mondanom, ezen a könyvön közel húsz évet dolgoztam, most éreztem azt, hogy az itt szereplő írások összeálltak egy kötetté.

A könyv alcíme, hogy kézikönyv a Teremtéshez, akkor ezek szerint Ön is kedvet kapott a teremtéshez?

Tulajdonképpen igen, bemutatom az embert, aki a semmiből képes volt valamit összehozni. Arisztotelész szerint a Teremtés kívül esik a tudomány körén, hiszen senki sem látott még olyat, hogy a semmiből valami létrejött volna. Volt egy nagy zsidó gondolkodó, Szaadja gaon, aki a Hittételek és vélekedések könyve című művében azt mondta, bebizonyítja tudományosan, hogy Isten a semmiből teremtette a létező világot, hangsúlyozottan nem rabbiként, hanem tudományosan. A történet természetesen szerepel a könyvben, így nem mondom el, hogy mit mondott, én viszont egy olyan embert mutatok be, aki a semmiből csinált valamit. A kötetben történelemről, pszichológiáról, etológiáról szóló írások, tanulmányok szerepelnek.

Kinek szánja a könyvet?

Minden érdeklődőnek. Tudni kell, a könyvben nagy szerepe van a zsidóságnak, olyan történetek szerepelnek benne, ezeket igyekszem is bebizonyítani, amiket a tudomány még nem döntött el. Persze nem csak zsidó gondolkodók, hanem ókori filozófusok, tudósok is megtalálhatóak benne. Tulajdonképpen azt szeretném megmutatni, hogy a mítoszok miben segítik az emberi személyiség titkait megismerni. Én alapvetően kultúrhistóriai szempontból közelítek ezekhez a történetekhez, nem vallási szempontból, természetesen óriási tisztelettel vagyok a vallások iránt, például azt állítom, az ember létrejötte egy óriási hiátust mutat, ezelőtt nyolcmillió évig vannak leletek, majd jön egy óriási űr, végül kétmillió évvel ezelőtt megint feltűnnek a leletek. A köztes időben váltunk emberré, ám erről az időszakról nincsenek leletek. Itt vannak a mítoszok, akkor érdemes megnézni azokat, amik beszélnek, csak tudni kell olvasni, megfejteni őket. Tudom, hogy az olvasatom csak egy megfejtés, de ezek nem fantazmagóriák, hanem megalapozott feltételezések. Amikor azt állítom, Európa első szupercivilizációja héber nyelven beszélt, akkor ez nem az én találmányom, hanem egy amerikai professzoré, aki nem tartozik a Magyarországon elfogadott mainstream irányzathoz, az MTA szerint ez a szupercivilizáció egy máig nem ismert indoeurópai nyelven beszélt, én hozok egy bizonyítékot a zsidóságra.

Mekkora a ma Magyarországon az érdeklődés az ilyen történetek iránt?

Őszintén hiszem, aki jobb ember akar lenni, annak segítenek ezek a történetek. Ez kortalan, ez érvényes nem csak a mai, hanem a holnap, a holnapután Magyarországán egyaránt. Olyan emberekről írok, akik jobbá, lakhatóbbá tették a világot, de írok az emberi személyiségről, aminek nagyon sok titka van.

Ön szerint mit szólnak majd az egyházak?

Abban nem vagyok biztos, hogy minden egyház kitörő örömmel fogadja majd, ugyanis azt is állítom, a Teremtéstörténet bűnbeesés című része, az nem az eredendő bűnről szól, hanem ellenkezőleg, pont Év a hozza létre az embert az állatból, azzal, hogy választ, mégpedig tudatosan választ. A zsidó teremtéstörténet az egyetlen, amelyik nem tartalmazza, az emberré válás lényege az erkölcsi öntudatosodás, hogy tudjon választani a jó és a gonosz között. Éva ezt teszi meg. Ezért gondolom, ez a Teremtésnek nem a kezdete, hanem a befejezett aktusa, hiszen utána azt mondja a kígyó, majd Isten, az ember olyan, mint egy közülünk, a jót és a gonoszt tudván. Ettől vagyunk emberek. Ezért is gondolom, hogy a hagyományos egyházak nem örülnek majd annak, amikor azt mondom, nem volt eredendő bűn, ám szerintem mindez bizonyítható a bibliai szövegekből is.

Mi lesz a következő könyve?

Már dolgozom rajta, egy magyar történetről szól, szerintem az is meglehetősen botrányosnak ígérkezik, Szent Erzsébetről szól majd.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter