Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a konzultáció utolsó napján.

RÉSZVÉTELI REKORDOT HOZOTT A NEMZETI KONZULTÁCIÓ

 

Részvételi rekordot hozott a nemzeti konzultáció: a szerdai összesítés szerint 1 millió 680 ezren mondták el véleményüket, így ez minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációja – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a konzultáció utolsó napján.

A politikus budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott azoknak, akik kiálltak Magyarországért. „Köszönet jár azoknak, akik vették a fáradságot, elmentek a postára vagy leültek a számítógép elé, és kitöltötték a kérdőívet. Kiállásuk a magyar demokrácia erejét bizonyítja, és azt, hogy a magyarok sohasem hagyják, hogy nélkülük döntsenek róluk” – fogalmazott.

„A KONZULTÁCIÓ EREDMÉNYE MINDEN MAGYAR POLITIKAI SZEREPLŐT KÖTELEZ MAJD.”

A részvételről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1 millió 680 ezres szám mintegy 60 százalékkal több, mint a 2015-ös bevándorlási konzultáció részvételi adata, csaknem 400 ezerrel több, mint ahányan 2014-ben baloldali pártokra szavaztak, és majdnem 700 ezerrel több, mint amennyien a Jobbikra. Tájékoztatott arról is, hogy a mostani konzultációban részt vevők 94 százaléka küldte vissza postai úton a kérdőívet.

Az eredményekről a későbbiekben részletesen tájékoztatni fognak, de előzetesen azt várják, hogy a résztvevők óriási többsége áll ki a kormány politikája mellett – közölte Dömötör Csaba.

Hozzátette: a kabinet szeretne továbbra is fellépni az illegális bevándorlás ellen, és magyar kézben tartani az adók, a bérek és a rezsi meghatározását. Hosszan tartó vitákra számítanak ezekben a kérdésekben, ezért is van súlya a mostani konzultációs részvételnek – mondta.

Fotó: Botár Gergely (kormany.hu)

Hangsúlyozta továbbá: a részvételi rekordból az is következik, hogy a konzultáció eredménye minden magyar politikai szereplőt kötelez majd, így az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, „a Brüsszelben turnézó Botka Lászlót is”.
Az államtitkár a nemzeti konzultációt egy Európában is újszerű lehetőségnek nevezte arra, hogy az állampolgárok időről időre állást foglaljanak fajsúlyos stratégiai kérdésekben. Megjegyezte: a korábbi konzultációkból fontos kormányzati döntések, alapelvek következtek, így például a segély helyett munka elve, valamint járulék- és rezsicsökkentések. Az illegális bevándorlás elleni erős kormányzati fellépést is egy konzultáció alapozta meg két éve – tette hozzá.