breuerpress.com
A BreuerPress és a HetiTV hírei – Breuerpress International
A BreuerPress és a HetiTV hírei Öt év alatt 134 ezerrel csökkent Magyarország népessége a 2011-es népszámlálás és a tavaly októberi kis népszámlálás, úgynevezett mikrocenzus között. A KSH adatai szerint október 1-jén 9 millió 803 ezer 837-en éltek az országban. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke azt mondta, rekordgyorsasággal haladnak az adatok feldolgozásával, és a nagyobb mintának köszönhetően majd járási szinten is tudnak adatokat szolgáltatni. A felmérést a lakosság 10 százalékának, 440 ezer háztartás bevonásával végezték; a KSH először a népességi adatokról és a lakások jellemzőiről ismertet adatokat. A felmérés időpontjában a népesség 15 százaléka volt gyermekkorú, 67 százalék tartozott az aktív korúak, 19 százalék pedig a 65 éves és annál idősebbek közé. A legsűrűbben lakott település Budapest volt, ahol átlagosan 3360-an éltek egy négyzetkilométeren. A lakások 21 százaléka Budapesten, 52 százaléka más városokban, 28 százaléka pedig községekben található. Többségük két-, vagy háromszobás, átlagos alapterületük 84 négyzetméter volt; ez 6 négyzetméterrel nagyobb, mint öt éve. A legtöbb panellakás a fővárosban található, ahol minden negyedik háztartás ilyen. A Kereszténydemokrata Néppárt szerint érthetetlen és felháborító, hogy a Facebook szerdán "cenzúrázta" a párt közösségi oldalát, és elérhetetlenné tette azt. Az esetről az Origo számolt be elsőként. A kisebbik kormánypárt azt írta: nem tudják, mi állhat a döntés hátterében, hacsak nem az, hogy az elmúlt időszakban olyan pozitív tartalmak jelentek meg az oldalon, amelyek szembemennek "a mainstream média hangzatos szólamaival" és kiállnak a hagyományos családmodell, valamint az élet feltétlen tisztelete mellett, illetve felhívják a figyelmet a közel-keleti keresztényüldözés tényére. Az Alkotmánybíróság munkatársaiból álló eseti munkacsoport kezdi meg működését a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos indítvány tárgyalásának előkészítésére. Az Alkotmánybíróság belső előírásai szerint erre kivételes esetben, akkor kerülhet sor, ha az elnök úgy ítéli meg, hogy az ügy az összetettsége miatt már az előkészítésnél szorosabb szakmai együttműködést igényel. Az eseti munkacsoport által létrehozott szakmai anyagok az Alkotmánybíróság teljes ülésének munkáját segítik majd. A felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos előterjesztés ezután kerülhet a testület elé - tették hozzá. Idén is pályázhatnak a kis-, közepes és nagyvállalatok, valamint a költségvetési szervek a Családbarát munkahely címre. Novák Katalin közölte, 2017-ben a pályázat keretösszege 60 millió forint, egy pályázó legfeljebb hárommillió forintot nyerhet el. Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős államtitkára azt mondta, 2010-ben Magyarországon mélyponton volt a gazdaság és a foglalkoztatottság, körülbelül 1,7 millió nő dolgozott, a munkanélküliségi mutató pedig majdnem 11 százalék volt a körükben. 2017 elején viszont már kétmillió nő dolgozott, a munkanélküliség mutató pedig 4,7 százalékra esett vissza esetükben - ismertette. A közpénzügyi ellenőrzéseket végző szervezetek módszertanának egységesítését szorgalmazza az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ tavaly kiemelten fókuszált az ellenőrzők ellenőrzésére, amelynek keretében a Magyar Államkincstár, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Nemzeti Bank, továbbá a könyvvizsgálói kamara tevékenységét is értékelte. Az ÁSZ szerint szükség van átlátható, nyilvános módszertanokra, hiszen ez az egyik biztosítéka az objektív, azonos módszertani szempontok alapján történő, szakszerű ellenőrzésnek. Külpolitika: Egy legújabb felmérés szerint a kormányzó brit Konzervatív Párt nem szerezne abszolút többséget az alsóházban a jövő csütörtökre kiírt előrehozott parlamenti választásokon. A YouGov a The Times című konzervatív brit napilap számára elvégzett, [...]