Számomra az írás azóta is a levegő maga

Számomra az írás azóta is a levegő maga

László Ágnes újságíró beszélt az Értékteremtők című sorozat legújabb kötetéről, melyet az Ünnepi Könyvhétre jelentetett meg a Kossuth Kiadó, de szóba került a nemrégiben elhunyt házastársa, alkotótársa, Szalay Zoltán fotóriporter is.

Az Ön munkásságát sokan ismerik, de mikor is döntötte el, hogy újságíró lesz?

Szerintem én már így születtem és azt hiszem, majd így is fogok egyszer meghalni. Persze igazából gimnazistaként kezdtem el írogatni, akkoriban Baranyi Ferenc volt a Magyar Ifjúság egyik rovatvezetője, fogtam magam és bevittem hozzá az írásaimat, mondjuk novellácskáimat. Baranyi Ferenc akkor nagyon bölcsen azt mondta nekem, Ágnes drága, ezt felejtsük el és nagyon gyorsan kezdjen el riportokat írni. Megfogadtam, onnantól kezdve jelentek meg a Magyar  Ifjúságban, az Esti Hírlapban riportjaim, számomra az írás azóta is a levegő maga, egy szerelem, egy élet, egy életforma.

Ám később mégsem hallgatott Baranyi Ferencre, hiszen ma már íróként is közismert.

Az igazság az, hogy ez a kettő nagyon szorosan kötődik egymáshoz, a legfontosabb könyveim azok interjúkötetek. Természetesen van mellette más is, de azáltal, hogy egy idő után rá tudtam állni a kedvenc műfajomra, a mélyinterjúkra és a portrékra, születtek meg az interjúköteteim, ezek közül a legfontosabb állomást a 2009-es kapcsolatfelvételem volt a Kossuth Kiadóval, az Erről még nem beszéltem senkinek című kötet. Ez egy nagyon komoly válogatás volt a korábbi húsz év sok száz interjújából, erre nagyon büszke vagyok.

Ám 2017-ben is valami érdekességgel jelentkezik az Ünnepi Könyvhét alatt.

Az Értékteremtők 2017 című könyvemmel, amit szombaton dedikálok majd a Kossuth Kiadó sátránál a Vörösmarty téren. Ez egy sorozat része, amely sorozat egy nagyon fontos állomása az életemnek, a sorozat 2005-ben indult, a könyveket akkor Hovanyecz László írta egészen a haláláig, majd 2014-ben vettem át én. Ez nem volt egy könnyű örökség, de szerencsére azt kellett folytatnom, amit korábban műveltem, azaz a mélyinterjúkat, portrékat. Az Értékteremtő sorozatban a Hazám díjasok szerepelnek, tehát a névsor adott, nem én választom ki az alanyokat. Ez egy picit nehezebb, de nagyon szerethető a névsor. A Hazám díjat azok kapják, akik sokat tesznek az emberekért, a társadalomért.

Milyen volt a beszélgetése Iványi Gáborral?

Fantasztikus volt, ahogy az a miliő is, ahol dolgozik, a Dankó utca, ahonnan az Oltalom Karitatív Egyesület elindult egy kiégett húsüzem volt, ott kezdte el felépíteni azt a viklágot, ami ma már egy hatalmas házat, hálózatot működtet.

Komoróczy Géza?

Vele nem én készítettem el az interjút, hanem Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom helyettes főszerkesztője, ez egy nagyon mély beszélgetés volt, én magam biztosan nem tudtam volna így megcsinálni.

Bojár Gábor?

Vele már nagyon sok interjút készítettem az elmúlt évtizedekben és mégis meg tudott lepni a beszélgetésünk során, amikor is először beszélt az őseiről, a gyerekeiről, és sok minden másról, amiről eddig nem beszélt.

Ön nemrég vesztette el a férjét, a nagyszerű fotóriporter Szalay zoltánt.

Valóban egy nagyszerű ember volt, a magyar sajtófotó pályázat elindítója volt több mint harminc évvel ezelőtt, generációk sorát nevelte fel a szakmában. Hazánknak az Európai unióhoz való csatlakozásakor jelentettük meg az albumát 2004-ben, amiben összefoglalta Magyarország elmúlt hatvan évét. Azok a képek, amiket hatvan évvel ezelőtt készített is arra emlékeztetnek, hogy lassan, de meg kell kezdenem a hagyatékának a feldolgozását.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter